Zápor, zivatar, ősz
Vasárnapig marad az esős, szomorú idő
Szerdán kezdetben csökken a felhőzet, pár órás napsütésben bízhatunk, majd délnyugat felől ismét felhősödés kezdődik. Eleinte csak a Dunántúlon, később máshol is lehet eső, zápor, nyugaton akár zivatar is.
2010.09.08 08:37idokep.huA Dunántúl északi részén és az Észak-Alföldön többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties szél, máshol mérsékelt marad a légmozgás. 19-24 °C várható, de délen ennél melegebb, északkelten több fokkal hűvösebb is lehet.
Csütörtökön reggel többnyire borult, csapadékos időre ébredhetünk, a nyugati országrészben záporos jelleggel. Helyenként pára- és ködfoltok képződhetnek.
Gyenge vagy mérsékelt lesz a szél, a minimumok 10 és 15°C körül alakulnak majd.
Napközben további csapadék várható: többfelé lesz eső, zápor, előbb délen, majd keleten, északkeleten is kialakulhatnak zivatarok. A szél északnyugatira fordul, de mindenütt mérsékelt marad. A maximumhőmérsékletek 20-25 °C között alakulnak majd, délkeleten kissé melegebb is lehet.
A hét végéig általában nagy nedvességtartalmú, enyhébb légtömegek határozzák meg időjárásunkat, gyakran lesz erősen felhős az ég, többször és több helyen várható zápor, zivatar, vasárnaptól számíthatunk javulásra.
Balatoni előrejelzés
Szerdán átmeneti szünet után a délutántól újra számíthatunk esőre, záporesőre, akár zivatarokra is. A keleti-délkeleti irányú szél elsősorban a nyugati és a középső medencében élénkülhet meg, élután előfordulhat egy-egy zivatar. A legmagasabb hőmérsékletek 20-22 °C között várhatóak. A Balaton vize Siófoknál 16°C-os, a Velencei-tó 16°C-os.
Közlekedésmeteorológia
Kedden eleinte északkeleten, majd délnyugaton-délen alakulhat ki eső, zápor; ezeken a helyeken vizes, csúszós útszakaszokkal is találkozhatunk. A gyenge melegfronti hatás következtében változik a reakcióidő, figyelmetlenebbek, türelmetlenebbek lehetünk, csökken a koncentráció, lassabban reagálhatunk bizonyos helyzetekben.
Vezessünk óvatosan, körültekintően! Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Pollenjelentés
Az elmúlt hét első felében tovább emelkedett az összpollenterhelés - pénteken elérte a nyári szezon csúcsértékét (mely magasabb volt, mint az előző évi nyári maximum), azután szombaton a hideg és az esőzések következtében erősen lecsökkent.
Ezen a héten már minden városban a parlagfű pollenszemei voltak jelen kiugróan a legnagyobb mennyiségben. A legmagasabb terhelés Nyíregyházán volt. A többi állomáson is nagyon erős volt a terhelés – csak 6 állomáson volt a héten olyan nap, amikor a parlagfű pollenkoncentrációja nem érte el a nagyon magas szintet.
A csalánfélék virágporának mennyisége tovább csökkent, közel felére csökkent a kender pollenkoncentrációja.
A pázsitfűfélék és a libatopfélék virágporszemei továbbra is a legtöbb helyen közepes koncentrációban voltak jelen a csapdákban. Az útifű pollenkoncentrációja csak hét elején és csak Békéscsabán érte el a közepes szintet, az ürömé csak Győrött, Kecskeméten és Szolnokon, egy-egy napra.
A kültéri allergén gombaelemek a legtöbb helyen nagyon magas koncentrációban voltak jelen.
Orvosmeteorológia
Kedden gyenge melegfronti hatásra készülhetünk. Az arra érzékenyeknél alvásproblémák, nyugtalanság, dekoncentráltság , fejfájás, migrén, rossz közérzet jelentkezhet. Ingadozhat a vérnyomás.
A párás levegőben a légúti betegségben szenvedők állapota rosszabbodhat.
Kapcsolódó írások:

Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Csatlakozott Peter Jackson A hobbit - Váratlan utazás című háromdimenziós fantáziafilmjének szereplőgárdájához Billy Connolly skót színész.
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
Egy hónap után nyoma sincs a szülésnek
Még mindig elhisszük Beyoncénak?

Nyugdíj - Kérdőjelekre szólítja fel Európát a svéd kormányfő
Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek csütörtöki stockholmi tanácskozásán azt hangoztatta: az európaiaknak meg kell kérdőjelezniük szokásaikat, ha biztosítani akarják bőkezű nyugdíjrendszereik jövőjét.
A hideg parancsol
Tél - Atomerőműveket indítottak újra Németországban
Gyorsaság, stabilitás és növekedés, tehermegosztás
Válságmegoldás: hármas kihívást lát Cséfalvay
A pártok megállapodtak a részletekről
Szabad az út a görög mentőcsomag előtt
"Központi jelentőségű a jövő szempontjából"
Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?
Luxus a pihenés
Ausztriában csak a gazdagok utaznak
Stabilitás legyen és növekedés
IMF: folyamatos a párbeszéd a magyar kormánnyal

Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Van rá esély, hogy nem a legmegfelelőbb eszközöket használjuk, még ha igazán érzéki szexet szeretnénk is - a titkos fegyver a száj. Íme egy kis útmutató, hová célozzuk a csókokat.
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően
A teljes édességmegvonás függést okoz!
Hoppá: csokis süti reggelire, és nem hízunk el?
A nyári gyerekek télen nagyon szenvednek
Még ma kiderülhet, hogy ez a bajunk - születésünk óta
Napi horoszkóp - 2012. február 9.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve

Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Egyre több luxusautótól válnak meg az olaszok, mióta megsokszorozódtak az adóhatósági ellenőrzések.
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben

18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Elképzelték már valaha, milyen lehet, mikor egy zsúfolt fogadáson a barátnőjük a fülükbe súgja: nincs rajtam tanga? Nos, Cassandra másképp oldotta meg, de ezt érdemes látni!
A tilos jelzés ellenére akart átmenni a síneken
Kamaszt gázolt a villamos a Blaha Lujza téren
Saját kulcsával jutott át a riasztórendszeren
Édes bosszú: kirúgták az igazgatót, ezért ellopta a mamutfogat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Riadalom Debrecenben
Bombafenyegetés e-mailben
Senki nem sérült meg
Játék pisztolyos rablás Tokodon
Hófalba ütköztek
Olajra léptek volna a gázolaj-tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:47 A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?
- 22:30 Aszteroidákkal "tömi magát" a Tejútrendszer magjában lévő fekete lyuk
- 21:31 Kétszáz éve hever a mélyben az amerikai hadihajó
- 20:29 Amerika és Eurázsia az Északi-sarknál fog randizni
- 19:59 Egyre több olasz válik meg luxusautójától
- 19:50 Nem a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai
Trenkwalder Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.Flottaértékesítő
Hovány Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.10 00:41
- A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?2012.02.10 00:39
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.10 00:38
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 00:01
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.09 23:53
Kinyomtatom
Fórumozok róla


Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



