hirdetés

Az MDF március 13-án ünnepel

Több pártrendezvény is lesz a március 15-i nemzeti ünnepen Budapesten

Több nagyszabású pártrendezvény is lesz egy időben a március 15-i nemzeti ünnepen Budapest belvárosában. Az MSZP országos nagygyűlést tart a nemzeti ünnep tiszteletére március 15-én délután, a Pilvax közben - közölte kedden a párt országos központja.

2010.03.02 17:27MTI
hirdetés

A szabadtéri eseményen beszédet mond Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje. A rendezvényt március elsején bejelentették az illetékes hatóságoknak. A Fidesz-KDNP az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja kampánynyitó nagygyűlését március 15-én délután - jelentette be Nyitrai Zsolt kedden.

A Fidesz operatív igazgatója közölte: a rendezvény - amelyen beszédet mond majd Orbán Viktor Fidesz-elnök is - külsőségeiben visszafogott, alacsony költségvetésű lesz. A Jobbik - Dúró Dóra szóvivő MTI-nek adott keddi tájékoztatása szerint - a Deák Ferenc téren tart nagygyűlést március 15-én délután, amelyen felszólal Vona Gábor, a Jobbik kormányfőjelöltje és Morvai Krisztina EP-képviselő, államfőjelölt.

A Magyar Demokrata Fórum az MTI-vel azt közölte: nem kívánja a nemzeti ünnepet "az utcai pártpolitizálás öncélú kampányeszközévé silányítani", a párt szimpatizánsai, barátai március 13-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban Katona Tamás történész előadásával emlékeznek a szabadságharc hőseire, március 15-én pedig Gábor Áron emlékművét koszorúzzák meg az MDF képviselői.

Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester - a hagyományoknak megfelelően - a Petőfi-szobornál kora délután mond beszédet a nemzeti ünnepen.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Szoptatás a terhesség alatt
2012. máj. 22. 23:23

Gyermekkerékpár - Hogyan vásároljon biciklit?
2012. máj. 22. 21:41

Só utáni vágy ? Az Addison-kór jele
2012. máj. 22. 20:11

A vastagbélrák kivizsgálása és kezelése
2012. máj. 22. 18:37

Készüljenek a melegre a visszér-betegek!
2012. máj. 22. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.