hirdetés

Görögország anyagi megsegítése lehet a háttérben

Balázs Péter: nagyon kemény jelzés, hogy Pozsony hazarendelte budapesti nagykövetét

Nagyon kemény jelzésnek nevezte Szlovákia budapesti nagykövetének hazarendelését a külügyminiszter az ATV csütörtök reggeli műsorában.

2010.05.13 08:33MTI
hirdetés

Balázs Péter elmondta: ez a lépés általában azt jelenti, hogy egy ország aggodalmát fejezi ki valamilyen szituációval kapcsolatban. Hozzátette, nem lenne meglepődve, ha beigazolódna, Szlovákia válaszlépéseket tervez a magyar állampolgárság kiterjesztése miatt.

A külügyminiszter szerint semmi nem indokolja a szlovákiai választások előtt, hogy Magyarország "előreszaladjon" ebben az ügyben, mert ennek kárvallottja a Magyar Koalíció Pártja lehet.

Szerinte Robert Fico kormányfőnek szüksége van arra, hogy elterelje a figyelmet Görögország anyagi kisegítéséről, és ehhez jó téma a magyar állampolgárság ügye.

Martonyi János leendő külügyminiszter szerdán Pozsonyban tárgyalt a szlovák diplomácia irányítójával, Miroslav Lajcákkal. A szlovák miniszter barátságtalan lépésnek nevezte, hogy Magyarország nem konzultált hazájával az állampolgárság kiterjesztéséről. "Arra számítok, hogy Szlovákia ebben az ügyben is a megfelelő nemzetközi szervekhez fordul. Tolmácsolni fogjuk aggodalmainkat és fenntartásainkat a magyar lépéssel kapcsolatban" - fejtette ki Miroslav Lajcák.

Martonyi János elmondta: Budapest tudomásul veszi, hogy Szlovákiának aggodalmai vannak az állampolgárság kiterjesztése miatt.

"A mi véleményünk az, hogy kölcsönösen tekintettel kell lennünk ezekre az érzékenységekre. (...) Ha ezeket a kérdéseket minden esetben őszinte, nyílt és baráti légkörben kezeljük, akkor nem lesznek köztünk komoly gondok"
- vélekedett a kijelölt külügyminiszter. A megbeszélést követően Szlovákia hazarendelte budapesti nagykövetét.

A magyar Külügyminisztérium bejelentette: magyarázatot vár Pozsonytól.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Stresszorexia - A dolgozó anyák táplálkozási zavara
2012. máj. 23. 02:51

Szoptatás a terhesség alatt
2012. máj. 22. 23:23

Gyermekkerékpár - Hogyan vásároljon biciklit?
2012. máj. 22. 21:41

Só utáni vágy ? Az Addison-kór jele
2012. máj. 22. 20:11

A vastagbélrák kivizsgálása és kezelése
2012. máj. 22. 18:37

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.