Délután négyig kopogtatnak
Választás 2010 - Már csak néhány óráig lehet szelvényeket gyűjteni
Már csak néhány órájuk van a pártoknak és a független jelölteknek arra, hogy szelvényeket gyűjtsenek és jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési képviselő-választásra. A határidő délután négy óra.
2010.03.19 08:05MTIA jelöltséghez a törvény szerint legalább 750, a választókerületben lakó választópolgár ajánlása szükséges, ezeket a választókerületi választási bizottságnál kell leadni, majd az ajánlások ellenőrzése után a választási bizottság dönt a jelölt nyilvántartásba vételéről.
A pártok közül csak a Jobbik, az MSZP és a Fidesz-KDNP tudott mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet állítani. A péntek délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell.
Országszerte sok olyan jelölt van, akinek még nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 750 ajánlást, így várhatóan még az utolsó órákban is sok helyütt kopogtatnak majd a még le nem adott cédulákért. Azoknak, akik az utolsó napon adják le az ajánlószelvényeket, még számolniuk kell azzal is, hogy a bejelentett személy nem válik "azonnal" jelöltté, mert a jogorvoslati eljárás akár április 3-áig is eltarthat.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



