
Hálapénz: halott anyját is csak pénzért mutatták meg!
Ötezer forint fejében voltak csak hajlandók kihozni a kórboncnokok a patológián az egyik nő halott anyját - az ok: sok az elhunyt, sok dolguk van.
2004.01.21 14:18
Kovács Karolina a Blikkhez fordult panaszos levelével, melyben részletesen leírja, hogyan fizettettek vele néhány perc alatt tízezer forintot, pedig ő mindössze halott anyját kívánta még egyszer, utoljára látni. A patológus azonban közölte vele, túl sok az elhunyt, ezért ha azt akarja, hogy kihozzák halott édesanyját, fizessen ötezer forintot. Kovács Karolina némileg furcsállta ugyan a kérést, de nem tehetett mást, kifizette a kért összeget.
A patológus azonban ekkor megjegyezte, az öltöztetés sem fog ingyen menni, ez további ötezer forintot jelentett a gyászoló asszonynak. A történet az APEH-hez naponta érkező levelek tanúsága szerint nem egyedi, így nem véletlen, hogy az adóhatóság átfogó ellenőrzésre készül az orvostársadalomban. Az ellenőrzés viszont nem a hálapénz mértékére tér ki, csupán arra, hogy az orvosok a jövedelmük után megfelelő mértékű adót fizetnek-e be, valamint hogy vagyongyarapodásuk arányban áll-e hivatalos bevételükkel.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
A megkérdezettek 45 százaléka jogellenesnek tartja az elvárt hálapénzt
APEH: jogos társadalmi elvárás a hivatal vizsgálódása hálapénz-ügyben
Hat pontos program a a hálapénz visszaszorítására
Hálapénz: az APEH az orvosokat vizsgálja
Népi mozgalom a hálapénz ellen?
Az új hálapénz-oldal
8 hónapos terhesen hálapénz híján kidobták a kórházból
Intézményesült hálapénz - már külföldön is téma a honlapok kérdése
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



