
"Szerepelj, ne szerpelj..."
Fidesz: Elképesztő, hogy az utódpárt oktatja ki Wittner Máriát...
Cser-Palkovics András (Fidesz) elképesztőnek tartja, hogy Wittner Máriát, aki hosszú évekig raboskodott a kommunista diktatúra börtönében "az utódpárt oktatja ki arról, hogy milyen választási listán szerepeljen vagy ne szerepeljen".
2010.03.13 16:22, MTI
A Fidesz helyettes szóvivője szombaton arra reagált, hogy Budai Bernadett sajtótájékoztatóján arról beszélt: a Fidesz és a Jobbik között nem szakadt meg a 2006-ban indult kapcsolat, a "Jobbik Orbán Viktor köpönyegéből bújt elő", a két párt azóta is "összekacsint".
Ezzel összefüggésben az MSZP szóvivője Wittner Máriát idézte, aki azt mondta: soha senki nem tett neki szemrehányást a Fideszből azért, mert kiállt a Magyar Gárda mellett, még Orbán Viktor sem. Wittner Mária a Fidesz országos listájának előkelő helyén szerepel - emelte ki Budai Bernadett, és úgy fogalmazott: hiába kettő a zászló, a tábor egy.
Cser-Palkovics András szerint "az önkényuralmi rendszer utódpártjának bizonyára komoly lelkiismeret-furdalása van a magyar szabadságért harcoló, és emiatt halálra, majd életfogytiglanra ítélt Wittner Máriával kapcsolatban".
A képviselőnő hosszú évekig raboskodott a kommunista diktatúra börtönében, és "egészen elképesztő módon" most az utódpárt oktatja ki őt arról, hogy milyen választási listán szerepeljen vagy ne szerepeljen - tette hozzá. Megjegyezte: börtönviselt embereket az MSZP-nél is találnak, "persze egészen más okokból, és egyre nagyobb számban". A szocialisták inkább ezekkel a korrupt pártkáderekkel foglalkozzanak, távolítsák el őket a közéletből - javasolta a fideszes politikus.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Halálosan megfenyegették és zsarolták a fideszes képviselőnőt
Wittner Mária a kormányfőt és az IMF-fel kötött szerződést bírálta
Fotó! Wittner Mária leragasztott szájjal tiltakozott a Parlamentben

Szexi fotók: Nővérei trónjára tör a kis Kardashian
Még csak 14 éves, de máris életveszélyes bárki számára, aki csak ránéz. A genetika ismét beigazolódott: három nővére után Kendall is a topmodellek világát választotta.
Van segítség a cellulitisz ellen
7 tévhit és az igaszság a narancsbőrről
Meztelenül pózol albuma borítóján a sztár
Szexis fotók - Katy Perry erotikus álmokat okoz
Németh Anikó Manier ruháit hordja a világsztár
Képek: Magyar hölgy vette le a lábáról Natalie Cole-t!
Agyonvágta a piros ruhát a fekete alsónemű
Durva baki - Átlátszott Jessica Biel fekete bundabugyija!
Tölgyeknek támasztott tudományos tények
Nem csupán ellazít, hanem gyógyít is a természet
A konyakmegy és a rumos csokoládé
Ízkavalkád: Csokoládé és bor

Egyre több devizahiteles kerül nehéz helyzetbe
Az elmúlt másfél-két évben a nem teljesítő jelzáloghitelek aránya 2,6 százalékról 6,3 százalékra nőtt a teljes hitelállományhoz viszonyítva.
Nem mozgatta meg a tőzsdét az Új Széchenyi Terv
A forint 283-as euró jegyzés környékén ingadozik
Több mint ötvenezer személyi sérülés évente
Gondolta volna? Minden tizedik percben megsérül valaki
Bebukta az OCÖ
Kormányzati kézben a romák üdültetése
Vizsgálatok az alapítványoknál
Szociális államtitkár: megmarad az üdülési csekk
Felszámolják a felesleges tevékenységeket?
Az MFB az átvilágításokról: "a luxusnak azonnali hatállyal vége"
Kevesebb mint százmilliárd
Haldoklik a lakáshitelpiac

A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
Az egészségügyi kiadások, a munkahelyi biztonsági körülmények, és a munkatársak hiányzásai számítanak a leggyakoribbaknak.
Meleg tea pocakra és pocakba!
Legális és gyógyító füvezés - teafüvek a jobbulásért
Óvakodj az oxaláttól!
A sok jeges tea vesekőhöz vezethet
A normalitásba szivárog
Mentális diagnózis: lassan mindenki bolondnak számít
Magas fényfédő faktor, áfa nélkül
A napkrémek áfájának csökkentésével "küzdenek" a rák ellen
Napi horoszkóp - 2010. július 29.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Fontos a helyes alkalmazás!
Fül- és testgyertya - tisztít és gyógyít

Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát
Stanley Tucci rendezi a Mommy and Me című anya-lánya vígjátékot, amelynek főszerepeit Meryl Streep és Tina Fey alakítja majd a Sony stúdió produkciójában.
A hazai fesztiváléra záró rendezvénye
Csendesebb lesz az idei SZIN
Lesújthatunk
Batyus galopp Ivádon - utált dolgok pöröly alatt
A keselyűktől is megvédik őket
A gólya az Állatkertbe ment: három "trónörökös" a koronásdarvaknál
Odesszából loptak el 2008-ban
Visszaadják Ukrajnának az ellopott festményt
"Mint a végtelen juhbeles virslik"
Beindult a Kispál és a Blog
Megtelt a "hosszú lista"
Nyilvánosságra hozták a Booker-díj idei jelöltjeit

"Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
A megengedett 130 kilométeres óránkénti sebesség helyett 247 kilométerrel száguldott egy személyautó az M6-os autópálya Fejér megyei szakaszán; vezetőjét 300 ezer forintra bírságolták - közölte a rendőrség.
Legfeljebb öt év
Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci
10-30 forintos árkülömbség a kutaknál
Nem változik az üzemanyagok ára
10 új kikötőt is építenek
Vízibuszok járnak majd Temesváron
6,9 másodperc alatt 100 km/órára gyorsul
Kőkemény lehet: 210 lóerő a Fiat 500 alatt!

Képekkel: Ellopták Pataky Suzukiját!
Az Edda frontembere felháborítónak tartja, hogy a rendőrök a közlekedőket ellenőrzik ahelyett, hogy a parkolóhelyeken razziáznának a tolvajok ellen.
"Ha kiengednek, a családom öl meg"
Brutális gyilkosság állami jóváhagyással
Az ölebbel biztonságban érzi magát
Bíró Ica a kutyájával jár pisilni
A tényleges tulajdonosok perelnének
Más bútorait vitték el Zalatnay házából!
Ékszert zsákmányoltak, mielőtt fülön csípték őket
Rablókat fogtak Miskolcon
Nem tabu a szex az énekes családjában
Delhusa tudni akarja, ha nevelt lányával megtörténik a dolog
Nem tudni, hányan tettek erőszakot rajta
Szexre kényszerítettek egy fiatalkorú lányt Perkupán
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Liptai Claudia: Nekem hiányzott az életemből egy ilyen ember
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 20:42 Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
- 19:59 Összeütközött egy kamion és egy vitorlázó repülőgép Szegednél
- 19:31 A 3 leggyakoribb munkahelyi stresszforrás
- 19:29 Szexi fotók: Nővérei trónjára tör a kis Kardashian
- 19:18 "Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
top fórum témák:
- Szabó Dezső intelmei2010.07.29 23:36
- Itt tartunk2010.07.29 23:31
- A biblia2010.07.29 23:18
- Ilyen ez a Fidesz:2010.07.29 23:11
- Az USA fajtalankodó (buzi) hadserege2010.07.29 00:12
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!





