Több kérdésben nem lehet népszavazást tartani
A kórházi napidíjról, vizitdíjról és a tandíjról szavazunk
2008. március 9-én Magyarországon ügydöntő népszavazást tartanak a kórházi napidíj, a vizitdíj és a tandíj ügyében. A népszavazást Sólyom László köztársasági elnök 2008. január 23-án írta ki.
2008.03.09 07:27MTIAz alkotmány szerint országos népszavazást döntéshozatal vagy véleménynyilvánítás céljából lehet tartani, a népszavazás elrendelésére kötelezően vagy mérlegelés alapján kerül sor. Országos népszavazást kell tartani legalább 200 ezer választópolgár kezdeményezésére. Az eredményes népszavazás alapján hozott döntés kötelező az Országgyűlésre.
A népszavazás mérlegelés alapján is elrendelhető, az Országgyűlés a köztársasági elnök, a kormány, az országgyűlési képviselők egyharmada vagy legalább 100 ezer, de 200 ezernél kevesebb választópolgár kezdeményezésére elrendelheti a népszavazást, amely lehet ügydöntő vagy véleménynyilvánító. Az utóbbi eredménye nem köti jogilag az Országgyűlést. Országos népszavazás tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet.
Az alkotmány felsorolja, mely kérdésekben nem lehet sem ügydöntő, sem véleménynyilvánító népszavazást tartani. Így nem lehet országos népszavazás a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról, a hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, az Országgyűlés feloszlásáról, a kormány programjáról és a közkegyelem gyakorlásáról.
Az Alkotmánybíróság 1999-ben kimondta, hogy nem lehet ügydöntő népszavazást tartani a közvetlen államfőválasztásról. A testület határozata szerint az alkotmány módosítása érdekében a választópolgárok nem kezdeményezhetnek népszavazást. A népszavazás kiírásához szükséges aláírások gyűjtését azt követően lehet elkezdeni, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítette az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát, majd határozatát közzétette a Magyar Közlönyben.
A hitelesítés megtagadásáról szóló döntés ellen a Magyar Közlönyben történt megjelenést követő 15 napon belül lehet jogorvoslati kérelemmel élni, a kérelmet az Alkotmánybírósághoz kell címezni és az OVB-hez benyújtani.
Az Alkotmánybíróság soron kívül dönt a jogorvoslatról. Országos népszavazás elrendelésére irányuló állampolgári kezdeményezés esetén négy hónapig lehet aláírást gyűjteni, és országos népszavazást kell tartani, ha legalább 200 ezer választópolgár ezt kezdeményezi.
Az összegyűjtött íveket be kell nyújtani az OVB-hez, amely megbízza az Országos Választási Irodát, hogy 45 napon belül ellenőrizze az aláírások hitelességét és tájékoztassa az eredményről. Ha az OVB az aláírások hitelesítése után érvényesnek minősíti a kezdeményezést, az Országgyűlésnek határozatban kell döntenie a referendum elrendeléséről, amelynek időpontját a köztársasági elnök tűzi ki, legkésőbb a szavazás napja előtt 35 nappal.
A népszavazást az azt elrendelő országgyűlési határozat közzétételét - jogorvoslat esetén annak elbírálását - követő 90 napon belüli időpontra kell kitűzni. Nem lehet referendumot tartani az országgyűlési képviselők, illetve önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának napján, valamint az azt megelőző és követő 41 napon belül.
Az ügydöntő országos népszavazás akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Hovány Kft.Logisztikus
Sapa Profiles Kft.Projektvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 01:16
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



