Előkészítés az integrációra?
Balog Zoltán: többségi cigány iskolákra van szükség
Három Komárom-Esztergom megyei település roma felzárkóztatási programját összegezte a ferences rend szerdán Bajnán. A konferencián előadást tartott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára is.
2010.08.25 15:10MTIBalog Zoltán elmondta: segítséget kérni jött azoktól, akikben belső készség van a segítségre, s akik egyúttal értenek is hozzá. A politikus nemzeti érdeknek nevezte a cigányság ügyének megoldását. Mint mondta, két vesztese lesz annak, "ha nem tudunk előre lépni": a kisebbség, amelynek sokkal mélyebbre már nem nagyon lehet csúszni, és a többség, amelyiknek még lehet.
Egy felmérést ismertetve hangsúlyozta, hogy tíz év múlva Borsod-Abaúj-Zemplén megyében minden második ember cigány lesz. Ez azt jelenti, hogy minden második ember inaktív lesz, és semmivel nem tud hozzájárulni a közteherviseléshez.
Hozzátette: a feladat az, hogy ez az előrejelzés ne váljon valóra, mert egy tízmilliós ország nem engedheti meg magának, hogy "700 ezer, uszkve egymillió embert a hátán cipeljen" anélkül, hogy azok bármit be tudnának vagy be akarnának tenni a közösbe.
Mint fogalmazott, ő a cigányság védelmében állítja, hogy "ma a cigányügyön egy hatalmas, elsősorban nem cigányokból álló magyar lobbi élősködik". Megjegyezte: olyan emberekre van szükség, akik nem a saját önfenntartásukat látják az ügyben.
Az egyháztól azt várja, hogy elkötelezett embereket küldjön a feladatok elvégzése érdekében, a kormány pedig biztosítja majd a szükséges infrastruktúrát. "Nagy liberális hazugságnak" és "képmutatásnak" nevezte azt, hogy a társadalom többségétől elvárható lenne, hogy egy szülő a gyerekét olyan iskolába járassa, ahol az csak "leszakadni tud".
Kijelentette ugyanakkor: az igazi, hiteles kereszténység képviselői, tehát azok, akik felebaráti szeretetre hajlandók, akik vállalják, hogy áldozatokat hoznak, a világon mindenhol kisebbségben vannak.
Megjegyezte: semmiféle szociális helyzet nem mentesít a törvények betartása alól. Mint mondta, változtatni kell a beszédmódon is.
Őszintén kell beszélni azokról a problémákról, amelyeknek etnikai vonatkozásai vannak, "különben nem szerezzük meg a többség támogatását". Véleménye szerint ma erős lobbi áll azok mögött, akik úgy próbálnak aktívak lenni a cigányság ügyében, hogy inkább az indulatok gerjesztésében legyenek érdekeltek. Ilyen motíváció nemcsak a szélsőjobb térfelén, hanem a radikális liberális oldalon is létezik - tette hozzá. Szerinte ez utóbbi oldal "a cigány öntudatot a magyarsággal szemben próbálja megteremteni".
Balog Zoltán bírálta a romák integrációjának eddigi gyakorlatát. Úgy vélte, minél több olyan egyházi iskolára lenne szükség, ahol többségében cigány gyerekek tanulnak. Mindez előkészítés lenne az integrációra - jelentette ki.
Sass Levente, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány fejlesztési igazgatója az MTI-nek elmondta: a két éve indult programban azt vállalták a helyi plébánosokkal és önkormányzatokkal együtt, hogy a térségben élő romákat eljuttatják az érettségiig.
Csaknem 80 roma származású embert vontak be a programba, akik tapasztalatuk szerint szívesen jöttek, s egymást is hívták. Voltak, akik számára munkalehetőséget tudtak biztosítani - emelte ki.
A ferences rend tervezi, hogy más településeket is bevonnak a programba, illetve elmozdulnak a szakképzés irányába - közölte a rendtartomány fejlesztési igazgatója.

Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Felelőtlenül egy magángépen hagyta II. Erzsébet fenséges fehérneműjét - szerencsére akkor még jóval fiatalabb volt!
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:54 Halálbüntetést kértek Ben Alira
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



