"A jó szándéknak, jóakaratnak nyögés lett a vége"
Gyurcsány: három kormány 1.500 milliárdnál többet költött
Gyurcsány Ferenc szerint 2001 és 2006 között három kormány több mint 1.500 milliárd forintot költött el "tisztességes, elfogadható, vitatható, de a többség által szerethető célokra".
2010.03.19 17:25MTI - Fotó: MTIA volt miniszterelnök a pénteki értékelő beszédében Budapesten azt mondta, hogy az 1.500 milliárd forint - amelyet nem a közös teljesítmény, hanem a hitelek fedeztek - felét a Medgyessy-, harmadát az Orbán-, hatodát pedig a Gyurcsány-kormány költötte el döntően szociális és jóléti kiadásokra.
Ami a matematikában igaz, nem biztos, hogy igaz a politikában - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Hozzátetette: aki egyszer sokat ad, majd visszavesz a végén, kevesebbet adott, mintha folyamatosan, egyenletesen keveset adott volna, a "jó szándéknak, jóakaratnak nyögés lett a vége".
Gyurcsány-értékelő a körcsarnokban - Fotó: MTI
A volt miniszterelnök rosszul mérte fel erőiket
Rosszul mértem fel erőinket, türelmetlen voltam, és azt hittem, hogy mindent le fog győzni az igazunk és az akaratunk - fogalmazott Gyurcsány Ferenc pénteken Budapesten értékelő beszédében.
A volt kormányfő azt mondta: egy év gondolkodási idő után úgy látja, hogy nem vette észre a különbséget a választópolgárok tapintható reformszándéka és hiányos reformképességé között. Nem elegendő sokunk együttes és bármilyen tisztességes reformszándéka, ha a túlnyomó többség nem akar velünk jönni - tette hozzá azzal, hogy elhibázták, amikor azt hitték, hogy a többség támogatásának megszerzése nélkül hittel, akarattal átviszik az országot a "túlsós partra".
Gyurcsány: a demokraták támogassák Mesterházy Attilát!
Gyurcsány Ferenc azt kérte a demokratáktól, a bizonytalanoktól és a csüggedőktől, hogy támogassák a Mesterházy Attila vezette MSZP-t. Úgy vélekedett, hogy a választással a küzdelemnek nem lesz vége. A volt miniszterelnök pénteki értékelő beszédében leszögezte: jobb lett volna, hogy ha nem így lesz, de minden esélye megvan annak, hogy hárompárti legyen a parlament; ezzel a demokratáknak végül egyetlen képviselője lesz a parlamentben, ez pedig az MSZP.
Az MSZP lehet a nyugatos polgárosodás, a parlamentáris demokrácia, a harmadik Magyar Köztársaság utolsó igazi védője, ez nagy felelősség - húzta alá a politikus. Gyurcsány Ferenc "Magyarországért, a köztársaságért!" fordulattal zárta a beszédét, és azzal, hogy ő a nemzeti progresszió útját folytatja és az MSZP-re szavaz.

Még mindig elhisszük Beyoncénak?
Lánya neve után stílusosan egy kék ékköves gyűrűben és kék körömlakkal lépett először közönség elé Beyoncé, azt követően, hogy egy hónapja megszületett az első lánya. De továbbra is kétséges, hogy ő szülte-e.
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Hiába a nagy Bálint-napi készülődés körülöttünk, ha nekünk nincs kit meglepni és minket sem fog megajándékozni senki. Annak is örülnénk, ha lenne egy helyes fiú vagy helyes lány, akivel randizhatunk. Hogy éljük túl a Valentin-napot?
Kisebb a hátrányos helyzetűek esélye a házasságra?
A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
Méghogy szörny, aminek zöld a szeme! Aki ezt mondta, biztosan nem látta még Emily Scottot, mert ennél zöldebb szemekkel ritkán találkozunk, mégse tűnik szörnyetegnek.
A takarékosság jegyében fogadják be a fázósokat
Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
Vádat emeltek ellene
Afrikaira támadt egy részeg szkinhead Kaposváron
Seherezádénak drukkol a jogászlány
Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:50 Nem is olvadoznak olyan nagyon a gleccserek
- 19:54 Korrupt kölkök fényezik Putyint - feketén?
- 19:37 Gazdaságpolitikai kiszámíthatóság: minket les az S&P
- 19:29 18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
- 19:19 Kissé gyengült a forint kora estére
- 19:07 Beszóltak a Btk.-ba: elhagyná a populista törekvéseket az MSZP
- 18:55 Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Espresso KftASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.Értékesítő
Femina.hu Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



