hirdetés

A volt miniszterelnök nyilvános beszédet tart

Fidesz: Az MSZP fenn akarja tartani a Gyurcsány-korszakot

A Fidesz szerint az, hogy nyilvános értékelő beszédet tart Gyurcsány Ferenc, még egy adalék ahhoz, hogy az MSZP fenn akarja tartani a volt miniszterelnök nevével fémjelzett korszakot.

2010.03.10 12:32MTI
hirdetés

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre azt mondta: aki azt akarja, hogy folytatódjon a Gyurcsány-korszak, az az áprilisi országgyűlési választáson szavazzon az MSZP-re, aki pedig végre le akarja zárni ezt a korszakot, szavazzon a Fideszre. Az is bebizonyosodott az elmúlt hetekben - amikor zárt fórumokon járt Gyurcsány Ferenc -, hogy az MSZP még mindig a volt kormányfő pártja, és az MSZP igazi kampányát is ő viszi - tette hozzá a politikus.

Gyurcsány Ferenc Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén március 19-én - erősítették meg a szervezet ügyvivői kedden. Az MTI úgy tudja, Gyurcsány Ferencet a szervezet kérte fel a beszéd megtartására.

A Magyar Demokratikus Charta azért március 19-én tartja e nyilvános rendezvényt, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok Magyarország határát. Az MSZP szerint Gyurcsány Ferenc szerepvállalása a március 19-i, Magyar Demokratikus Charta által szervezett rendezvényen nem csak a párt, de a demokratikus oldal érdekeivel is egybeesik.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.