Neki mer menni Fodor?
Ha az MSZP nem áll Bajnai mögé, az SZDSZ a parlament feloszlatását támogatja
Ha a vasárnapi MSZP kongresszuson a szocialisták mégsem támogatják Bajnai Gordont és miniszterelnök-jelöltként kidolgozott programját, az SZDSZ a parlament feloszlatására szavaz - közölte Kovács Kálmán szerdán Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.
2009.04.01 18:58MTIBajnai Gordon teljesíti az SZDSZ válságkezelő programra és személyekre vonatkozó elvárásait, ami egy válságkezelő kormány létrehozásához szükséges - jelentette ki a szabad demokraták Zala megyei elnöke, országgyűlési képviselője és országos tanácsának tagja.
"Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, és ebből kihátrál a szocialista párt vagy a miniszterelnök-jelölt, akkor nem marad más lehetőség, mint a parlament feloszlatásának támogatása" - mondta. Hozzátette, hogy ugyanez vonatkozik arra, ha "Bajnai megkezdi miniszterelnökként a munkáját, és kiderül, hogy az ígéretek ellenére nincs meg a támogatás amögött a program mögött, amit a szocialista és a szabad demokrata frakció vélhetőleg el fog fogadni".
Kovács Kálmán kifejtette, hogy az SZDSZ-en belül is komoly viták voltak és vannak arról, szabad-e még egy esélyt adni, vagy jöjjön az előre hozott választás. Vasárnap ezért megvárják a szocialista kongresszus döntését, majd ennek ismeretében hozzák meg saját politikai döntésüket. Az SZDSZ ebben a választási ciklusban nem köt koalíciót senkivel.
"Mi ezt a válságkezelő kormányt, annak a válságkezelésre vonatkozó programját támogatjuk" - mondta a politikus.
Az MTI kérdésére, hogy konkrét számokat és személyeket említett-e Bajnai Gordon, amikor a szabad demokratáknak vasárnap kifejtette elképzeléseit, Kovács Kálmán a személyekre vonatkozó kérdésre nem kívánt válaszolni.
A számokat illetően annyit mondott: ismert a Reformszövetség javaslata, ahhoz képest még szigorúbb döntéseket kell hozni. Magyarországon "a jelenlegi újraelosztási arány 57 százalék, ezt 2012-ig 43 százalékra kívánja levinni Bajnai Gordon".
Ez az arány a mostani cseh és szlovák szintet még nem éri el, "de ez egy óriási változás" - fogalmazott a szabad demokrata politikus.
Kapcsolódó írások:
- Varga Mihály: Magyarországot a spekulánsok közé dobták
- Bajnait tűntetők "üdvözlik" majd első munkanapján?
- Fidesz: drákói megszorításokat tervez a Bajnai-kormány az otthonteremtésben
- A The Wall Street Journal mindent lát, csak egyértelmű garanciát nem Bajnai személyében
- SZDSZ: álljon a szakértői kormány mögé a Fidesz is!
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



