Az LMP esélyes még a bejutásra
Továbbra is élen jár a Fidesz, fej-fej mellett halad a Jobbik és az MSZP
Messze a Fidesz-KDNP mögött az MSZP és a Jobbik áll fej-fej mellett, a kisebb pártok közül pedig az LMP az esélyesebb arra, hogy sikerrel vegye az ötszázalékos küszöböt - derül ki az MR1-Kossuth Rádió megbízásából az Ipsos Zrt. által készített közvélemény-kutatásból.
2010.03.18 09:36MR1- KossuthAz MR1-Kossuth Rádió megbízásból készült közvélemény-kutatásban az összes megkérdezett 37 százaléka mondta, hogy a Fidesz-KDNP-re adja voksát, de a biztos szavazói, biztos pártválasztói körben ez már 64 százalékot jelenthet – ha valóban elmennek szavazni, és a Fidesz-KDNP-t támogatják, akik most ezt ígérték.
Az MSZP a teljes népességben 9 százalékra, a biztos szavazók, biztos pártválasztók körében 12 százalékra számíthat. A Jobbikra 8 százalékynyian adnák voksukat, de az elkötelezettebb választók körében 13 százalék a párt támogatottsága. Az LMP a választók 4 százalékára, a biztos szavazók, biztos pártválasztók 5 százalékára számíthat.
De mintavételi hiba és a listaállítás bizonytalanságai miatt épp olyan nehéz megjósolni a szereplését, mint az MDF-ét. A párt a népesség 3 százalékának szimpátiáját nyerte meg, ami a biztos szavazók, biztos pártválasztók körében 4 százalékot ér. Más pártok a közelében sincsenek az 5 százalékos határnak. A lakosság 36 százalékának viszont nincs választott pártja, vagy nem mondja meg, melyik az.

A Fidesz-KDNP széles körű támogatottságát jól mutatja, hogy jelenleg messze a legkevésbé elutasított pártnak számít, csak a választók szűk egyharmada mondta, hogy semmiképpen sem szavazna rá. A másik négy vizsgált párt esetében ez az aránya 65–70 százalék.
A vezető ellenzéki pártszövetség erejét mutatja az is, hogy nemcsak a biztosan rá szavazók vannak összesen is többen, mint más pártok támogatói, de más pártoknál körülbelül másfélszer annyian, 27 százaléknyian vannak azok is, akik elképzelhetőnek tartják, hogy rá szavazzanak. Ez a nagyon tágan értelmezett tartalék, inkább csak nem kizáró, nem elutasító kör a másik négy vizsgált párt esetében 18–21 százalék.

A Jobbik a választók 8 százalékának választott pártja, de az elkötelezettebb szavazók körében 13 százalékos a támogatottsága. 12 százaléknyian mondták, hogy jó lenne, ha kormányt alakítana, ennél is többen, 18 százaléknyian örülnének, ha bejutna a parlamentbe. Ezzel szemben 30 százalék semmiképpen sem szeretné, ha ez bekövetkezne.
A Jobbik az átlagosnál népszerűbb a férfiak (11 százalék), a 30 év alatti fiatalok (18 százalék), valamint a tanulók körében (23 százalék). Ezzel szemben az idősek, a nyugdíjasok és a nők körében alacsony, legfeljebb 5 százalékos a támogatottsága. A pártra szavazók táboránál jóval többen vannak, akik örülnének, ha bejutna a parlamentbe. A férfiak 24 százaléka, a 30 év alattiak 27 százaléka, a foglalkoztattak 22 százaléka, a tanulok 30 százaléka nyilatkozott így. De a Fidesz-KDNP szavazók 21 százaléka is így nyilatkozott.
Az életkor és az iskolai végzettség emelkedésével viszont nő azoknak az aránya, akik semmiképpen sem szeretnék a radikális pártot a parlamentben látni: a 60 év felettiek 44 százaléka, a diplomások 45 százaléka mondta ezt. De hasonlóan nyilatkozott a nyugdíjasok 43 százaléka is. A Fidesz-KDNP-szavazók 22 százaléka nem örülne a Jobbik parlamentbe jutásának, vagyis körülbelül ugyanannyian, mint amennyien szívesen látnák ott. Az MSZP, az LMP és az MDF szavazóinak túlnyomó többsége, 65-69 százaléka viszont nem szeretné, ha párt bejutna a parlamentbe.
Az átszavazás a Jobbiknak kedvezhet
A Jobbik és a Fidesz viszonyára jól rávilágít, hogy azok, akik azt szeretnék, hogy a Jobbik kormányt alakítson, 48 százalékban azt támogatnák, ha egyedül tenné ezt, 52 százalékban viszont más párttal pártokkal együtt látnák szívesen kormányon.
Kívánatos koalíciós partnerként legtöbben, 47 százaléknyian a Fideszt jelölték meg, más pártokat csak legfeljebb tizedennyien említettek. A Fidesz-KDNP-szavazók 9 százaléka is szívesen venné, ha a Jobbik kormánypárt lenne az áprilisi választások után. A Jobbik szavazók egytizedének Orbán Viktor a legszimpatikusabb a pártok listavezetői közül, míg a Fidesz-KDNP táborából csak 1 százaléknyian jelezték, hogy Vona Gábor a legrokonszenvesebb listavezető számukra.
A szavazótáborok esetleges átszavazása viszont inkább a Jobbiknak kedvezhet. A Fidesz-KDNP-szavazók közül 20 százaléknyian mondták, hogy elképzelhetőnek tartják, hogy a radikálisabb pártot támogassák, míg a Jobbik-szavazóknak 32 százaléka tartja hasonlóan elképzelhetőnek, hogy a legnagyobb ellenzéki pártra adja voksát. Mivel a Fidesz-KDNP tábora jóval nagyobb, mint a Jobbiké, ha minden Fidesz-KDNP- és Jobbik-szavazó, aki elképzelhetőnek tartja, hogy másik jobboldali pártra szavazzon, át is szavazna, akkor a Fidesz-szavazók 20 százaléka lényegesen több voksot hozna a Jobbiknak, mint a Jobbik-szavazók 32 százaléka. De ha az átszavazás ennél jóval kisebb mértékben is jelenik meg, de a tendencia hasonló, akkor az egyértelműen a Jobbiknak jelent plusz szavazatokat.

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt években folyamatosan figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra.
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől
A görög megállapodás után sor kerülhet rá
Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot

Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
A megfázás, az influenza egyébként is kellemetlen, hát még ha gyermeket várunk, és ha csak lehet, kerülnünk kellene a betegségeket - amelyek minden erőfeszítés ellenére ilyenkor is lecsaphatnak ránk. Mi a teendő?
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?

A pitbull cselekedetei Párizsban
Nagy sikerrel mutatta be csütörtök este Párizsban a Kárpáti Péter vezette Titkos Társulat A pitbull cselekedetei című előadást, amely február 12-ig összesen négy alkalommal látható az MC 93 Bobigny kulturális központ Le standard idéal című színházi fesztiválján.
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
Miközben a már jól megszokott műsorokkal készül a tavaszra az RTL Klub, számos ponton alapjaiban újul meg. Rég nem látott szórakoztató sorozatok térnek vissza, miközben több szereplőt újakra cserélnek.
Az otthoni gondok elől menekült
Majdnem kihűlt a padon meditáló nő
Lázasan feküdt a fűtetlen házban
Betörték a rendőrök a beteg ember házának ajtaját
Nem fűtöttek, inkább ittak
Kihűlt az idős asszony, míg a két férfi kocsmázott
Nem szurkálás történt
Öngyilkosság: szíven szúrta magát a soproni férfi
Elektromos zárlat okozhatta a tüzet
Kigyulladt a katasztrófavédelem egyik irodája
Hárman estek neki a férfinek
Megrugdosták, mert egy közösségi oldalon írogatott róluk
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
- 16:18 Igenis összeesküdtek Magyarország ellen - mondja a Fidesz
- 16:08 Lemondott a BKV Zrt. vezérigazgatója
- 15:57 Bilincsbe verték az Egészségügyi Holding vezérét
- 15:55 Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
- 15:47 LMP: Geréb boszorkányüldözés áldozata
- 15:40 Az utolsó szó jogán is tagadtak Hunvaldék
Center Kft.Villamosmérnök
SEARCH-LAB Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.10 15:59
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 15:35
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 15:28
- Mi lesz itt, ha jobban elszaporodnak a cigányok?2012.02.10 14:11
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 13:47
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



