"Nem a mi felelősségünk"
A cigányok után a parkolási ügyeket állítaná le Staudt
"Hogy ezeken a telepek milyen etnikai arányok alakulnak ki, nem a mi felelősségünk" - fogalmazott Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje.
2010.09.02 22:13MTIMegteremtené továbbá a már kiszabott, de be nem fizetett parkolási bírságok elengedésének jogi feltételeit Budapesten. A politikus szerint a fővárosban nincs szükség "közrendvédelmi telepekre".
Staudt Gábor csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: ha megválasztják, azon lesz, hogy a Budapesten folyamatban lévő parkolási ügyeket leállítsák.
Hozzátette, noha így számtalan jogos büntetés válna semmissé, a szerinte jelenleg "maffiamódszerekkel" működtetett fővárosi parkolási rendszer helyett tiszta viszonyokra, így például egy központosított, önkormányzati tulajdonú parkolási társaságra van szükség.
Ezután a közlekedésből befolyó összeget - köztük a parkolási díjakat - a közösségi közlekedés fejlesztésére és új parkolóhelyek létesítésére fordítanák - ismertette Staudt Gábor.
Arra is kitért, hogy pártja elképzelése szerint néhány kiemelt körzet, például a Budai Vár és a Margit-sziget kivételével az óránkénti parkolási díj nem haladhatná meg egy BKV-jegy árát. Kérdésre válaszolva Staudt Gábor elmondta: megítélése szerint Budapesten "nem olyan vészes a helyzet", hogy közrendvédelmi telepekre legyen szükség, a közbiztonság megerősítése azonban szükséges. Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője szerdán közölte, hogy pártja az általa "cigánykérdésnek" nevezett probléma rövid távú megoldása érdekében úgynevezett közrendvédelmi telepekre zárná a közrendet veszélyeztetőket.
A Jobbik elsőként Miskolcon szeretne létrehozni egy kettős kordonnal körbevett telepet, ahol "rendőri, illetve csendőri felügyelet mellett" élhetnének az emberek.
Ezzel kapcsolatban a Jobbik főpolgármester-jelöltje kijelentette: nem cigánytelepeket szándékoznak kialakítani, hanem bűnözőket zárnának "objektív mérce alapján" a közrendvédelmi telepekre. "Hogy ezeken a telepek milyen etnikai arányok alakulnak ki, nem a mi felelősségünk" - fogalmazott. Staudt Gábor elmondta: a bűnözők a szükséges igazságszolgáltatási döntés után kerülhetnének a pártja által tervezett közrendvédelmi telepekre, létrehozásuk szükségességét pedig a börtönök és a fogdák "kapacitáshiányával" indokolta. Szerinte a közrendvédelmi telepek például az előzetes letartóztatásban lévők elhelyezését oldanák meg. Hozzátette: a börtönök és a fogdák telítettségét még tovább növeli, hogy az Országgyűlés döntése értelmében kisebb szabálysértéseket is elzárással lehet büntetni.
"Mondhatnám azt is, hogy javaslatunkkal a Fidesznek segítünk végrehajtani azt, amit a parlamentben megszavaztak" - jelentette ki Staudt Gábor. A főpolgármester-jelölt kiemelte: a Jobbik által szorgalmazott öt javaslat közül csak az egyik, hogy "az antiszociális egyéneket közösségükből ki kell emelni".
A probléma megoldását munkahelyteremtéssel, az oktatási rendszer átalakításával, a csendőrség létrehozásával és a - szavai szerint az elítélteknek akár iszappakolást biztosító - "wellnessbörtönök" átalakításával is segíteni kell - mondta.
Ugyancsak kérdésre válaszolva Staudt Gábor közölte: péntekig leadja a főpolgármester-jelöltséghez szükséges számú ajánlószelvényt; ehhez legfeljebb 1-2 ezer cédula hiányzik.
Hozzátette, elképzelhetetlennek tartja, hogy az LMP a határidőig legálisan összegyűjtse a kellő számú ajánlást, valamint azt is, hogy a párthoz napi 5-6 ezer ajánlószelvény érkezzen, mint az az elmúlt napokban állítólag megtörtént.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:50 Az Armageddon elmaradt - egyelőre?
- 19:38 A BKV járatai rendben közlekednek, a budapesti közutak is járhatók
- 19:09 Szarvas előtt Vácnál merült egyet Schirilla
- 18:45 Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
- 18:33 Beköszöntött a jégkorszak Európában
- 18:14 Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 18:08 Hízik a jég, de még veszélyes rámenni!
Adecco Kft.Műszaki tanácsadó
Ardex Kft.Javító operátor
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 19:48
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 19:48
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 19:43
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 19:25
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



