Napsütés és eső
Polcra a naptejjel, fiókba a bikinivel?
Vasárnap napközben csökken a felhőzet, többórás napsütés várható. Északkeleten előfordulhat kisebb eső, zápor.
2010.08.29 11:00idokep.huTöbbször élénk, néhol erős lesz az északnyugati szél, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. 20 és 25 °C közötti maximumokra van kilátás. Hétfőn reggel nyugaton erősen, máshol változóan felhős lesz az ég, a nyugati határszélen már lehet kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenütt gyenge lesz.
Hűvös hajnalra készülhetünk, 6-11 °C várható. Napközben egy hidegfront hatására nyugat felől tovább növekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor. Az északnyugatira szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
A legmagasabb hőmérséklet keleten 22-25 °C, míg a Dunántúlon csupán 15-20 °C között alakul. Kedden és szerdán országszerte borongós, hűvös idő valószínű, főként kedden kiadós esővel.
Csütörtöktől javul az idő, a hűvös reggeleket kellemesen meleg délutánok követik majd, jelentős csapadék nélkül.
Balatoni-előrejelzés
Vasárnap kevés lesz a felhő, többórás napsütésre számíthatunk, csapadék nélkül. Az északnyugati szél élénk lesz, majd estére mérséklődik a légmozgás. Délután 20-21°C körül alakul a csúcshőmérséklet. A Balaton vize Siófoknál 23°C-os, a Velencei tó szintén 23°C-os.
Orvosmeteorológia
Vasárnap még gyenge hidegfronti hatás várható, az arra érzékenyeknél csökkenhet a koncentrációképesség, ingerlékenység, vérnyomás-ingadozás és türelmetlenség jelentkezhet, valamint erősödhetnek a görcsös és reumatikus panaszok.
Fokozódhatnak a migrénes fájdalmak. A napos idő hatására javulhat a közérzet. A megélénkülő, helyenként megerősödő szél miatt nyugtalanság, fejfájás léphet fel.
Közlekedésmeteorológia
Vasárnap az északkeleti tájakon számíthatunk kisebb csapadékra, mely környezetében csúszós útszakaszok fordulhatnak elő. A szél továbbra is többfelé élénk, helyenként erős lesz, emiatt csökkenhet a járművek menetstabilitása. Vezessünk óvatosan, körültekintően!
Pollenjelentés
Az előző héthez képest országszerte jelentősen nőtt a légkörben az allergén növények virágporának mennyisége. A csalánfélék pollenszórása kisebb visszaesés után kisebb mértékben tovább erősödött, Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza és Debrecen magas értékeket mutatott.
Tovább emelkedett a parlagfű pollenkoncentrációja is és magas allergenitása révén terhelése több helyen jelentősebbé vált, mint az eddig ezt uraló csalánféléké, ami már a parlagfűszezon kiteljesedését jelzi.
A hét második fele ez esetben is erősebb növekedést hozott; a legkomolyabb problémát 700 db/m3/nap koncentráció értékkel Békéscsabán, Debrecenben és Kecskeméten jelentette. Az előző héthez képest jelentősen nem változott a kender virágporának mennyisége.
Az üröm pollenszórása viszonylag alacsony maradt, a pázsitfűfélék és libatopfélék virágporának koncentrációja tovább csillapodott és az az útifű pollenjére allergiásak is lassan fellélegezhetnek.
Az allergén gombák légköri koncentrációja kis mértékben tovább csökkent, azonban a legtöbb városban még mindig magas értékeket produkál.

Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Felelőtlenül egy magángépen hagyta II. Erzsébet fenséges fehérneműjét - szerencsére akkor még jóval fiatalabb volt!
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:54 Halálbüntetést kértek Ben Alira
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



