A népszavazás döntése értelmében...
Törvényjavaslat a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről
Az Országgyűlés hétfőn 199 igen, 1 nem szavazattal 149 tartózkodás mellett elfogadta a népszavazáson hozott döntések végrehajtásáról a kormány által előterjesztett törvényjavaslatot. Ennek alapján a vizitdíj és a kórházi napidíj április 1-től megszűnik, a tandíjat pedig be sem vezetik.
2008.03.17 18:53MTIA március 9-i országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló, az Országgyűlésben hétfőn megszavazott törvényjavaslat alapján április 1-től megszűnik a vizitdíj és a kórházi napidíj, ugyanakkor a vizitdíj bevezetése miatt megemelt szociális ellátások összege nem változik. Ez érinti az öregségi nyugdíjminimumot, a nyugdíjminimum összege alatti nyugdíjakat, nyugdíjszerű ellátásokat és szociális ellátásokat, valamint a nyugdíjminimum kétszeresét nem meghaladó ellátások összegét.
A kormány tavaly február 15-én vezette be a a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. A betegeknek háromszáz forintot kellett fizetniük alkalmanként, illetve kórházi tartózkodás esetén naponta. A biztosítottaknak hatszáz forintba került, ha nem a lakóhelyük szerinti rendelőben vették igénybe a szolgáltatást. Ezer forintot fizettek viszont akkor, ha beutaló nélkül mentek járóbeteg-szakellátásra, illetve ha nem ott vették igénybe az ellátást, ahová a beutalójuk szólt. Az összeg - a szabályozás értelmében - a háziorvosoknál, illetve az intézményeknél maradt.
Az egészségügyi miniszter becslése szerint vizitdíjból és a kórházi napidíjból éves szinten körülbelül 20-22 milliárd forint bevétel származott, az indokolatlan gyógyszerfelírás és orvos-beteg találkozók számának csökkenése további 40 milliárd forint megtakarítást hozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számára. Rögzítették azt is, hogy a húsz alkalom feletti vizitdíjakat 2008. június 30-ig lehet visszaigényelni. A most elfogadott törvénymódosításban szerepel, hogy az Országgyűlés felhatalmazza a kormányt, dolgozza ki az egészségügyi alapellátás és járóbeteg-ellátás megfelelő működését biztosító új finanszírozási rendszert, és az erről szóló dokumentumot idén április 30-ig terjessze a Ház elé.
A tandíj eltörlése azt jelenti, hogy a felsőoktatási intézményekben ősztől nem kell fejlesztési részhozzájárulást (fer) fizetniük a diákoknak. Az oktatási miniszter 2006 júniusában jelentette be a tervezett intézkedést. Eszerint idén szeptembertől az alapképzésben 105 ezer, a mesterképzésben 150 ezer forintot kellett volna évente fizetni a hallgatóknak. Ez alól a diákok legjobban teljesítő 15 százaléka mentesült volna.
Az a becslések szerint kétszáz mesterképzésben részt vevő diák, aki már fizetett tandíjat, ezt 30 napon belül visszakapja. A tárca jövőre 2 milliárd forinttal számolt a fer-ből a felsőoktatásban, ami hosszú távon 20 milliárdra mehetett volna fel. A tárca ezt az összeget felsőoktatási ösztöndíjakra és fejlesztésekre akarta fordítani. A referendum eredménye miatt a kormány által elkészített törvénymódosítási javaslat nem változtatott a diákhitel felső határán, amit a tandíj bevezetése miatt emeltek meg. Kormánydöntés alapján ez az összeg szeptembertől 40 ezer forint lesz.
Kapcsolódó írások:
- Az Országgyűlésnek április 14-ig kell dönteni arról, hogy elrendelik-e a népszavazást
- Ma dönt a Ház a népszavazással összefüggő törvény-javaslatokról
- Horváth Ágnes egyeztetne a népszavazás okozta "károk" enyhítéséről
- Íme a pártok véleménye a népszavazás eredményéről - nézzék meg, hogyan szavaztak!
- Sólyom köszönetet mondott a népszavazáson résztvevőknek
- Az igenek és a nemek aránya a három népszavazási kérdésben
- Gyurcsány: a népszavazás nem buktatta meg a kormányt - képek az eseményről

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:59 Tragédia: meghalt Whitney Houston
- 7:29 Téli levest nyári babbal
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumMűszakvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



