hirdetés

Nem osztottak ki életműdíjat

Bodoky Tamás Pulitzer-díjassá oknyomozta magát

Tényfeltáró újságírói munkájáért Bodoky Tamás, az Index főmunkatársa és Varró Szilvia, a Magyar Narancs újságírója kapta az idén huszadik alkalommal átadott Pulitzer-emlékdíjat. Sajtótörténet kategóriában az OSA Archívumnak ítélték az elismerést.

2010.03.21 16:40MTI
hirdetés

A díjak vasárnapi budapesti átadásakor Sipos Lajos, a kuratórium elnöke arról beszélt: a magyar média egésze továbbra sem a valósághű tájékoztatásra, a polgári és politikai szabadságjogok kiteljesítésére törekszik, s ezzel gyengíti a demokráciába vetett hitet. Indoklásában elmondta, ezt figyelembe véve döntöttek a kivételt jelentő tényfeltáró újságírók és az OSA archívum munkatársainak díjazása mellett.

Varró Szilvia, a Magyar Narancs újságírója a méltatás szerint bár határozott világnézetű ember, megállapításait tényekre alapozza, és kész szembemenni a többségi nézetekkel, legyen szó szociális ügyekről, a roma kisebbség diszkriminációjáról vagy a szélsőségesek térhódításáról. A zsűri Bodoky Tamásnak, az Index főmunkatársának következetes kitartását és konokságát díjazta, amit például a pécsi vízműtársaságról, illetve Kocsis István BKV-vezérigazgató korábbi működéséről és kapcsolati hálójáról szóló cikksorozata megírásakor mutatott. Kiemelkedő jelentőségű dokumentációs tevékenységéért kapta a Joseph Pulitzer-emlékdíjat az OSA Archívum.

A Közép-európai Egyetem sajtóarchívuma a közelmúlt dokumentumait, hanganyait és filmrészleteit őrzi és hozza a nyilvánosságra a Szabad Európa Rádió műsoraitól az állambiztonsági szolgálatok operatív jelentéséig. A díjat Rév István, az OSA igazgatója vette át.

A kuratórium elnökének tavalyi közlésével - miszerint csökkenteni akarják a díjak számát - összhangban idén nem osztottak ki életműdíjat. Ugyanakkor elismerést vehettek át a díjakról döntő kuratórium tagjai: Javorniczky István, Győrffy Miklós, Kepes András, Rangos Katalin és Sipos Lajos.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Miért puffad a hasam? - Az orvos válaszol
2012. febr. 12. 05:21

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.