Minden rendben a fővárossal?
Főpolgármester-helyettes: Budapest gazdálkodása stabil és átlátható
Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes szerint Budapest gazdálkodása stabil, hitelképessége jó, költségvetési politikája átlátható, eladósodottságának mértéke pedig elmarad a vidéki nagyvárosokra jellemző szinttől.
2010.07.01 12:16MTIA fővárosi politikus arra reagálva nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje több helyen is arról beszélt: a főváros súlyosan eladósodott, a fővárosiakat félrevezették, és nem tudják, milyen állapotban van valójában Budapest.
Ikvai-Szabó Imre közölte: a főváros mintegy 10 éve rendszeresen felkéri a világ két meghatározó hitelminősítő intézetét, hogy tekintsék át a város gazdálkodását.
A Moody,s és a Standard and Poor,s véleménye egyértelmű: Budapest adóssága kezelhető mértékű, hitelképessége jó, költségvetési politikája átlátható, eladósodottságának mértéke - a BKV-val együtt számítva is - elmarad a vidéki nagyvárosokra jellemző szinttől - összegezte.
Mint mondta, Budapest az állami költségvetés nettó befizetője, azaz a budapesti cégek és magánemberek befizetéseiből származik a vidékfejlesztésre fordított források jelentős része is.
A fővárosi cégek tavaly a válság ellenére több mint 197 milliárd forinttal járultak hozzá a 24 budapesti önkormányzat feladatainak teljesítéséhez, és a tervezettnél 1,2 milliárddal több iparűzési adót fizettek be.
A főváros adósságáról szólva közölte: Budapest sokkal jobban áll, mint a legtöbb, Fidesz vezette nagyváros, beleértve Debrecent, Hódmezővásárhelyt, Pécset vagy Szolnokot. Utalt arra: a főváros a működési bevételek 65-70 százalékában maximálta lehetséges adósságállományát.
A múlt év végén a hitelállomány 161 milliárd forint volt, ez a folyó bevételek 47,6 százaléka.
Ezt kizárólag az uniós és egyéb társfinanszírozással megvalósuló beruházások önrészére fordította az önkormányzat. A Fővárosi Önkormányzat 2010-ben 540 milliárd forintnyi éves kiadással számol, ennek 20 százalékát költötte el az első negyedévben.
Működésre 272, fejlesztésre 228, felújításra 25, tőketörlesztésre pedig 15 milliárd forintot kíván fordítani a város az idén, vagyis a költségvetés több mint 40 százalékát fejlesztésre fordítja.
A főpolgármester-helyettes leszögezte: a város működési és fejlesztési feltételei hosszabb távon is biztosítottak, Budapest ugyanis adófizetőinek köszönhetően pozitív működési eredményt tud produkálni, azaz működési bevételei folyamatosan meghaladják kiadásait.
A város működési bevételeinek mintegy 12 százalékát "termeli ki", ez a működési eredmény 2010-ben és a következő években egyaránt 30 milliárdos nagyságrendű, vagyis körülbelül annyi, mint egy közepes település éves költségvetése.
Ikvai-Szabó Imre közölte: ez a működési eredmény a következő városvezetés számára is a városfejlesztés fedezete lehet, ha az új kormány tartja magát elődje vállalásaihoz és a budapestiektől beszedett adók egy részéből továbbra is részt vesz a BKV működtetésében.
Ellenkező esetben működési eredmény biztosítása helyett a működési kiadások drasztikus növelésére kényszerülhet az önkormányzat - tette hozzá. Hangsúlyozta: az elhatározott fejlesztések megindításának 90 százalékát az ellenzék is támogatta, de ha az új városirányítás mégis változtatni akar a programokon, megteheti.
Ezt szolgálja az a szerződés, amelyet Budapest az Európai Befektetési Bankkal kötött, ezzel ugyanis 56 milliárd forint értékű, szabadon felhasználható kedvezményes hitelkeret áll Budapest rendelkezésére, amely az idei évet is beleértve - és a mindenkori fejlesztések 75-80 százalékos teljesülését feltételezve - 3 évre biztosítja a folyamatban lévő fejlesztések forrásigényét - mondta.
Ugyancsak a városfejlesztő beruházások önrészére fordítható az erre a célra tartalékolt, cash flow-ként rendelkezésre álló, 40 milliárd forint értékű lekötött betét, 25 milliárd forint értékű részvény és egyéb értékpapír.
A főpolgármester-helyettes beszámolt arról is, hogy elkészült a Fővárosi Önkormányzatra vonatkozó jogi és pénzügyi információkat tartalmazó kötet, amely várhatóan napokon belül elérhető lesz elektronikus formában a ww.budapest.hu oldalon is.
Főpolgármester-helyettes: a 4-es metró költségvetése rendben van
A 4-es metró első szakaszának befejezéséhez szükséges forrás rendelkezésre áll, a második szakasz 69 milliárd forintnyi fővárosi támogatása pedig bőven benne van a fővárosi költségvetés teherbíró képességén - mondta Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes csütörtökön az MTI-nek.
Emlékeztetett: Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje többször hangoztatta, hogy 100 milliárd forint hiányzik az első szakasz befejezéséhez. Ez az állítás azonban "teljességgel alaptalan" - jelentette ki. Elmondta: az első szakasz finanszírozására a 2012-es befejezésig 172 milliárd forint állami támogatást - ebbe beleértve a Kohéziós Alap támogatását is - és 33 milliárd forint fővárosi forrást terveztek. A 172 milliárd forintos projektköltség tartalmaz 31 milliárd forint általános tartalékot is, amivel a költségtúllépés - például többletkövetelések - kockázatát fedezi a város.
Az Európai Bizottság döntése miatt a Kohéziós Alap támogatásban nem elszámolható 11 szerződést az állam és a főváros a 2004-ben megkötött szerződésük alapján közösen finanszírozzák, következésképpen a főváros részéről nem beszélhetünk forráshiányról, mivel a főváros fizetési kötelezettségeit - így a többletköveteléseket fedező általános tartalék és a 11 szerződés finanszírozásának forrásai is - beterveztük a főváros költségvetésébe - szögezte le.
A második szakasszal kapcsolatban Ikvai-Szabó Imre pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a főváros a befejezésig, vagyis 2014-ig 96 milliárd forint állami forrással - beleértve a Kohéziós Alap támogatását - és 69 milliárd forint fővárosi forrással számol, és - hasonlóan az első szakaszhoz - a második szakasz projektköltsége is tartalmaz 15 milliárd forint általános tartalékot.
Leszögezte: a 2014-ig kifizetendő 69 milliárd forintnyi fővárosi támogatás a fővárosi költségvetés teherbíró képességén "bőven belül van".

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Noha értéke nagy, különösen, hogy sokat tanult érte az ember, egy főiskolai diploma csökkenti a házasodás esélyét a hátrányos helyzetű közegből érkezett diákoknál - derült ki egy új tanulmányból.
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
Nyomozás folyik a vezérigazgató ellen
Őrizetbe vették a szabolcsi egészségügyi holding fejét
Anyagi okok miatt szabadul az épülettől a tulaj
Eladó Atlanta legmagasabb felhőkarcolója - hiteltartozás is jár mellé!
Agyonlőtte magát a 13 éves fiú
Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:29 Még mindig elhisszük Beyoncénak?
- 18:21 Schumacher vitte a jereszi tesztet
- 18:14 Bevédi az egészségügyeseket az NGM?
- 18:09 Véres fogak: rettentő sokat haraptak tavaly a cápák
- 18:00 Gyurcsány Orbánékat okolja a Malév-csődért
- 17:48 Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
- 17:37 Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
Adecco Kft.Flotta Manager
Unix Autó Kft.ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



