"Budapest hosszú ideje félrevezetett város"
"Én vagyok a krampusz": Tarlós stabilizálná a fővárost
A főváros működésének és pénzügyi helyzetének stabilizálását, csak biztos anyagi hátterű beruházások indítását, mindenki számára érthető kommunikációt és őszinteséget ígért Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Civil Összefogás Fórumának (CÖF) sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
2010.06.30 16:12MTIBudapest működését Tarlós István szerint úgy kell stabilizálni, hogy külön kell választani a "megrendelői, a végrehajtó és az ellenőrző köröket". Ehhez a stratégiához sok szakemberre van szükség, adott esetben akár a baloldalról is - mondta.
A kontroll lehetőségét a politikus át kívánja adni a baloldali pártoknak, és úgy fogalmazott: ebből is látható, hogy nem tőlük kell félteni a demokráciát.
"Budapest hosszú ideje félrevezetett város", a lakosság nem tudja, milyen állapotban van valójában a főváros - hangsúlyozta a főpolgármester-jelölt. A város súlyosan eladósodott, és ilyen helyzetben különösen nagy felelőtlenség díjmentes közszolgáltatásokat ígérni - mondta Tarlós István.
A fideszes jelölt úgy véli, a városban csak egyetlen beruházás készült el uniós források felhasználásával: a Szabadság híd rekonstrukciója. Emellett azonban számtalan félbemaradt beruházás van Budapesten, ugyanis az EU utófinanszírozással támogatja a projekteket, de ennek megelőlegezésére, sőt gyakran az önrész előteremtésére sincs pénz. Ezért Tarlós István kiemelten fontosnak tartja, hogy csak tisztázott helyzetű beruházások kezdődjenek Budapesten.
A baloldal kampánystratégiájáról elmondta, az csupán egyetlen üzenetre épül: bárki állhat Budapest élén, csak ne a kormánypártok jelöltje. A baloldal szerint "Orbán Viktor a sátán, én pedig a krampusz vagyok" - mondta, kijelentve: nem kíván a vádakkal foglalkozni, inkább a saját programjára koncentrál.
A korrupció sosem irtható ki teljesen, de nem mindegy, milyen mértékben van jelen; márpedig a fővárosban jelenleg elviselhetetlen a mértéke a fideszes jelölt szerint.
Csizmadia László, a CÖF szóvivője úgy nyilatkozott, szervezetük azért támogatja Tarlós Istvánt, mert szerintük a politikus Óbuda polgármestereként és az ellenzék frakcióvezetőjeként a fővárosi közgyűlésben már bizonyított, a baloldal pedig nem tud megbízható jelöltet állítani.
Az elmúlt húsz évet Csizmadia László úgy értékelte, hogy amíg a kelet-közép-európai fővárosok fejlődtek, Budapest lefelé csúszott, s ma már "szégyellni kell a romos, mocskos" várost. Csath Magdolna közgazdász a CÖF gazdasági kerekasztalának nevében jónak ítélte Tarlós István "A nemzet fővárosa" című programját, amelynek jövőképe élhető, európai város. Ennek megvalósításához szerinte arra van szükség, hogy partneri kapcsolat alakuljon ki a lakókkal, a cégekkel és a civilekkel, átalakítsák az intézményrendszert, jó marketingstratégiával mind az ide látogatók, mind pedig az itt élők felé pozitív képet közvetítsenek, stabilizálják a város pénzügyi helyzetét, elősegítsék a tudásalapú cégek ide települését és az életminőség javításával maradásra bírják a szakembereket.
Több kérdést is feltett Bencze Izabella, a CÖF szóvivője, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettese Budapest jelenlegi működésével kapcsolatban. Így szerinte választ kell találni például arra, hogy miként halmozott fel a város a BKV tartozásait nem számítva 260-270 milliárd forint hitelállományt, vagy hogy miért tart fenn idősek otthonát a Fővárosi Önkormányzat Gyulán.
Ugyancsak fontos kérdés, hogy miért működtetik eltérő konstrukciókban a Batthyány és a Fővám téri vásárcsarnokokat - az utóbbinak hét üzemeltetője van, többek között a Budapesti Corvinus Egyetem és a BKV is - mondta Bencze Izabella. Schulek Ágoston, a CÖF szóvivője, a Magyar Atlétikai Szövetség tiszteletbeli elnöke azért méltatta Tarlós István programját, mert abban a sportnak is kiemelt szerep jut. A program célja, hogy a rendszeresen sportolók arányát a fővárosban 16 százalékról 25 százalékra emelje, illetve hogy a sportra a budapesti költségvetésből a jelenlegi 0,12 százalék helyett fokozatos emeléssel 1,5 százalék jusson.
A szakember szerint Budapestet Európa sportfővárosává kell tenni, azaz minél több világversenyt kell itt megrendezni, ami bevételt és reklámot jelentene a városnak.

Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
Ne érjük be kevesebbel, ha egy nem szokványos, gazdag ízvilágú salátával szeretnénk meglepni magunkat vagy vendégeinket: készítsünk el a fokhagymás sült padlizsánsalátát.
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?

Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Nagy időszaki kiállítással ünnepli a Sixtusi Madonna születésének ötszázadik évfordulóját a drezdai állami műgyűjtemények.
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
- 5:59 Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




