"Tőlem jobbra már csak a fal van"
Orbán Viktor: Demokrácia nem létezik ellenzék nélkül
Demokrácia nem létezik ellenzék nélkül - hangsúlyozta a Die Welt című német napilap előzetesében Orbán Viktor miniszterelnök
2010.07.26 19:06MTIA tekintélyes konzervatív lapnak adott interjúban Orbán Viktor természetesnek nevezte az ellenzék szerepét, és hangsúlyozta: "Egy demokráciában az ellenzéket nem szabad elnyomni. "Egy demokráciában nem lehetséges az, hogy egy fontos kérdésben mindenki egy véleményen legyen" - jelentette ki.
A kormányfő hangsúlyozta: azt szeretné, hogy Magyarországnak új alkotmánya legyen. Utalt arra, hogy az 1949-ből származó mai alkotmánynak - amely tartalmilag természetesen már régóta nem sztálinista - van néhány nagy hiányossága.
"Nincs preambuluma, és semmit nem mond azokról az értékekről, amelyek mellett Magyarországnak el kell köteleznie magát" - fűzte hozzá, rámutatva: egy olyan bevezetőre van szükség, amely összefoglalja mindazokat az értékeket, amelyekkel valamennyi magyar egyetért.
A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi alkotmányban sok minden értelmezésre szorul, és túl gyakran kell az alkotmánybíróságnak döntenie. "Ezért egy egyértelmű, korrekt, határozottan fogalmazó alkotmányt akarunk, amely ideális megoldásokat kínál" - jelentette ki.
Ezzel összefüggésben az újság kérdésére válaszolva cáfolta, hogy egy francia mintájú, az államfő számára nagy hatalmi jogköröket biztosító elnöki rendszer bevezetésére törekedne. "Véleményem szerint az elnök szerepét nem kell megváltoztatni" - hangsúlyozta a kormányfő, úgy értékelve: ha Magyarországot a nyugati világgal - Amerikától Németországon keresztül egészen Lengyelországig - hasonlítja össze, valamennyi közül politikailag a magyar miniszterelnök rendelkezik a legerősebb végrehajtói pozícióval. "Ezért mindig mosolyognom kell, amikor azt kérdezik tőlem, vajon az elnöki rendszer irányába akarok-e haladni" - jelentette ki Orbán Viktor, hangsúlyozva: "Magamat azért csak nem akarom gyengíteni".
A miniszterelnök szerint az államfő reprezentatív, a miniszterelnök tényleges kormányzati funkcióval rendelkezik. "Mindazok, akik Magyarországon egy elnöki rendszer bevezetését akarják, engem akarnak gyengíteni. Magától értetődően ezt nem támogatom" - fűzte hozzá.
A kormányfő úgy értékelte, hogy a választások eredményeként Magyarországon nem egy egyszerű többség, hanem egy közösség jött létre. Hangsúlyozta, hogy ezt a közösséget egyfajta nemzeti centrumnak tekinti. "Ezt a közösséget szeretném megőrizni, és a jövőbe vezetni" - jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint többsége azt bizonyítja, hogy az emberek nem akarják fenntartani a társadalom ideológiákon alapuló széthasadását. A Fidesz áprilisban a baloldalról több szavazót nyert, mint a magát szocialistának nevező párt - fogalmazott a kormányfő.
Hangsúlyozta: "A magyarok kimondták, nem akarunk többé táborokat, nem akarjuk többé az ideológiák által meghatározott gondolkodásmódot".
A kormányfő szerint Magyarországon megszűnt az eddigi bipoláris rendszer. "Az a 6 millió választó szüntette meg ezt, amely az urnák elé járult" - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az általa említett nemzeti centrum együttműködést keres valamennyi magyarral. "Ezt a nemzeti centrumot az ellenzéki pártok három irányból támadják" - jelentette ki Orbán Viktor, utalva arra, hogy a nemzeti radikalizmus irányából a Jobbik, továbbá a posztkommunista szocializmus irányából, végül pedig zöld-liberális oldalról.
A miniszterelnök cáfolta, hogy a választások utáni éjszaka - amikor a szavazóurnáknál végbement forradalomról beszélt - arra utalt volna, hogy nem egy törvényhozási cikluson keresztül, hanem 10-15 évig kíván kormányozni.
"Mindezzel azt kívántam kifejezni, hogy 4 év alatt akarjuk elvégezni 15 év munkáját" - jelentette ki, hozzáfűzve: arra számít, hogy a nemzeti centrum megoldja mindazokat a felhalmozódott problémákat, amelyeket a korábbi kormányok nem voltak képesek megoldani.
Arra a kérdésre válaszolva, vajon a szélsőjobboldali Jobbik veszélyt jelent-e a magyarországi demokráciára, Orbán Viktor kijelentette: "Magyarországon nem tűrünk semmi fajta rasszista vagy antiszemita kijelentést".
A parlament által elfogadott kormányprogram hangsúlyozza, hogy a nemzeti együttműködés rendszerét hozzuk létre - emlékeztetett a miniszterelnök, hozzátéve: "Ez azonban csakis kulturális alapon lehetséges, az emberi méltóság tiszteletben tartásának kultúrája alapján. Antiszemita kijelentések ezért nem fogadhatók el".
A Jobbikkal szembeni politikai fellépést firtató kérdésre a kormányfő idézte az egykori bajor miniszterelnök, Franz-Josef Strauss azon kijelentését, hogy "tőle jobbra már csak a fal létezik". "Ehhez tartom én is magam" - hangsúlyozta, hozzátéve: a polgári, kereszténydemokrata jobboldalnak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy Magyarországon a szélsőjobboldalnak ne engedjen több teret.
A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások felfüggesztéséről, illetve a költségvetés szanálásáról szólva a miniszterelnök utalt arra: Magyarország világrekorder a költségvetés szanálásában.
"Az igazsághoz hozzátartozik, hogy saját hibáink miatt kényszerültünk erre a világrekordra".
"Az elmúlt nyolc évben ugyanis engedtük, hogy költségvetésünk összeomoljon" - jelentette ki. "Ehhez jött még az, hogy a költségvetési adatokat meghamisították" - fűzte hozzá a miniszterelnök, aki szerint mindez "bűncselekmény" volt.
"Ezt a bűncselekményt ugyan az előző szocialista kormány követte el, de annak terheit az egész ország viselte". "És most mindezt az egész országnak kell leküzdenie. Ez a mi örökségünk" - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Káosztól rettegnek a görögök
Lukasz Papademosz görög miniszterelnök pénteken közölte, hogy Görögország a "történelmi felelősség pillanatát" éli át, s "ellenőrizhetetlen káosz" alakulna ki, ha nem találnának megoldást az ország adósságválságának kezelésére.
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni

Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szoptatás csökkenti a gyermekek elhízásának esélyét, amennyiben az anya a terhessége alatt cukorbeteg volt. De ugyanez igaz akkor is, ha nem jelentkezett diabétesz az áldott állapot idején - állapította meg egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra

125 éve született a morfinista modernista
Százhuszonöt éve, 1887. február 13-án született Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja.
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:06 Géppisztollyal akarta legyilkolni Obamát az üzbég
- 9:47 125 éve született a morfinista modernista
- 9:40 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai
- 9:26 Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót
- 9:20 Orbán óvatosan, de kuruckodna Európával
- 9:12 Webbetyárság: az Anonymus kikészítette a CIA-t
- 9:03 Szálló port szuszog a város - szmogriadó Salgótarjánban
Bosch csoportProject engineer
Adecco Kft.Villamosmérnök
Frimo Hungary Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 10:32
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 10:24
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 08:58
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



