Az önkormányzati választástól tartanak
Fidesz: a miskolci MSZP nem mer kiállni
Úgy tűnik, a miskolci szocialisták nem mernek kiállni az önkormányzati választásokon és "mondvacsinált indokokkal minden követ megmozgatnak a választás elhalasztásáért".
2010.07.27 19:12MTIMondta Zsiga Marcell, a város fideszes országgyűlési képviselője a polgármester kijelentéseire reagálva kedden az MTI-vel. Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul jogorvoslatért a választókörzetek átírása miatt, továbbá beadványt nyújt be az Alkotmánybírósághoz, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosához.
A választókörzetek átírása az elmúlt időszakban "rendkívül szakszerűtlenül, (...) ráadásul nagyon ügyetlenül történt meg" - mondta a polgármester, hozzátéve: a megye főjegyzője a saját politikai érdekei mentén "rajzolta át" a választási térképet, s ebben több helyi fideszes képviselő is részt vett.
Mint hozzátette, arról is tudomása van, hogy az ország több pontján ugyanez történt, "erőszakkal, a korábbi hagyományokat felrúgva átrajzolták a térképeket", példaként említette az MTI kérdésére Kazincbarcikát. Káli Sándor hangsúlyozta: erre hívja fel a figyelmet, amikor a köztársasági elnökhöz fordul jogorvoslatért, levelében azt kérve: az államfő "a saját hatáskörében minden lehetséges intézkedést szíveskedjen megtenni a jogsértések megszüntetése érdekében, ha kell, a 2010. évi önkormányzati választást függessze fel (halassza el) a helyzet megoldásáig".
Mint hozzátette, példátlan a magyar törvényalkotásban, hogy ebben az esetben jogorvoslatnak helye nincs, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosától pedig azt kéri: vizsgálja meg a "további jogorvoslatnak helye nincs" kitétel jogszerűségét, különösen azt: az Országgyűlés megsértette-e az állampolgárok alkotmányban biztosított jogorvoslati jogát azzal, hogy a kérdéses ügyben nem biztosította a bírósági felülvizsgálat lehetőségét.
A polgármester diszkriminatívnak tartja, hogy a megyei önkormányzati képviselők választásakor Miskolc nem képezi részét az egységes megyei választókerületnek - tehát a miskolciakat kizárják a megyei képviselők választásából -, a megyei közgyűlés tagjai számának megállapításakor pedig a város lakosságszámát is be kell számítani a teljes megyei létszámba.
Káli Sándor a miskolci választókörzetek megváltoztatása kapcsán példákat sorolt fel az általa tapasztalt ellentmondásokra. Megállapította, hogy a szavazókörök mintegy egytizedére az átalakítást követően nem a jogszabályban meghatározott mintegy 600, legfeljebb 1200 választópolgár jut, hanem 324 fős, illetve 1967 fős szavazókör is van, ez álláspontja szerint szintén a választási eljárásról szóló törvény megsértését jelenti.
Zsiga Marcell, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében a polgármester kijelentéseire reagálva kiemelte: az új Országgyűlés az első jogszabályok között alkotta meg azt a törvényt, amely a felére csökkentette az önkormányzati képviselők számát, ezzel együtt csökkentette a körzetek számát is. Ez jelentős megtakarítást jelent a településeknek, így Miskolcnak is - írta.
Mint hozzátette, tudomása szerint több civil bejelentés, panasz is érkezett Miskolc jegyzőjéhez az általa megállapított körzethatárok kapcsán. A megyei főjegyzővel történt végső egyeztetésen Miskolc polgármesteri hivatalának aljegyzője és egy hivatalnok is részt vett.
"Csodálkozva és értetlenséggel fogadjuk Káli Sándor szavait, aki az elmúlt szocialista rendszert szeretné visszaállítani, amikor nem voltak szabad választások.
Ő és a miskolci szocialisták félnek attól, hogy megismétlődik az országgyűlési választásokon bekövetkezett történelmi vereségük" - fogalmazott Zsiga Marcell.
A Szemléletváltást Miskolcon Egyesület közleményben tudatta az MTI-vel: nem ért egyet a polgármester azon felvetésével, hogy ha kell, halasszák el az őszi önkormányzati választásokat. "Ez nem megoldás, csak a MSZP választási vereségének elodázása" - írta Hircsu Ákos, az egyesület elnöke (miskolci polgármester-jelölt), aki szerint mindez egyfajta politikai manipuláció, "amiből tisztán látszik, hogy mind a városvezetés, mind pedig a Fidesz jelentősen meggyengültek Miskolcon".
Kapcsolódó írások:

Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
Ne érjük be kevesebbel, ha egy nem szokványos, gazdag ízvilágú salátával szeretnénk meglepni magunkat vagy vendégeinket: készítsünk el a fokhagymás sült padlizsánsalátát.
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?

Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Nagy időszaki kiállítással ünnepli a Sixtusi Madonna születésének ötszázadik évfordulóját a drezdai állami műgyűjtemények.
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Egészen elképesztő alapanyagot talált "festményeihez" egy angol művésznő: zselés cukorkából rakja össze alkotásait, melyen ismert személyeket vagy kitalált figurákat örökít meg.
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:37 Hatalmas fukusimai szeméthegy úszott Alaszka partjaihoz
- 7:30 Május 30-án kompetenciamérést tartanak az iskolákban
- 7:29 Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
- 6:29 Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
- 5:59 Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



