-
kékhírek

Beszakadt a tó jege két gyermek alatt Berekfürdőn
Beszakadt egy mesterséges tó jege két gyerek alatt pénteken Berekfürdőn.
-
gazdaság

Szanaszét minősítette Európát a Fitch
Öt euróövezeti ország államadós-osztályzatát rontotta pénteken a Fitch Ratings.
-
külföld

Lemészárolták Oroszországban az iszlámista hadurat
Egy iszlamista hadúr, hét felkelő és négy katona halt meg pénteken fegyveres támadások során Oroszország erőszak sújtotta észak-kaukázusi régiójában.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint jogsértő
Bekérték a kormányhivatalok a középiskolák igazgatóinak e-mail címeit
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint jogsértő, hogy a megyei kormányhivatalok az érettségit szervező középiskolák igazgatóit arra kérték, küldjék meg számukra az adott iskolában foglalkoztatott pedagógusok személyes e-mail címeit.
A holokausztra emlékeznek a szocialisták
Mesterházy szerint elszabadulnak az újnáci eszmék
Az MSZP elnöke szerint ma különösen fontos emlékezni és mindenkit emlékeztetni a holokauszt tragédiájára.
"Szakmai alapon döntsön a kormány!"
LMP: erőltetett ütemű kádercsere kezdődik
Osztolykán Ágnes közölte: az LMP azt kéri a Fidesz-KDNP-től, hogy szakmai alapon döntsön azokról az iskolaigazgatói posztokról, amelyekre tavasszal kell újra pályázni.
Demonstrál a Jobbik
"Ébredj, magyar!" - Hatalmas a torlódás a Sajószentpéternél
Hatalmas torlódás alakult ki péntek délelőtt a 26-os számú főúton a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajószentpéternél a Jobbik demonstrációja, félpályás útlezárása miatt.
Környezettudatosság és pénzügyi ismeretek
Lesz új a NAT alatt: jön az erkölcstan és a hazafiasságra nevelés
Várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is.
A kormány nem engedett az Európai Bizottságnak
Kovács: szakmai síkra kell terelni a Magyarország körüli vitát
Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hangsúlyozta: a politikairól szakmai síkra kell terelni a magyar kormány politikája körüli vitát.
Lemondott kormánytisztviselői jogviszonyáról
Távozott a Külügyminisztérium sajtófőnöke
A tárca közölte: megszűnt a megbízatása Tóth Józsefnek, a Külügyminisztérium sajtófőnökének csütörtökön.
A szakértő szerint kizárt, hogy ne lettek volna
Balla Irma-gyilkosság - A tettesen biztosan voltak vérnyomok
Szakértők meghallgatásával folytatódott a Balla Irma-gyilkosság újbóli elsőfokú tárgyalása Bakó József bíró büntetőtanácsa előtt csütörtökön, a Debreceni Törvényszéken.
Biztonság, fenntarthatóság, munkahelymegőrzés
Átalakul az egészségügy - Konzultációsorozatba kezdett Dr. Cserháti Péter
Térségi egyeztetéseket kezdett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága az egészségügyi struktúra átalakításáról a fekvőbeteg-ellátó intézményekkel.
A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottságot javasol
Schmitt Pál "hazugságspirálba" került?
Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője közölte: a Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt kisdoktori disszertációjának keletkezésével, illetve az államfő ügyben tett nyilatkozataival kapcsolatban.
Már meg is kapta a KIM a dokumentumot
Sárközy: elkészült az új Ptk. tervezete
Sárközy Tamás, a testület tagja, a Magyar Jogászegylet elnöke közölte: elkészült az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezete, melyet a kodifikációs szerkesztőbizottság már el is küldött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak.
"Meg akarom és meg is fogom nyerni a választást"
Szanyi pártelnök lesz - szerinte
Szanyi Tibor meg akarja és véleménye szerint meg is tudja nyerni az MSZP márciusi elnökválasztását. A politikus erről pénteki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva beszélt.
Időhúzás?
Az MSZP nem érti, miért tart két hónapig Schmitt disszertációjának vizsgálata
Az MSZP szerint érthetetlen, hogy a Schmitt Pál plágiumgyanús doktori disszertációjának keletkezési körülményeit vizsgáló egyetemi bizottság miért kapott kéthónapnyi időt jelentésének elkészítésére.
Több ezer forintot takaríthatunk meg
A kidobott pénz is megjelenik a gyógyszertári blokkon
Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője közölte: egyes gyógyszerek esetében akár 2000-3000 forint felesleges kiadására is felhívhatja a figyelmet februártól a gyógyszertárban kapott blokk.
"A vállalkozó nem teljesített szerződésszerűen"
A főváros felmondta a Városligeti Műjégpálya építési szerződését
A Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága közölte: azonnali hatállyal felmondta az építési szerződést a főváros a Hérosz Építőipari Zrt.-vel a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciójának ügyében.
Január 30-án ismét összeülnek
Az örökjáradék kifizetéséről egyeztetett a kormány és a zsidó közösségek
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közölte: újabb megbeszélést kezdeményezett Gál András Levente kormánybiztos a zsidó vallási közösségek képviselőivel az örökjáradék kifizetésének rendjéről folytatott csütörtöki egyeztetésen.
A kormányfő a libanoni miniszterelnökkel tárgyalt
Orbán: Magyarország nyitott az arab világ felé
A magyar miniszterelnök szóvivője közölte: Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnök és Orbán Viktor kormányfő csütörtöki bejrúti megbeszélésein egyetértett a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésének fontosságában.
Kilóg a Jobbik
Plágiumgyanú - A legtöbb párt tudományos testületre bízná a vizsgálatot
A Jobbik kivételével a parlamenti pártok szerint nem országgyűlési vizsgálóbizottságnak, hanem tudományos testületnek kell vizsgálnia Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori disszertációjának keletkezését.
Minden szentnek magafelé...
Klubrádió - kínos ellentmondás Bolgár úrtól - videóval!
Ha nincs Klubrádió, nincsen sajtószabadság - süvöltötték most vasárnap a világ minden pontja felé a demokráciát féltők tömege. Természetesen a drága jó Bolgár Úr támogatásával. Érdekes, hogy néhány éve egészen másképp gondolkozott a rádió frekvenciák kiosztásáról...
Nem kell nekik
Ismét megvehetné a Klubrádió a frekvenciát
Kétszázmillióért adná el a győztes Autórádió Kft. az elnyert sugárzási engedélyét, a Rádió 1, a Rise FM és a Face FM mellett magát a Klubrádiót is megkereste. Noha ismét megvehetné a Klubrádió a frekvenciát, nem él a lehetőséggel. Hiszen ne felejtsük, annak idején is vették, pont egy autós rádiótól!

A nyílt utcán késelte meg a haragosát
Csütörtökön megkéseltek egy férfit fővárosban - egy utcai veszekedés fajult el a szúrásig.
Jól belehasalt Nikki a parti homokba
18+ képek - Csupa homok lett a két dudája
Két családnak mennie kell éjszakára
Gázszivárgás Szolnokon: kiürítették a lakóházat
Tíz utast vitt az ötszemélyes kocsiban
Csomagtartóban vitte négy gyerekét - letartóztatták
Tűzoltók mentették ki
Kútba zuhant a kisgyerek - épphogy megúszta
Sztárok anyaszerepben: őszinte vallomások
Anyatükör: celebekként ismerjük őket, de milyenek anyaként?
Halál a Kis-Rábánál
Hullára leltek a malomnál

Véres operáció előtt: így fest Almodovar papíron
A közelmúltban (2009-ben) elhunyt Thierry Jonquet a bűnügyi regények egyik legnépszerűbb francia mestere.
Fischer Ádám levezényelte
Japán hangversenyteremért fogott össze a Müpa és a Rádiózenekar
1945-ben tartóztatták le
10 ezer zsidót mentett meg - Wallenberget figyeltette a KGB
Három dokumentumot árvereznek el
Elkalapálják Einstein náciellenes leveleit
Radíroz a kötelező mandarin
Elfelejtik anyanyelvüket a sanghaji gyerekek?
1913 még "csak egy művész volt"
Kalapács alá került Adolf Hitler Tengeri noktürnje
Cavalero
Videóval: ember és ló - páratlan művészi formában!

Kevesebb szív rendetlenkedik Angliában
Felére csökkent az elmúlt évtizedben Angliában a szívroham miatti halálozás aránya - állapította meg egy most elkészült brit tanulmány.
Magzatként eldől: a nyelvi fejlődés késni fog?
Na, ezt is a tesztoszteronnak "köszönhetik" a fiúk
Idősen is kevésbé betegek, akiket szerettek?
Meghökkentő: az anyai gondoskodás közel 50 évesen is hat!
Vigyázat: az alváshiány miatt éhesek leszünk
Ha nem alszol, az ételre buksz!
Az inaktivitás árt, még ha ott is a fájdalom!
"Mozogni?!" - Az ízületi gyulladásos szívproblémára is készülhet
A megterhelésnek köszönhetőek a problémák?
Még ma sem tértünk magunkhoz a két lábra állásból!
Nőiesség és reális elvárások - ez a titok?
"Mi baj velem?" - 6 ok, amiért nem találod az Igazit
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:11 Lemondott Fidesz-tagságáról a lopással gyanúsított sarkadi képviselő
- 1:21 Széttüntették a szélsőjobbos diákok bálját
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:26 A kölcsönös hatások körei a Kassák Múzeumban
- 22:11 Szeméremcsupszítás a kommunista kisvárosban
- 21:48 Nem lövik ki az oroszok a Szojuzt
- 20:30 Hollandiában is tilos lesz a burka viselése
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.01.28 00:04
- Klubrádió - kínos ellentmondás Bolgár úrtól - videóval!2012.01.27 22:05
- Hillary Clintont nem érdekli az örmény népírtás?2012.01.27 22:01
- Orbánék átrázták a közszolgákat?2012.01.27 21:56
- "Ébredj, magyar!" - Hatalmas a torlódás a Sajószentpéternél2012.01.27 21:47









