"Gyakran ellenkezőjét csinálja annak, amit hirdet"
LMP: Különös a tempó, amit a Fidesz diktál
A Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője szerint a kormány nagyon gyakran az ellenkezőjét csinálja annak, amit jelszavakban meghirdet, miközben például nemzeti együttműködésről beszél, sem a parlamenti pártokkal, sem társadalmi szervezetekkel nem kíván együttműködni.
2010.09.05 14:35MTI - Fotó: csepelinfoSchiffer András a második Orbán-kormány első száz napját értékelő, az MTI-nek vasárnap adott interjúban különösnek nevezte, hogy a Fidesz-többség olyan parlamenti tempót diktált, amely alkalmatlan volt arra, hogy a többi párt legalább a saját választói csoportjaival egyeztetni tudjon.
A politikus problémának tartja, hogy nem látható egy koherens gazdaságpolitika kialakulása, de eközben "vannak furcsa nyilatkozatok", amelyeknek összességében az a következményük, hogy gazdaság által indokolt helyzetnél jobban növekszik a devizahitelesek kamatterhe.
A képviselő azt mondta, hogy ami kirajzolódik a kormány gazdaság- és társadalompolitikai víziójából, az az LMP szerint arra mutat: a kabinet "durván és egyoldalúan" a felsőközépréteget kedvezményezi.Ennek kapcsán említette az egykulcsos adó bevezetését, az örökösödési illeték eltörlését.
Hozzátette, hogy a társasági adó csökkentése elsősorban a multinacionális cégek érdekeit szolgálja. Schiffer András jól láthatónak nevezte, hogy a szegényekkel szembeni fellépések során a Fidesz – a Jobbikkal szembeni taktikai okokból – elsősorban a rendészeti eszközök megerősítését helyezi előtérbe.
Véleménye szerint ez is azt mutatja, hogy a kormány egyoldalúan a felsőközépréteget preferáló társadalompolitikai vízió szolgálatában áll, miközben a szegényebbeket megerősített rendészeti intézkedésekkel "kívánja kordában tartani", pedig - a politikus álláspontja szerint - ez utóbbi nem a megfelelő út.

A politikus csalódásának adott hangot, hogy a korábbi jelszavak és ígéretek ellenére nem látszik, hogy a fejlesztéspolitikában súlyponti szerepet kapna a fenntarthatóság.
Kitért arra is, hogy a kabinet gyakorlatilag a parlamenti képviselőkön keresztül, egyeztetések nélkül kormányoz. Hozzátette, hogy a javaslatokról nemcsak, hogy nem egyeztetnek, de hatástanulmányok sem készülnek. Kijelentette, hogy a Fidesz láthatóan egy centralizált demokráciában gondolkodik.
Az LMP elfogadja azt, hogy a magyar demokrácia megújítására szükség van, de a párt úgy látja, hogy eközben nincs alkotmányozási kényszer, s a szükséges változtatásokat az állampolgári részvétel erősítésével kellene megtenni.
Aggasztónak nevezte azt is, hogy a Fidesz azt gondolja: a kétharmados többség korlátlan hatalomgyakorlásra ad lehetőséget. Szavai szerint egy demokratikus jogállamban tudomásul kell venni, hogy még egy bármekkora többséget szerzett kormány hatalmát is korlátozzák a különböző eljárási rendek és intézményi szabályok, de erre a Fidesz nem hajlandó.
Ezt mutatja a Terrorelhárító Központ létrehozatala is, amely Schiffer András véleménye szerint alkotmányellenesen történt, mert módosítani kellett volna a rendőrségi törvényt és az Alkotmányt, de ezt nem tették meg.
Szintén aggasztónak nevezte, hogy a nemzeti együttműködés rendszere nem tűri a fékeket és ellensúlyokat, hanem "nyíltan rendszerfüggetlen intézmények belpolitikai gyarmatosítása zajlik".
Schiffer András megjegyezte, hogy miközben a Fidesz folyamatosan elszámoltatással fenyeget, nagyon hiányzik egy átfogó antikorrupciós politika, illetve az, hogy a kormány milyen lépéseket tenne azért, hogy maga is elszámoltatható legyen.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
Kigyulladt Farkas János, vagyis a vajda háza szombaton este Gyöngyöspatán.
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
Borzalom, horror, csiga!
Gigacsigák falják fel Miamit
Lezárták a debreceni vasútállomást
Bombariadó miatt késnek a vonatok
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
- 19:29 Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
- 19:16 Neonácik masíroztak a Normafánál
- 18:45 Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
- 18:37 KÉPEK: a net szabadságáért tüntettek Budapesten
- 18:08 Választások Oroszországban: Putyin nem ér rá az európai megfigyelőkre
- 18:06 Mínusz 30 fokba fagy Szlovákia
Adecco Kft.Adatrögzítő
Work Force Kft.Vámügyintéző
Ghibli Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:16
- A biblia2012.02.11 21:09
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 21:07
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 21:06
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 21:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



