Karanténba záratná a szélsőségeseket
Remek indítás: Bajnai szerint Slota és pártja megélhetési nacionalisták
A feszültség enyhítését, a mindkét országban jelen lévő szélsőségesek "karanténba zárását" célozza Bajnai Gordon miniszterelnök szlovák lapokban hétfőn megjelent cikke - közölte a hétfői Népszabadság.
2009.09.07 07:29NépszabadságA kormányfőnek a szlovák Sme és az Új Szó című újságokban hétfőn megjelenő cikkéből szemlézve a Népszabadság azt írta: Bajnai Gordon megélhetési nacionalizmussal vádolja a szlovák kormánykoalícióban lévő nacionalista pártot, Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártját, és egy sor javaslatot tesz a kétoldalú kapcsolatok újjáélesztésére.
A miniszterelnök indítványozza közös történelemkönyvek kiadását, Komárom mellett az M1-esre kötő négysávos Duna-híd és az Ipoly-hidak megépítését, a Kassa-Miskolc útvonal átadási idejének kitűzését, az energetikai kapcsolódási pontok beruházási tételeinek meghatározását, a kis- és közepes vállalatok kapcsolatainak erősítését, a határ menti térségek gazdaságának erősítését, együttműködési alap létrehozását, ösztöndíj- és diákcsereprogramokat.
A lapnak nyilatkozó Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetpolitikai szakállamtitkára azt mondta: Szlovákia írásban jelezte, hogy kész szakértői megbeszélésekre a pozsonyi nyelvtörvény végrehajtásáról, s ezekre meghívnák az EBESZ képviselőit is.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



