hirdetés

Mentorképzés romáknak

Roma asszonyok segítik a védőnők munkáját Miskolcon

Roma asszonyokat képeztek ki segítőknek Miskolcon, közülük már többen munkát kaptak.

2010.07.01 12:52MTI
hirdetés

A roma asszonyok számára indított mentorképzés a napokban zárult. A húsz résztvevő vizsgát tett, közülük hatan munkát is kaptak. A Miskolci Városgazda Kft. közcélú munka keretében foglalkoztatja őket, óvodákban, bölcsődékben dolgoznak majd. 

A többiek a telepeken dolgozó védőnők munkáját segíthetik, illetve környezetükben végezhetnek felvilágosító munkát. 

Tánczos Tamás projektmenedzser, a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház igazgatójának közlése szerint az Ady Művelődési Ház, a görömbölyi és perecesi kulturális egyesületek, valamint az intézménye által alapított konzorcium tavaly 100 millió forintot nyert olyan programokra, amelyek a hátrányos helyzetűek felemelkedését, oktatását segítik. 

A roma asszonyok számára az ifjúsági ház indította a mentorképzést. A hatvan órás tanfolyamon főiskolai oktatók tanították a jelentkezőket az egészséges életmódra, a társadalmi beilleszkedésre. 

Az itt szerzett tudást a résztvevők saját környezetükben is hasznosíthatják majd - írta az Észak-Magyarország.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.