Egyre többször merül fel a miniszterelnök neve
A másodrendű vádlott Gyurcsány Ferencről is beszélt
Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja hétfői kihallgatása során a bíróság előtt is elmondta, mit mondott neki Zuschlag János, az elsőrendű vádlott arról, hogy milyen szerepet játszott az ügyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
2008.10.20 19:17MTILados most is elmondta: Zuschlagtól azt hallotta, hogy az ügy nyomozati szakaszában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Bánáti János, az Ügyvédi Kamara elnöke és Zuschlag egy alkalommal találkoztak, és a miniszterelnök nehezményezte hogy a neve belekerült az ügybe. A bíró emlékeztette Lados Istvánt a nyomozati szakban tett, egy találkozóról elmondott vallomására, amit a vádlott megismételt.
Lados úgy fogalmazott: "volt egy személyes találkozó tudomásom szerint, Gyurcsány Ferenc, Bánáti János és Zuschlag János között, amire a nyomozás során azt mondtam, hogy úgy emlékszem, hogy Kiskunhalason volt, de lehet hogy Budapesten került erre sor, nem vagyok ebben biztos". "Ezen Gyurcsány Ferenc nehezményezte azt, hogy a nevét az üggyel összefüggésbe hozták" - idézte Zuschlag szavait Lados, aki hozzátette: Zuschlag "a maga arrogáns stílusában azt válaszolta, hogy nem kellett volna engedni, hogy eddig fajuljon a dolog, és kérte a segítséget".
"Azt amit elmondtam erről a találkozóról, Zuschlag Jánostól tudom" - mondta Lados. A szóban forgó beszélgetés Erdélyben történt, Zuschlag János meglátogatta az ügy kirobbanásakor oda menekült Lados Istvánt. Fodor Endre tanácsvezető bíró felolvasta Lados István nyomozati szakban tett vallomását, mely megegyezett a bíróság előtt tett vallomásával. A bíró kérdésére Lados határozottan kijelentette: "én fenntartom, amit a nyomozás során elmondtam vallomásomban, én rákérdeztem Zuschlagtól a részletekre is, amire ő hajlandó volt válaszolni és megerősítette a korábban elmondottakat".
A Bács-Kiskun megyei bíróságon szerdán Lados István kihallgatásával folytatódik a bizonyítási eljárás a Zuschlag-ügyben.
Kapcsolódó írások:
- Zuschlag Gyurcsány Ferencet és Szijjártó Pétert is bele akarta keverni az ügybe
- Baja, Baráth, Csiha, Szilvásy is a Zuschlag-ügyben?
- Zuschlag-per - Lados István: az MSZP választási kampányát is finanszírozták a Táncsics Alapítványtól nyert pénzekből
- Zuschlag-per: Lados István szerint Arató Gergely is tudott mindenről
- Zuschlag-per: Lados István vallomásában alátámasztotta a vádhatóság állítását
- Lados István meghallgatásával folytatódott a Zuschlag-per
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



