Gergényi szennyesét mossák?
Lázár: Pintér élvezi a Fidesz-frakció tagjainak támogatását
Pintér Sándor élvezi a Fidesz-frakció minden tagjának a támogatását és bizalmát - közölte Lázár János, a képviselőcsoport vezetője hétfőn az ATV Jam című reggeli műsorában.
2010.05.10 08:28MTIA belügyi tárca várományosa múlt hétfői bemutatkozó nyilatkozatai egyikében arról beszélt: nem gondolja, hogy Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitány törvénytelenül járt volna el a 2006-os oszlatások levezénylésénél, de az ügyészség feladata lesz ezt megállapítani. Lázár János az ezzel kapcsolatos felvetésre az ATV-ben úgy fogalmazott: "nekem nem sok problémám volt ezzel a kijelentéssel", a sajtó felfújta.
Mint mondta, Pintér Sándort és Gergényi Pétert hosszú évtizedes szakmai munkakapcsolat fűzi össze. Ha valaki valakivel évtizedekig együtt dolgozik, akkor természetes, hogy a védelmére kel - tette hozzá, megjegyezve, hogy nagyot csalódott volna, ha Pintér Sándor nem ezt mondja.
Közölte, Pintér Sándor élvezi a Fidesz-frakció minden tagjának támogatását és bizalmát. A 2006. október 23-ai eseményeket is érintő törvénytervezetükről szólva hangsúlyozta: akit ezzel az üggyel kapcsolatban jogerősen elítéltek, az nem kaphat kártalanítást. "Nem a jogerős elmarasztaló ítéleteket akarjuk felülvizsgálni" - emelte ki Lázár János. Az indítványuk azzal a "speciális ügycsoporttal" függ össze - folytatta -, amelyben az ügyészség megállapította a rendőrség felelősségét, azonban nem tudta a rendőröket azonosítani - éppen Gergényi Péter intézkedése miatt.
Ezeket az ügyészségi megszüntető határozatokat perre vitték a károsultak, és ezek folyamatban vannak. Körülbelül 200 ilyen per van - ismertette. "Azt szeretnénk, hogy ha ezekben a perekben a magyar állam elismerné a felelősségét peren kívüli megállapodással" - mondta a frakcióvezető.
Lázár János a Magyar Televízió Ma reggel című műsorának is nyilatkozott hétfőn, ahol arra a kérdésre, lehet-e, hogy megkapják a szocialisták az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöki posztját, azt válaszolta: nem tartja valószínűnek.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



