A kormányzat fél a nyílvánosságtól?
Fidesz: sok családot elrettentett a tandíj
A Fidesz információi szerint idén a felsőoktatásba jelentkezők száma alig haladja meg a 80 ezret; ez azt mutatja, sok család elrettent attól, hogy taníttassa gyermekét - mondta a párt alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
2008.02.29 18:26MTI"Érdeklődtünk, megkérdeztük a volt kollégáinkat, barátainkat, hogy mégis hogyan (....) becsülik (...) hány jelentkező lehet idén. Többen azt mondták, attól tartanak, alig valamivel fogja meghaladni a 80 ezret (a felvételizők száma)" - fogalmazott Pokorni Zoltán sajtótájékoztatón. Mint mondta, ez a tandíj igazi ára, hiszen a családok nagyon nagy részét rettenti vissza a 400-600 eurós éves tandíj attól, hogy taníttassák gyermekeiket. A politikus emlékeztetett: 2007-ben 108 ezren, míg 2006-ban 133 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe. Közölte: 2002-ben 165 ezer volt a felvételizők száma.Mint mondta, a korábbi évek gyakorlatától eltérően, idén február 29-én még nem lehet tudni hivatalosan, hányan jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe. Azt, hogy az idén "mennyi a leadott jelentkezések száma (...), ezt nem tudjuk, noha minden évben ilyenkor már világos és nyilvános adat volt a jelentkezések számáról. Most február 29-én ez titok. A minisztérium szerint nem működnek a számítógépek" - fogalmazott Pokorni Zoltán, majd hozzátette: attól lehet tartani, hogy a számítógépek március 9-ig nem fognak megjavulni, és nem lehet megtudni a jelentkezők számát. A Fidesz alelnöke szerint a kormányzat valami miatt fél nyilvánosságra hozni az adatokat. A politikus arra a kormányzati érvelésre, hogy a fizetős oktatásban emelkedni fog a színvonal, úgy reagált: az elmúlt tíz év - amióta léteznek fizetős kurzusok a felsőoktatásban - a magyar gyakorlat nem azt mutatja, hogy ez a minőség javulását eredményezte volna. Nem igaz az, amit a kormány állít, hogy a tandíj majd javít az oktatás minőségén. Pont az ellenkezője történt - jelentette ki. Pokorni Zoltán szerint az sem igaz, hogy a diákok, ha fizetnek, megrendelők lesznek. Mint mondta, a megrendelő az állam, így csak az állam tud beleszólni abba, hogy mit nyújt a felsőoktatási intézmény. A politikus emlékeztetett arra, hogy a kormány a 2006-os választás előtt eltitkolta azt a szándékát, hogy be akarja vezetni a tandíjat, sőt, törvényt is hoztak arról, hogy mindenkinek jár egy ingyen diploma. Pokorni Zoltán kitért arra, hogy a kormány adóemelési szándékát is eltitkolta, sőt egy ötéves adócsökkentési programot is törvénybe iktatott. Mindennek az ellenkezőjét tették kormányra kerülésük után - közölte. A Fidesz alelnöke szerint a népszavazás arról is szólni fog, hogy ezt nem lehet megtenni Magyarországon. Mint mondta, bízik abban, hogy március 9-e világos figyelmeztetés lesz a közügyeket intézők számára, hogy ezt nem lehet megtenni az emberekkel.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Adecco Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Üzletvezető
Budapesti cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 01:16
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



