A navigátornak nem esett nagy baja
Tereprali Ob: Felborultak Palikék - két bordája eltörött!
Az első két szelektív szakasz után vezető Palik László, Darázsi Gábor páros felborult Nissanjával a nemzeti tereprali-bajnokság gyulai futamán. Palik László két bordája eltörött, a navigátor sértetlenül szállt ki az autóból - a duó nem tudta folytatni a PROHUN 500 küzdelmeit.
2010.07.17 09:05Palik Racing TeamA pénteki harmadik szakaszon történt a baleset.
– A 48 kilométeres szelektív felénél utolértük az előttünk rajtoló Korda Eriket, s onnantól a porában autóztunk. Hozzáteszem, a porfelhő miatt nem láthatott minket – mesélte Palik László.
– A pálya végefelé jártunk, az utolsó jobbos kanyart azonban nem tudtuk bevenni.Felborultunk, s az ülés megütötte az oldalamat. Kiszálltunk az autóból, megnyugodtam, amikor láttam, Gabinak nincs baja, igaz, akkor már éreztem, hogy én nem úsztam meg sérülés nélkül.
A pilótát a gyulai kórházba szállították, ahol kiderült, bordatörést szenvedett. – Aki autóversenyen indul, az tudja, ez benne van a pakliban – folytatta a pilóta.
– Mindenki nagyon kedves volt velem, mondták, hogy most egy ideig ne erőltessem meg magam. Sajnálom, hogy nem folytathattuk a gyulai futamot, pedig addig a bizonyos jobbos kanyarig egészen jól mentünk.
Darázsi Gábor annak örült, hogy nem történt komolyabb sérülés.
– Nekem nincs semmi bajom, a kocsi is viszonylag jól nézett ki a borulás után, ha Laci nem üti meg az oldalát, ahogy ismerem magunkat, kerékre állítjuk a Nissant és megyünk tovább – mondta a Palik Racing Team navigátora.
– Most az a legfontosabb, hogy Laci minél előbb meggyógyuljon, minden más másodlagos.
Kapcsolódó írások:
- Tereprali ob: Második helyen áll a Palik-Darázsi duó
- Tereprali Ob: Palikék fának csapódtak - Szalayék győztek Kapuváron
- Tereprali Ob: a Korda-Tóth páros győzött
- Mohács-kupa: Palik és Darázsi egy helyet visszacsúszott
- Paliknál 48 évesen már akárhány gyerek jöhet!
- Palik Laci félt, hogy elfogy az ereje...

Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
Ne érjük be kevesebbel, ha egy nem szokványos, gazdag ízvilágú salátával szeretnénk meglepni magunkat vagy vendégeinket: készítsünk el a fokhagymás sült padlizsánsalátát.
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?

Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Nagy időszaki kiállítással ünnepli a Sixtusi Madonna születésének ötszázadik évfordulóját a drezdai állami műgyűjtemények.
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Egészen elképesztő alapanyagot talált "festményeihez" egy angol művésznő: zselés cukorkából rakja össze alkotásait, melyen ismert személyeket vagy kitalált figurákat örökít meg.
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
- 5:59 Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



