"A történelmi folytonosság visszaállítása a cél"
Pozsgay: Megvan a politikai háttere az alkotmányozásnak
Stabil, kiszámítható intézményrendszer és a történelmi folytonosság helyreállítása; ezek lesznek majd a legfőbb hozományai a új alkotmánynak - nyilatkozta Pozsgay Imre, a rendszerváltás előtt és körül szerepet vállalt politikus, az új alkotmányt Orbán Viktor miniszterelnök kérésére kidolgozó tanácsadó testület egyik tagja a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának.
2010.07.29 11:14ma.hu/duna tvPozsgay úgy látja: a mostani parlamenti többség bőséges politikai hátteret ad az alkotmányozás megindításához, és nem ért egyet a folyamat bírálóival.
"A mostani alkotmány nem adott lehetőséget a népnek arra, hogy ellenőrizze a nemzeti vagyonnal való gazdálkodást, ezen belül is az állami tulajdon sorsát. Spontán privatizációban főleg azok, akik korábban is kezelték, megszerezték e vagyon egy részét, és közreműködtek annak kijátszásában is" - mutatott rá a jelenlegi alkotmány általa vélt egyik hibájára Pozsgay Imre, az új alaptörvény kidolgozására Orbán Viktor által felkért tanácsadó testület egyik tagja.
A preambulum - a nemzeti egység kifejezője
Ami az új alaptörvényt illeti, arról Pozsgay azt mondta: annak mindenekelőtt a politikai alapjait kell megvetni. Ezt tükrözi majd a preambulum - ez fogalmazza meg a társadalom politikai szándékait, és tartalmazza majd azt a két-három kérdést, "amelyben a nemzet egységes lehet". Az alkotmányozásnak megvan a legitim, törvényes alapja azzal, hogy erős, kétharmados többség jött létre az Országgyűlésben, amely a felelősséget is vállalhatja az alkotmányért - szögezte le a politikus.
"Azok, akik fanyalogva arról beszélnek, hogy milyen jogon kezd alkotmányozni ez a törvényhozás, elfelejtik, hogy ők is elkezdték 1994-98 között, de megrettentek tőle. Elfelejtik, hogy az általuk oly védett mostani alkotmány is kimondja, hogy akinek kétharmadosnál nagyobb parlamenti többsége van, az alkotmányozásra is alkalmas" - érvelt az új alaptörvény mellett Pozsgay Imre.
Megbízható intézményrendszer, a történelmi folytonosság helyreállítása
Az új alkotmány szerepe és várható társadalmi hatásai közül Pozsgay kiemelte, hogy az megbízható és kiszámítható intézményrendszert teremt majd. Ez pedig megteremtheti a bizalmat a közjogi intézményekben.
"Az emberek látják, hogy az ország rovására bűnöket lehet elkövetni következmények nélkül, ezért vesztesnek érzik magukat.
Ebből a lélektani helyzetből az új alkotmány kihozza a társadalmat, amikor megmutatja, hogy a társadalmi felelősség is vele jár a jogokkal" - hangzott az érvelés. Pozsgay kijelentette: a másik fontos cél helyreállítani a történelmi folytonosságot, amelyet 1949-ben megszakítottak.
Ez úgy értendő, hogy a mostani, ideiglenes és sokszorosan módosított alkotmánnyal is, ma is hordozzuk annak a korszaknak és állapotnak "az emlékeit és bizonytalanságait", amely a sztálini alkotmány átvételével kezdődött és amely "nyíltan, kihívó módon üzente az országnak, hogy elvettük a szuverenitásotokat, függetlenségeteket" - magyarázta a történelmi folytonosság helyreállítására vonatkozó utalását a politikus.
A történelmi helyreállítás és a Szent Korona ügye kizárólag azt jelzi, hogy folytonosság van.
A magyar állam, még amikor szuverenitásától megfosztották is, akkor is működött valami módon és intézményi keretek között - szögezte le Pozsgay Imre.
Erősebb elnökre lenne szükség
Mit ért az alatt, hogy az új alkotmány esetleg a félprezidenciális rendszert rögzítse? - hangzott a Hattól nyolcig felvetése. Pozsgay Imre erre úgy reagált: a szinte tisztán formális (mai) elnöki szerepet egy erősebb elnöki szerepre kell átváltani.
A Horn-kormány idején is lehetett volna új alaptörvény?
A szocialista párt mostani bírálataira, miszerint a Horn-kormány idején az MSZP-SZDSZ koalíciónak is volt alkotmányozó többsége, ám ezzel mégsem élt az akkori ellenzék bevonása nélkül, Pozsgay úgy reagált: önkényesen mondták ki ezt 1994-98 között az akkori kormánypártok, "ami arra utal, hogy a koalíciós partnerek - az MSZP és az SZDSZ - belül nem tudtak megegyezni az alkotmányozásról".
A tanácsadó testület tagja úgy emlékszik: abban a ciklusban is készült terv az új alkotmányra, méghozzá Bihari Mihály és munkatársai által, amit azonban "akkor lesöpörtek az asztalról, mert a koalíció belső viszonyai nem tették lehetővé az elfogadtatását.
Így megúsztuk egy kurzusalkotmány nélkül" - mondta a politikus-szakértő. Hozzátette: : a mostani nem kurzusalkotmány lesz, hiszen óriási politikai felhatalmazás alapján készült, az előkészítő testület pedig igyekszik széles körű társadalmi kapcsolatokat bevonni a munkába.

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Paul McCartney és Elton John nem maradhat ki
Lesz ám buli: a Take That sztárja rendezi II. Erzsébet jubileumát

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Hiába a nagy Bálint-napi készülődés körülöttünk, ha nekünk nincs kit meglepni és minket sem fog megajándékozni senki. Annak is örülnénk, ha lenne egy helyes fiú vagy helyes lány, akivel randizhatunk. Hogy éljük túl a Valentin-napot?
Kisebb a hátrányos helyzetűek esélye a házasságra?
A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
Nyomozás folyik a vezérigazgató ellen
Őrizetbe vették a szabolcsi egészségügyi holding fejét
Anyagi okok miatt szabadul az épülettől a tulaj
Eladó Atlanta legmagasabb felhőkarcolója - hiteltartozás is jár mellé!
Agyonlőtte magát a 13 éves fiú
Gyermektragédia Halásztelken - Véletlen volt?
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:55 Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
- 18:38 Irakba és Afganisztánba megy a CIA
- 18:29 Még mindig elhisszük Beyoncénak?
- 18:21 Schumacher vitte a jereszi tesztet
- 18:14 Bevédi az egészségügyeseket az NGM?
- 18:09 Véres fogak: rettentő sokat haraptak tavaly a cápák
- 18:00 Gyurcsány Orbánékat okolja a Malév-csődért
Adecco Kft.Flotta Manager
Unix Autó Kft.ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



