hirdetés

Két év hat hónap

Enyhítette a táblabíróság az MSZP-s képviselő büntetését

Enyhítette a Szegedi Ítélőtábla Weiszenberger László büntetését, másodfokon két év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta kedden az MSZP korábbi kiskunhalasi önkormányzati képviselőjét, egykori kistérségi megbízottat.

2010.03.16 13:19MTI
hirdetés

A táblabíróság a férfit – aki nem volt jelen a tárgyaláson - befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek, ugyanakkor a hivatali vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette, s megállapította azt is, hogy a vádlott nem volt hivatalos személy.

Az elsőfokú bíróság öt év szabadságvesztést kiszabó ítéletének megváltoztatása miatt a keddi ítélet nem jogerős.

Bene Zoltán ügyvéd három nap gondolkodási időt kért. Az ítélet ellen Szilágyi Lajos ügyész fellebbezést jelentett be, illetve kezdeményezte a vádlott előzetes letartóztatását a harmadfokú eljárás lezárultáig. Az indítványról a Legfelsőbb Bíróság dönt.

Az ítélet szerint a vádlott a 2003-ban még működő Területpolitikai Kormányzati Hivatal kistérségi megbízottjaként együttműködött egy kiskunhalasi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetőjével és egy kunfehértói motel bérlőjével egy vissza nem térítendő – 17 millió forintos - pályázati támogatás megszerzésében.

A támogatás folyósítása után Weiszenberger László felhívta a motel bérlőjét, és ötmillió forintot kért tőle, azt állítva, hogy a pályázat elbírálását koordináló minisztérium egy meg nem nevezett döntéshozó munkatársának kell azt visszajuttatnia a pályázat elfogadása fejében, valamint neki is jár valamennyi összeg a közbenjárásért. A követelés biztosítására Weiszenberger László 2,5 millió forintos "kölcsöntartozást" elismerő bizonylatot íratott alá a motel bérlőjével. A nyilatkozatra hivatkozva a vádlott 2004 szeptemberében kétszer is írásos fizetési felszólítást küldött, illetve többször szóban is követelte a "tartozás" kiegyenlítését.

A motel bérlője 2005. április 6-án azonban kép- és hangfelvételt készített arról a beszélgetésről, amelyen Weiszenberger László közölte, ellenérték fejében vissza nem térítendő állami támogatást tud intézni, majd utóbb erre hivatkozva a fizetést végleg megtagadta. A rejtett kamerával készített felvételt a HírTV mutatta be, még 2007 őszén. Az eljárás során nem sikerült megállapítani, hogy a vádlott – aki bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett - rendelkezett-e olyan minisztériumi kapcsolatokkal, amelyekre hivatkozott, illetve az sem derült ki, hogy ténylegesen jutott-e valamilyen anyagi előnyhöz.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Szoptatás a terhesség alatt
2012. máj. 22. 23:23

Gyermekkerékpár - Hogyan vásároljon biciklit?
2012. máj. 22. 21:41

Só utáni vágy ? Az Addison-kór jele
2012. máj. 22. 20:11

A vastagbélrák kivizsgálása és kezelése
2012. máj. 22. 18:37

Készüljenek a melegre a visszér-betegek!
2012. máj. 22. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.