Felhőszakadások, jégeső is várható
Elviselhetőbb az idő - hidegfront érkezett
Szombaton az érkezett hidegfront fokozatosan kelet felé halad. Nyomában többfelé, főleg a keleti tájakon, illetve északkeleten számíthathatunk záporok, zivatarok kialakulására.
2010.07.24 11:02idokep.huA hevesebb zivatarokat néhol felhőszakadás, jégeső, és viharos szél kísérheti. A középső területeken változóan felhős lesz az ég, ott pár órás napsütés is várható. A Dunántúlon már mindenütt mérséklődik a nappali felmelegedés, ott 20-23°C emelkedik majd a hőmérséklet, míg a Tiszántúlon a maximumok még megközelíthetik a 30°C-ot. Az északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a középső területeken akár viharossá is fokozódhat.
Vasárnap reggel az ország középső harmadán közepesen, másutt erősen felhős égre számíthatunk, a keleti határszélen lehet még kisebb eső, záporeső. Nyugaton és a középső területeken továbbra is erős lesz az északnyugati szél. A minimumok 13 és 17°C körül várhatóak.
Vasárnap napközben a Dunántúlon még élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél, de a nap végére fokozatosan mérséklődik. A nyugati tájakon változóan, máshol erősen felhős égre számíthatunk, a keleti területeken többfelé lehet zápor. A hőmérséklet csúcsértéke 22-26 °C között várható.
Hétfőtől sem tér vissza a kánikula. Erősen vagy közepesen felhős ég mellett többfelé lehetnek záporok. A délutáni csúcshőmérsékletek 23-26 °C körül várhatóak, a reggelek is frissnek ígérkeznek. A jövő hét közepére lassú melegedés várható.
Balatoni előrejelzés
A hidegfront mentén záporok, zivatarok kialakulása valószínű, egy-egy hevesebb gócban felhőszakadás, jégeső is lehet. A front átvonulása után változóan felhős égre számíthatunk. Az északnyugatira forduló szél a nap második felében zivataroktól függetlenül is megerősödhet, helyenként viharos széllökések kísérhetik. A csúcshőmérsékletek 23-25°C körül alakulnak majd. A Balaton vize Siófoknál 28°C-os, a Velencei-tó 29°C-os.
Orvosmeteorológia
Szombaton hidegfronti hatás várható, a kánikulában szenvedők végre fellélegezhetnek, azonban azoknak, akiknek a szervezete nehezen alkalmazkodik a gyors hőmérséklet-változásokhoz, pihenés, csökkentett terhelés ajánlott a szombati napon. Emellett hidegfronti hatás terhelheti az arra érzékenyek szervezetét, reumatikus és görcsös panaszok jelentkezhetnek, valamint az asztmatikus betegséggel élők állapota romolhat. A viharos szél következtében a migrénes fejfájást fokozódhat.
Közlekedésmeteorológia
A szombaton hajnalban érkezett hidegfrontot eleinte északnyugaton, illetve északon, majd napközben keleten-északkeleten is heves zivatarok kísérhetik, ezek környezetében hirtelen csökkenhet a látástávolság, csúszóssá válhatnak az utak. A Kisalföldön, a Balaton térségében, illetve a középső megyékben zivataroktól függetlenül is megerősödik az északnyugati szél, helyenként akár viharos lökések is kísérhetik, ez csökkentheti a járművek menetstabilitását. Vezessünk óvatosan, körültekintően!
Széltérkép

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt években folyamatosan figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra.
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől
A görög megállapodás után sor kerülhet rá
Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot

Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Az éjszakai bevizelés a gyerekek és szülők réme, amely körül sok félreértés, félretájékoztatás és hibás információ kering. Kóros vagy nem? - ez a legfontosabb kérdés, amelyet fel kell tennie a szülőnek, ha gyermeke érintett ebben a több mint kellemetlen helyzetben.
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!

A pitbull cselekedetei Párizsban
Nagy sikerrel mutatta be csütörtök este Párizsban a Kárpáti Péter vezette Titkos Társulat A pitbull cselekedetei című előadást, amely február 12-ig összesen négy alkalommal látható az MC 93 Bobigny kulturális központ Le standard idéal című színházi fesztiválján.
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
Miközben a már jól megszokott műsorokkal készül a tavaszra az RTL Klub, számos ponton alapjaiban újul meg. Rég nem látott szórakoztató sorozatok térnek vissza, miközben több szereplőt újakra cserélnek.
Az otthoni gondok elől menekült
Majdnem kihűlt a padon meditáló nő
Lázasan feküdt a fűtetlen házban
Betörték a rendőrök a beteg ember házának ajtaját
Nem fűtöttek, inkább ittak
Kihűlt az idős asszony, míg a két férfi kocsmázott
Nem szurkálás történt
Öngyilkosság: szíven szúrta magát a soproni férfi
Elektromos zárlat okozhatta a tüzet
Kigyulladt a katasztrófavédelem egyik irodája
Hárman estek neki a férfinek
Megrugdosták, mert egy közösségi oldalon írogatott róluk
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:29 Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
- 17:24 Hétvégén is hullani fog a hó
- 17:16 Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
- 17:09 Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
- 16:56 Amerikai katonákat mészárolt le az iszlámista albán Németországban
- 16:55 Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
- 16:48 Egy ezresért az államé lehet a vörösiszapos Mal fele
Frimo Hungary Kft.Csoportvezető
Otthon CentrumProjektmérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 17:21
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 17:19
- Ez a Jobbik?2012.02.10 17:17
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 17:11
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.10 16:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



