Zárulnak az ajtók
BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
A BKV értetlenül áll a Fürst Közlekedési Szakszervezet sztrájkfenyegetése előtt, mivel szerintük sem a munkavállalók élet- és munkakörülményeit, sem munkahelyüket nem veszélyezteti, hogy az iskolakezdéssel kapcsolatos problémát alvállalkozók bevonásával oldják meg - közölte a BKV csütörtökön az MTI-vel, reagálva a szakszervezet közleményére.
2010.09.02 19:00MTIHangsúlyozták: ezzel az intézkedéssel nem szűnik meg egyetlen munkavállaló munkaviszonya sem, csak egyes járművezetők másik vonalakon fognak szolgálatot teljesíteni.
Szerintük az adott helyzetben a lehető legolcsóbb, leghatékonyabb és legracionálisabb módot választották arra, hogy a BKV "az utasbiztonságot, az őszi menetrend tarthatóságát és a közszolgáltatási szerződés betartását szem előtt tartva teljesítse az iskolakezdés miatt megnövekedett járműkiadási kötelezettségét" - írták.
Kifejtették, hogy a BKV jelenlegi vezetése soha nem tagadta a járműpark állapotának folyamatos romlását, sőt hangsúlyozták az új buszok beszerzésének szükségességét.
A BKV kedden közölte, hogy a VT Transmantól, illetve a Volánbusztól 25 buszt bérel, mivel az iskolakezdés miatt több járműre van szükség. A közlekedési társaság buszparkja olyan rossz állapotban van, hogy nem tud elég forgalomképes járművet az utcákra küldeni, ezért vonnak be alvállalkozói buszokat. Csütörtökön sztrájkot helyezett kilátásba a BKV-nál működő 26 szakszervezet egyike, a Fürst Közlekedési Szakszervezet, mert nem ért egyet azzal, hogy a BKV szeptembertől alvállalkozókat von be a budapesti buszos közlekedésbe.
Az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták, hogy munkavállalóik élet- és munkakörülményeinek megvédése érdekében akár a sztrájk eszközével is élni fognak.
Hangsúlyozták, hogy az alvállalkozók bevonása szakmailag elfogadhatatlan, az autóbusz-közlekedés ilyen helyzetbe kerülése pedig kimeríti a szándékos károkozás fogalmát. Hozzátették továbbá: 2007 óta több megállapodás is született a buszpark javítása érdekében, de eddig nem történt semmi.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:50 Az Armageddon elmaradt - egyelőre?
- 19:38 A BKV járatai rendben közlekednek, a budapesti közutak is járhatók
- 19:09 Szarvas előtt Vácnál merült egyet Schirilla
- 18:45 Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
- 18:33 Beköszöntött a jégkorszak Európában
- 18:14 Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 18:08 Hízik a jég, de még veszélyes rámenni!
Adecco Kft.Műszaki tanácsadó
Ardex Kft.Javító operátor
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 19:48
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 19:48
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 19:43
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 19:25
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



