Utolsó ülés lesz a csütörtöki
Eljött Demszky utolsó napja
Utolsó ülését tartja csütörtökön és pénteken a távozó Fővárosi Közgyűlés, a húsz éve a főpolgármesteri posztot betöltő Demszky Gábor várhatóan utoljára foglalja el majd a helyét az Újvárosháza dísztermének pódiumán.
2010.08.24 11:13MTIA leköszönő testület képviselői most utoljára ülnek (legfeljebb) 67-en a teremben, mert az október 3-án megválasztandó új közgyűlés - az új városvezetővel együtt - már csak 34 tagú lesz. A testület tervezett napirendjén szabályozási kerettervek, engedélyokiratok módosítása, felügyelőbizottsági tagcserére vonatkozó javaslatok szerepelnek, ám várhatóan inkább az ezeknél nagyobb érdeklődést kiváltó választási kampánytémák állnak majd a viták középpontjában.
Szóba kerülhet a fővárosi távfűtés kérdése, valamint Demszky Gábor legutóbbi, az egyik televíziónak adott nyilatkozata, amelyben Tarlós Istvánt, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjét nevezte meg, mint a posztjára legjobb eséllyel indulót. A távfűtés ügye azért kerülhet napirendre, mert Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke azt mondta, brutális távhődíj-emelés várható az önkormányzati választások után.
A szocialista politikusok szerint a mostani kormány gazdaságpolitikája miatt lesz szükség a díjemelésre. A Fidesz-frakció válaszul ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy egy esetleges távhőár-emelés felelőssége a szocialista-liberális városvezetést és a Főtáv Zrt. MSZP által delegált és támogatott vezetését terheli.
A Fidesz szerint a jelenlegi MSZP-SZDSZ városvezetés az, amely a távhő díjának emelésére törekszik még az önkormányzati választások előtt, "mielőtt a választók elzavarják őket". Azt egyelőre nem tudni, milyen lesz a húsz év után távozó (az SZDSZ-ből kilépett, immár független) Demszky Gábor főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés "búcsúja", a leköszönő városvezető miként köszön el, von-e "egyenleget", vagy hogy tartanak-e az Újvárosházán valamilyen búcsúrendezvényt.
Demszky Gábort 1990. október 31-én, a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén választotta meg főpolgármesterré a testület. Az MTI akkori beszámolója szerint a közgyűlésen jelen lévő 84 küldött közül 52-en támogatták az SZDSZ-es politikus jelölését, így az akkor 38 éves, jogi végzettségű Demszky Gábor lett Budapest főpolgármestere. (Az első közgyűlés még 88 tagú volt, és 1990-ben még nem közvetlenül a választók szavaztak a főpolgármesterre, mint most.)
Az MTI akkor azt írta:
Demszky Gábor eskütétele után rövid beszédében szólt arról, hogy a főváros vezetése a jövőben minden döntést az érintettekkel és az érdekeltekkel történt előzetes megbeszélés után kíván meghozni. Közölte, munkájukat határozottan és nagy fokú sajtónyilvánosság mellett akarják végezni.
Egyúttal hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a fővárosi önkormányzat tevékenységében pártállástól függetlenül a szakértelem és a hivatásbeli lelkiismeret elsődlegességére kell törekedni, a politikai megfontolások csak másodlagosak lehetnek.
Demszky Gábor a legsürgősebb feladatok között említette a humánus gondoskodásra szoruló rétegek, különösen a hajléktalanok támogatását.

Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
Ne érjük be kevesebbel, ha egy nem szokványos, gazdag ízvilágú salátával szeretnénk meglepni magunkat vagy vendégeinket: készítsünk el a fokhagymás sült padlizsánsalátát.
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Nem mozdultak az üzemanyagárak
A héten nem változtatott az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt.
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost

Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Kigyulladt egy földszinti lakás szerda hajnalban, a főváros XI. kerületében. A tűzben egy idős férfi vesztette életét.
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:52 Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
- 7:45 DSK-ügy - Orális szex és nőgyűlölet?
- 7:37 Hatalmas fukusimai szeméthegy úszott Alaszka partjaihoz
- 7:30 Május 30-án kompetenciamérést tartanak az iskolákban
- 7:29 Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
- 6:29 Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
- 5:59 Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



