Állami erőforrásokkal gyúrja fel
MSZP: Adatbázist épít a Fidesz
A Fidesz már állami erőforrásokkal akarja folytatni az adatbázis-építést - jelentette ki csütörtöki az, MTI-hez eljuttatott közleményében Korózs Lajos.
2010.09.09 16:52MTIAz MSZP elnökségi tagja szerint az adatbázis-építés "legújabb áldozatai a nyugdíjasok".
Korózs Lajos arra reagált, hogy a kormányfő szóvivője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón bejelentette, Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti konzultáció keretében levelet küld minden nyugdíjasnak, arra kérve őket, hogy egy válaszlevélben osszák meg vele gondjaikat, és írják meg, szerintük mi lenne a kormány legfontosabb teendője az ország jelenlegi helyzetében.
Szijjártó Péter közölte, a kérdőíves levelet 1,7 millió nyugdíjas háztartásba küldik el, a levél költségeit pedig a Fidesz fizeti, így a párt rendelte meg a levelek legyártását és a postai kézbesítést is. Hozzátette, nagyjából tíz forintba kerül egy küldemény elkészítése. A szocialista politikus kijelentette, hogy az államnak nem az a feladata, hogy "levelezzen, hogy kérdezgessen, hogy beszélgessen, hanem az, hogy vállalt programját megcsinálja, megoldja". Szavai szerint jelenleg ennek nyomát sem látni, csak "ígéretekkel kábítja a nyugdíjasokat a nagy drogdíler, Orbán Viktor". Feltette a kérdést, hogy egy pártnak honnan van lakcímlistája a nyugdíjasokról, amikor ezt a hatályos törvények tiltják. Egyúttal felszólította Iván Lászlót és Orbán Viktort, hogy álljanak elő és beszéljenek világosan arról, hogy mi lesz a nyugdíjak értékével, a távhő és a gáz árával vagy a devizahiteles nyugdíjasokkal. A politikus feltette azt a kérdést is, hogy van-e szándék a nyugdíjak megadóztatására és a magánnyugdíjak államosítására.
Korózs Lajos azt írta, hogy eddig csak egyszer egyeztetett a kormány, amikor a rendőrökkel vették fel a kapcsolatot. Szavai szerint a rendőrök nem kapták meg a 10 milliárdos támogatásukat, mely többek között a közbiztonság javításához kellett volna, cserébe viszont megkövetelik tőlük a közbiztonság javulását.
"Amennyiben a trend nem változik, akkor a nyugdíjasokra szomorú jövő vár. Mindezt erősíti, hogy 1998-2002 között is a nyugdíjasokat sanyargatták Orbán Viktorék" - közölte a politikus.
Korózs Lajos ülönösen zavarónak nevezte, hogy a Fidesz-KDNP szavakban látványosan keresi a kapcsolatot a nyugdíjasokkal, miközben nem hívja össze az Idősügyi Tanácsot, az egyetlen legitim szervezetet, ahol a nyugdíjasokat érintő problémákat igen hamar megtudhatnák.


Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Felelőtlenül egy magángépen hagyta II. Erzsébet fenséges fehérneműjét - szerencsére akkor még jóval fiatalabb volt!
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:54 Halálbüntetést kértek Ben Alira
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



