"Az elmúlt húsz éve dühe fog Gyurcsányra zúdulni"

"Ami Gyurcsánnyal fog történni, az precedens értékű lesz"

Magyarország jelenlegi helyzetét és a társadalom lelki állapotát elemezték politológusok a Deák Ferenc klub, Mennek vagy maradnak? Az Országgyűlés feloszlására irányuló népi kezdeményezés a képviselők asztalán című estjén. A politikai elemzők szerint nagy bajban van hazánk, ahogy Gyurcsány Ferenc is.

2009.02.20 10:07Bencze Áron, ma.hu

Jövő héten tárgyal az Országgyűlés a parlament feloszlatásáról. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a hétfői ülésen jelentette be, hogy a Navracsics Tibor és Semjén Zsolt által benyújtott az Országgyűlés feloszlatásáról szóló határozati javaslatot, illetve az ugyanerről szóló népi kezdeményezést egyszerre tárgyalja következő ülésén a parlament.

Az egyéni felelősségre vonás sem lehetetlen

Galló Béla, politológus a népi kezdeményezés életre hívásának időpontjával kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, "nem a mai politikai szituációban született, és annyi minden változott azóta, hogy feltehetőleg a kezdeményezés nem lesz sikeres". Véleménye szerint jelenleg nem az a legfontosabb kérdés, hogy mi lesz Gyurcsány Ferenc sorsa, hanem az, mi lesz Magyarországé. Mint folytatta, az elkövetkező néhány hónapban három jelentős választásra kerül sor (két pécsi és az uniós), és amennyiben ezeket a Fidesz 3–0 arányban hozza, akkor lehet, hogy olyan folyamatok indulnak el, melyeket ezzel a népi kezdeményezéssel már lehetetlen lesz feloldani.

Feszült és agresszív apátiában van a társadalom, és bár korábban sosem volt tetemrehívás a magyar demokrácia történetében, most azonban más a helyzet -  állítja Galló, aki szerint az elmúlt húsz év dühe (a rendszerváltásé, és az elmúlt 6-7 évé) zúdulhat Gyurcsány Ferencre, és mint fogalmazott, egyéni felelősségre vonás is megtörténhet. Hozzátette azt is, az egész régió borotvaélen táncol, és számos olyan társadalmi probléma létezik Magyarországon, melyet már nem lehet helyi szinten kezelni.

Példaként említette március 15-t, hiszen ez e nemzeti ünnep az elmúlt években nem volt kifejezetten békés. Galló Béla szerint a kormány nincs felkészülve a válságos helyzet kezelésére.

A matematika nem az oszlatásnak kedvez

A népi kezdeményezést az Országgyűlés napirendjére kell ugyan tűzni, de nem bír kötelező érvénnyel - jegyezte meg Kiszelly Zoltán, arra emlékeztetve, az elmúlt fél évben négy alkalommal próbálta az ellenzék feloszlatni a Parlamentet, ám hol az MDF, hol az SZDSZ miatt sikertelenül. A politológus a 60 ezer támogatót felmutató népi kezdeményezést párhuzamba állította Seres Mária népszavazási kezdeményezésével, ahol közel 600 ezer aláírást sikerült összegyűjteni a képviselők költségtérítéséhez kapcsolódó számlaadási kötelezettségéről.

Jelenleg három társadalom létezik Magyarországon, egy bal-, egy jobb- és egy kereskedelmi médiából tájékozódó társadalom, és ez utóbbinak az egész politikai elitből elege van - adott magyarázatot a számbeli különbségekre Kiszelly. A politológus kitért az Országgyűlés matematikai feloszlatásának lehetőségére is. Kifejtette: az oszlatáshoz 50 százalék +1 szavazat, azaz 194 voks szükséges. Csakhogy - folytatta - a Fidesz és a KDNP összesen 162, az SZDSZ 19 és az MDF 10 képviselővel van jelen a parlamentben, tehát összesen 191 politikus szavazatára lehet elvileg számítani, a két független honatya közül az egyik miniszter, a másik pedig miniszterelnöki biztos, ami tovább rontja az esélyeket.

Kiszelly Zoltán szerint Magyarország 2002 őszén a kétszer száznapos program idején tévesztett utat, és azóta a helyzet csak tovább romlott. A politológus ugyanakkor úgy vélte, nem fog belobbanni a társadalom, ha mégis lenne erőszak, akkor az a kormánynak kedvezne.

Argentína megtalálta a bűnösöket

Simon János politológus maga is résztvevője volt a népi kezdeményezésnek. Mint mondta, elsősorban nyomásgyakorlásnak szánták ezt a lépést a budakalásziak. A politológus az egyre mélyülő válságra utalva arra figyelmeztetett, rövidesen nemcsak az ingatlanok, de a termőföldek is elveszhetnek a magyarok számára. Ezzel kapcsolatosan kitért az argentin válságra, mikor Buenos Aires lakásainak kétharmada, és Argentína termőföldeinek harmada került amerikai kézbe.

"Latin Amerikában megtalálták a felelősöket, és bíróság elé is állították őket" - jegyezte meg Simon, aki szerint Magyarország Európa legbetegebb embere. Véleménye szerint, ami Gyurcsány Ferenccel történni fog, az precedens értékű lehet az ország szempontjából. A politológus végül arra hívta fel a figyelmet, meg kellene adni a civileknek az esélyt a politikai elit leváltására, amihez új pártok létrehozására van szükség.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.