
"Takarodjatok el a térről!" - fenyegetések miatt nem lesznek kézilabdások a Kossuth téren
A rendezőnek küldött fenyegetések miatt nem a Parlament előtt, hanem a Körcsarnokban tartják meg jövő kedden a Magyar Kézilabda Szövetség által szervezett kézilabda-fesztivált - jelentette be Mandur László, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön a Parlamentben.
2007.09.13 12:56, Forrás: MTI
Azért döntöttek a helyszín megváltoztatása mellett, mert a kézilabda szövetség több fenyegetést is kapott, hogy meg fogják zavarni a rendezvényt, mert annak időpontja egybeesik a tévészékház tavaly történt feldúlásának egyéves évfordulójával - közölte Sinka László, a szövetség főtitkára.
Mandur László elmondta: a helyszínváltoztatást illetően közös volt a döntés, ebben egyetértettek a parlamenti pártok képviselői is. Ugyancsak a zárt helyszín mellett szólt az is, hogy az időjárás-előrejelzések szerint aznapra eső várható.
Az Országgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: nem használna a sportnak, ha ezen a napon a szélsőséges elemek szántszándékkal tönkretennék a rendezvény hangulatát. Mandur László emlékeztetett a hétfő este a Parlament előtt történtekre, hozzátéve: "megakadályozni nem lehet", ez egy olyan konfliktusos helyzet, amelybe belesodródhatnak.
Hétfőn este tüntetők földdel és sörösflakonokkal dobáltak meg több, a Parlament épületéből autóval távozó kormánypárti képviselőt, miután az Országgyűlés elfogadta az állami vagyonról szóló törvényt. Mesterházy Attila (MSZP) autóját többször leköpték, a járművet bottal és kézzel is ütötték.
Mandur László azt mondta, ha meg tudnák akadályozni az erőszakot, akkor azt mondaná, vállalják fel a kézilabdagálát. Hozzátette azonban: olyan üzenetek érkeztek a szövetséghez "meg ide is, hogy mire lehet itt számítani", amelyek alapján azt mondták, a sport ügyét nem szabad tönkretenni.
A parlament szocialista alelnöke közölte: nem igaz az a feltételezés, hogy készakarva éppen szeptember 17-re - az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének egyéves évfordulóját követő napra - szervezték a fesztivált, hiszen a döntés már hónapokkal ezelőtt megszületett arról, hogy az őszi ülésszak második hetének keddjére teszik a rendezvényt, mert akkor amúgy is itt vannak a képviselők.
Sinka László, szövetség főtitkára megjegyezte: számukra szokatlan ez a helyzet, mert eddig azt tapasztalták, hogy egy magyar válogatottat nem fenyegetnek. Most kaptak olyan telefonhívásokat, amelyben kimondottan arra bíztatták őket "szép magyaros szavakkal", hogy menjenek el a térről. Mint mondta, volt, aki azt mondta, "takarodjatok a térről", illetve "akkor is meg fogjuk zavarni a játékot".
Újságírói kérdésre Sinka László azt mondta, a szövetség hónapokkal ezelőtt megkapta a területfoglalási engedélyt, amely az egész térre vonatkozott.
A sajtótájékoztatón részt vett a parlamenti kézilabda válogatott néhány tagja, Simicskó István (KDNP), Csampa Zsolt (Fidesz), Almássy Kornél (MDF) és Bakonyi Tibor (MSZP), a válogatott csapatkapitánya.
A kézilabda szövetség az öt parlamenti párt támogatásával, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Magyar Tudományos Akadémia szakmai együttműködésével rendezi meg a fesztivált. A rendezvény célja a sport népszerűsítése mellett a határon túli, hátrányos helyzetben lévő települések műemlék templomainak rekonstrukciójának támogatása. A rendezvényen a magyar női válogatottal játszik majd a parlamenti válogatott, a média válogatott a szenior válogatottal mérkőzik majd meg, míg lesznek gyermekmérkőzések is.
Mandur László közölte, hogy májusban kereste meg őt a Magyar Kézilabda Szövetség , hogy a 2003-as kézilabda gála mintájára (amikor az akkori női bajnokság nyertes csapatával, a Dunaferrel játszott a parlamenti válogatott) csináljanak egy újabb rendezvényt. Eredetileg a tavaszi ülésszak végén szerették volna megrendezni, de a szervezéshez már túl kevés volt az idő, így az őszi ülésszak második hete mellett döntöttek.
Az Országgyűlés alelnöke kiemelte: "álmunkban nem gondoltunk arra, hogy a szeptember 18-a egy más szempontból lehet nevezetes dátum, a naptárban nem láttam semmilyen piros betűs ünnepet. Lehet, hogy a figyelmetlenségünk (...), de azt nem gondoltuk, hogy a Magyar Televízió ostroma az valami nevezetes dátum lehet".
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Kézilabda helyett tüntetés: Mégsem lesz sportesemény a Parlament előtt?
Kézilabda kontra tüntetők - Harc a Kossuth térért az őszödi beszéd évfordulójára!
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



