"Elszámoltatásra és leltárkészítésre van szükség"
Kövér: ha elkövetjük ugyanazt a hibát, mint 1990-ben, akkor megérdemeljük a sorsunkat
A kormányváltást követően elszámoltatásra és az ország reális helyzetét feltáró leltárkészítésre van szükség - jelentette ki Kövér László szombaton Csongrádon.
2010.03.20 19:53MTIHa nem számoltatjuk el őket mindazért, amit az elmúlt nyolc esztendőben tettek, ha elkövetjük ugyanazt a hibát, mint 1990-ben, akkor megérdemeljük a sorsunkat - fogalmazott a Fidesz országos választmányának elnöke a párt szövetségese, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) kampánygyűlésén a Sághi Mihály Szakközépiskola tornatermében, amely előtt az érkező szimpatizánsokat indulókat játszó zenekar fogadta.
A leltárkészítésre azért is szükség van, hogy tudjuk, milyen nehézségeket kell elhárítani a kormányzás első időszakában - mondta. Meg kell akadályozni az önkormányzatok, a kórházak, a gazdák, a lakáshitelesek csődjét és azt, hogy a kis- és középvállalkozások tönkremenetele teljesen lenullázza a magyar gazdaságot - jelentette ki a politikus mintegy négyszáz érdeklődő előtt. A politikus rámutatott, mindenekelőtt a foglalkozatás kétharmadát biztosító kis- és középvállalkozások kell teret adni.
Az adó és járulékcsökkentéshez szükséges tartalékot az európai viszonylatban is mértéktelen bürokrácia leépítésében és a korrupció visszaszorításában látja Kövér László. Nemcsak pártot választunk, nem csupán négy év kormányzásáról döntünk, jövőt választunk magunknak és gyermekeinek. „Nem hibázhatunk ebben a döntésben, (…) nem hihetjük, hogy olyan jól állunk, hogy megengedhetjük azt a luxust magunknak, hogy akár más, magát jobboldalinak mondó pártra szavazzunk” - mondta a választmányi elnök.
„Lehetünk dühösek, indulatosak, ez mind érthető, van rá ok” - fogalmazott Kövér László, aki ennek ellenére arra kérte a jelenlévőket, a jogos sérelmeket a fülkén kívül hagyva, józan eszükre hallgatva mindkét szavazatukat adják a Fideszre. A képviselő kifejtette, minden szavazat, ami nem erre a listára, nem ezekre a jelöltekre esik, gyöngíti az újrakezdés esélyét. A Fideszen kívül nincsen más politikai erő, amely reális megoldást adhat az ország problémáira - tette hozzá.
Mintegy negyvenperces beszédében - amelyet többször szakított meg a jelenlévők tapsa - Kövér László kitért arra, hogy a parlament létszámának megfelezéséhez, az önkormányzati képviselők számának csökkentéséhez, az elmúlt időszakban korszerűtlenné vált médiatörvény módosításához, a határon túli magyarok kedvezményes állampolgárságának megadásához kétharmados többség kell. Hozzátette: erre van szükség akkor is, ha az elszámoltatás a mentelmi jog felfüggesztését igényli.
A politikus szerint azonban most nem ezzel, hanem a választók meggyőzésével kell foglalkozni. A rendezvény végén - melynek házigazdája Vincze László volt, aki 1998 óta előbb kisgazda színekben, majd a Fidesz és szövetségesei jelöltjeként, a csongrádi körzet országgyűlési képviselője – a KPE az ország számos részéről érkezett tagjait és a helyi szimpatizánsokat ebéd várta.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Akik rossznak ítélik egészségüket, előbb halnak?
Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.
Elhullott előtte
Nem csak ábránd: biobenzin ámbrás cetből
Kórházba szállították
Elütöttek egy rendőrt Budapesten
Keresik az autóst
Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától

Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
Leégett egy kétlakásos műemlék villa tetőszerkezete szombat este a budapesti Budakeszi úton, a lakókat ki kellett költöztetni.
Itt az 57.
Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:28 Szemet szemért: izraeli rakétatámadás a Gázai övezetben
- 8:20 Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
- 8:11 Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 7:59 Tragédia: meghalt Whitney Houston
- 7:29 Téli levest nyári babbal
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
Adecco Kft.Műszakvezető
Adecco Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 08:15
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



