"Ne tagadjuk meg magunkat"
Schmitt: A magyaroknak küldetésük van a világban
Magyarország és mi, magyarok csak akkor leszünk ismét erősek, ha lélekben mindannyiunk hitvallása, vállalása az lesz: a hazáért, mindhalálig - hangsúlyozta ünnepi beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztek avatásán a Hősök terén.
2010.08.20 12:12MTIAz államfő szavai szerint az a nemzet, amely ennyi szent királyt érdemelt, igazán különleges. "Nekünk, magyaroknak van küldetésünk, hivatásunk a világban" - jelentette ki. Az ünnepeink arról szólnak, ami különleges bennünk, magyarokban és az itt élő nemzetiségekben, s azért fontosak, mert megláthatjuk bennük az erőt, amire szükségünk van a lelkek megerősítéséhez, a holnaphoz. Szeressük, ami különleges bennünk, ne tagadjuk meg magunkat, ne dobjuk el a hagyományainkat - tette hozzá.
A köztársasági elnök kiemelte, hogy egy nemzet sorsa történelmi alkalmazkodóképességén múlik, sikeres nemzetnek pedig azok bizonyulnak, amelyek meg tudják őrizni sajátosságaikat, és kellő önbecsüléssel, de nyitottan fordulnak mások felé.
Schmitt Pál emlékeztetett, hogy Szent István törvényeit és intelmeit a rendteremtés, a biztonság megszilárdítása, a tisztességesek ellen vétők szigorú megbüntetése, a hit megtartása, a jó és igazságos hatalomgyakorlás szellemében alkotta. Az államfő arról is beszélt, hogy "újra nagyszerű dolgok előtt állunk, valami megmozdult a magyar lelkekben".
"Valami, ami valóságos, igazi, mélyről fakadó változást hozhat az életünkben: nagyobbat és fontosabbat, mint amire a politika vagy a gazdaság képes. Olyan változást, ami szívből jövő, mégis tudatosan vezeti el a magyarokat egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb világba. Ahol a remény visszahódítja a helyét közöttünk, ahol tiszták a tekintetek, bizakodók az arcok, kiegyenesednek a gerincek. Ahol derűvel tervezhető, kiszámíthatóbb a jövő a fiatalok, a családok számára. Ahol mindenki élvezheti saját munkája gyümölcsét" - mondta.
Schmitt Pál kijelentette: mindenkit büszkeséggel tölthet el, hogy ezen a napon lép hatályba a kettős állampolgárságról szóló, a szomszédos országokban élő magyarok kedvezményes honosítását lehetővé tevő jogszabály.
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett tisztekhez fordulva a köztársasági elnök azt mondta: a katona a bátor és erényes magyar ember kiállása. "Önök a nemzet katonái. A parancsot a felettesüktől kapják, de a megbízatásukat, a bizalmat egy egész ország adja" - fogalmazott.
Schmitt Pál szép hagyománynak nevezte, hogy a tisztek augusztus 20-án tesznek esküt, mert így összeér az egyéni és a közösségi ünnep: a katonák életében ez egy büszkeségre okot adó pillanat, amelyhez az ünnep távlatot ad, elhelyezi az embert abban a kötelékben, amelyben a hivatását teljesíti.
A köztársasági elnök egyúttal hangsúlyozta, hogy a honvédségnek korszerű, de hagyományokon nyugvó, erős háttérre van szüksége.
"Legyenek büszkék hivatásukra, szeressék azt, adjanak ennek a huszadik században elfáradt nemzetnek az előttünk álló időre vitézségből, emberségből példát, önbizalmat, bátorságot" - zárta ünnepi beszédét az államfő.

Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
Ne érjük be kevesebbel, ha egy nem szokványos, gazdag ízvilágú salátával szeretnénk meglepni magunkat vagy vendégeinket: készítsünk el a fokhagymás sült padlizsánsalátát.
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Nem mozdultak az üzemanyagárak
A héten nem változtatott az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt.
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost

Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Kigyulladt egy földszinti lakás szerda hajnalban, a főváros XI. kerületében. A tűzben egy idős férfi vesztette életét.
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:52 Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
- 7:45 DSK-ügy - Orális szex és nőgyűlölet?
- 7:37 Hatalmas fukusimai szeméthegy úszott Alaszka partjaihoz
- 7:30 Május 30-án kompetenciamérést tartanak az iskolákban
- 7:29 Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
- 6:29 Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
- 5:59 Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



