Nem utáljuk, nem szeretjük jobban őket
Nem változott a pártok támogatottsága
A Nézőpont Intézet március 5-7. között végzett felmérése szerint nem változott jelentősen a három legnépszerűbb párt támogatottsága az előző héthez képest; az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre, 12 százaléka az MSZP-re, 9 százaléka pedig a Jobbikra szavazna.
2010.03.10 17:46MTIAz MTI-hez szerdán eljutatott, a Heti Válasz számára hetente készülő kutatás készítői hangsúlyozzák: az MDF jelöltjei talán már akkor sem kerülhetnek be az Országgyűlésbe, ha a párt az ország minden területén tudna listát állítani.
Az intézet munkatársai szerint az MDF-fel csak az aktív szavazók 2 százaléka szimpatizál, és "már a potenciális szavazók körében sem éri el a bejutási küszöböt".
A Nézőpont Intézet az LMP helyzetét nehéznek látja, szerintük ugyanis a párt - az el nem kötelezett szavazók válaszai alapján - akár 9 százalékot is elérhetne a választásokon, azonban "karakternélkülisége és politikusainak ismeretlensége" miatt nem tud kitörni a "küszöb alatt tanyázó" kispártok közül.
A felmérés készítői kiemelik: a választásokon való részvételüket biztosra ígérők 26 százaléka nem tudja, vagy nem mondta meg melyik pártot támogatná.
A március eleji felmérést megelőző hat hétben a Fidesz támogatottsága jelentősen, 42-51 százalék közötti mértékben ingadozott, míg a kormánypárt támogatottsága 10-12 százalék között, a Jobbiké pedig 7-9 százalék között alakult az aktív szavazók körében.
A Fidesz és az MSZP közötti különbség február végén ugrott 38 százalékra a hónap közepén 31 százalékra visszaesett ellenzéki előnyről. Az országos közvélemény-kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: Az MSZP fenn akarja tartani a Gyurcsány-korszakot
- A Fidesz máshogyan oldaná meg a sorkatonaságot
- Kétmillió ajánlószelvényt gyűjtött a Fidesz-KDNP
- Öt kérést tud vállani a hatból- Orbán a VOSZ fórumán szólalt fel
- Nézőpont: bejelentés kérdőjelekkel
- Nézőpont Intézet: a többség szerint Gyurcsány nem alkalmas a válságkezelésre
- Bokros az MDF-hez csapódna?
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



