A családi helyzetet változatlannak látják
Hármast adna a többség az új kormány első 100 napjára
A többség hármas osztályzatra értékelné az Orbán-kormány első száznapos teljesítményét - írta a Vasárnapi Hírek a Szonda Ipsos 1200 ember telefonos megkérdezésén alapuló közvélemény-kutatására hivatkozva.
2010.09.05 13:30Vasárnapi HírekA lapban az olvasható, hogy a Fidesz-szavazók által adott érdemjegy négyes alatti. A szocialista szimpatizánsok kettes osztályzattal értékelték a kabinetet, náluk valamivel jobb véleménnyel vannak a kormányról a Jobbik és az LMP szavazói.
A bizonytalanoktól 2,8-as átlagot kapott a kormány az első hónapjaira - írták. A Vasárnapi Hírekben közzétett grafikonok alapján az augusztus 7-15. között megkérdezettek 40 százaléka szerint nem változtatott az Orbán-kormány eddigi tevékenysége az ország helyzetén.
37 százalékuk szerint javított, 15 százalékuk szerint rontott, 8 százalék pedig nem tudja, illetve nem válaszolt. A válaszadók 45 százaléka szerint nem változott az ország gazdasági helyzete, 26 százaléka szerint romlott, 19 százaléka szerint viszont javult. (Tíz százalék nem tudja, illetve nem válaszolt.)
Az országban élő emberek helyzete a többség véleménye szerint nem változott, illetve romlott (40-40 százalék). A válaszadók 10 százaléka mondta azt, hogy javult. (Ugyancsak tíz százalék nem tudja, illetve nem válaszolt.)

A "Hogyan alakult ön, illetve családjának helyzete?" kérdésre a válaszolók 61 százaléka azt mondta: nem változott, 29 százalékuk szerint romlott, 8 százalékuk szerint javult, 2 százaléknyian pedig nem tudják, illetve nem válaszoltak.
A többség - 47 százalék - szerint a 2010-es év hátralévő részében az ország gazdasági helyzete javulni fog. A megkérdezettek 27 százaléka válaszolt úgy, hogy nem változik a gazdasági helyzet, 16 százalékuk szerint pedig romlik. (Tíz százalék nem tudja, illetve nem válaszolt.)
A válaszadók az Orbán-kormány hivatalba lépése óta elindított intézkedések közül leginkább az adócsökkentésre emlékeznek, és arra, hogy a nők 40 évi munka után elmehetnek nyugdíjba.
A felmérés összes megkérdezettjének 15 százaléka a kormány mindegyik intézkedésével egyetért, 7 százalékuk viszont egyikkel sem. A Szonda Ipsos a felméréssel szinte párhuzamosan pártpreferencia-kutatást is végzett 1500 ember személyes megkérdezésével.
A Népszabadságban a hét közepén megjelent, augusztus 10-17. közötti felmérés adatai szerint nem változtak jelentősen a pártok közötti erőviszonyok augusztusban, a Fidesznek továbbra is jelentős előnye van.
A biztos pártválasztók körében a Fidesz augusztusban 61 százalékon állt, ugyanúgy, mint júliusban, az MSZP pedig három hónapja nem veszített és nem nyert újabb választókat, továbbra is 18 százalék szavazna a baloldali pártra. Erősödött viszont a Jobbik, a biztos pártválasztók 15 százaléka voksolna rájuk.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
Kigyulladt Farkas János, vagyis a vajda háza szombaton este Gyöngyöspatán.
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
Borzalom, horror, csiga!
Gigacsigák falják fel Miamit
Lezárták a debreceni vasútállomást
Bombariadó miatt késnek a vonatok
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
- 19:29 Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
- 19:16 Neonácik masíroztak a Normafánál
- 18:45 Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
- 18:37 KÉPEK: a net szabadságáért tüntettek Budapesten
- 18:08 Választások Oroszországban: Putyin nem ér rá az európai megfigyelőkre
- 18:06 Mínusz 30 fokba fagy Szlovákia
Adecco Kft.Adatrögzítő
Work Force Kft.Vámügyintéző
Ghibli Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:16
- A biblia2012.02.11 21:09
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 21:07
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 21:06
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 21:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



