Mit csinálnak az EU-katonák Boszniában?

Az EU védelempolitikája potenciálisan sokkal nagyobb biztonságot nyújt Magyarország számára, mint a NATO - mondta a ma.hu-nak Vincze Hajnalka biztonságpolitikai kutató.

_{2004.12.02 14:00, Forrás: Birinyi Blanka, ma.hu}

_hirdetés

Az Európai Unió katonái átveszik a NATO boszniai SFOR-műveletét. Ez pontosan mit jelent?

Vincze Hajnalka: A létszám és a feladat változatlan, a helyzet pedig továbbra is igen bizonytalan. A békefenntartó katonák nemzeti egyenruhájára felkerül az EU aranycsillagos kék emblémája. A felelősség innentől az Unióé, de ebben a konkrét esetben a NATO-val szoros együttműködésben dolgozik majd.

Az Unió 1999. óta formálódó védelempolitikájában a katonai műveletekre két forgatókönyv létezik. Az egyikben a NATO képességeihez való hozzáféréssel kerül sor az akcióra. Erre példa a tavaly márciustól szeptemberig tartó, Concordia elnevezésű 300 fős EU-művelet Macedóniában. S ez a helyzet most is. A másik forgatókönyv, amikor az Unió önállóan visz végig egy katonai műveletet: ilyenkor valamelyik tagállam úgynevezett keretnemzetként a közös akció rendelkezésére bocsátja saját tervezési-irányítási képességeit. Ez történt tavaly júniusban, a francia vezetésű Artemis műveletben. Ott az ENSZ-főtitkár kérésére 1500 uniós katona a Kongói Demokratikus Köztársaságban látott el békefenntartó feladatokat.

De az Unió képes egyáltalán komoly katonai feladatokra? A balkáni válsággal semmit nem tudott kezdeni, amíg Amerika közbe nem lépett...

Vincze Hajnalka: Az európai tehetetlenkedés alapvetően nem képességbeli probléma, hanem politikai akadályoknak tudható be. Márpedig az első számú politikai akadály éppen hogy az Egyesült Államok. Erre legkíméletlenebbül pont az Ön által említett délszláv válság világított rá. A már a katonai tervezés fázisában levő közös európai beavatkozás azért lett megtorpedózva, mert egyesek az amerikai-európai kapcsolat úgymond fellazulásától tartottak.

Persze így is éveken át kellett könyörögni, amíg Washington végül megjelent, és természetesen akkor is a szokásos módon tette. Az amerikai pilóták megnyugtató magasságban maradtak: inkább a terepen humanitárius feladatokat teljesítő európai katonák és a helybeli civilek körében keletkezzen járulékos kár. Az uniós pénzből újjáépített szarajevói repülőteret valahogy mégis Albright amerikai külügyminiszter avatta fel.

A Balkánon NATO-zászló alatt szolgálatot teljesítő csapatok több mint 80 százalékát az európaiak adják. Amikor tavaly Macedóniában az EU-átvette a korábbi NATO-műveletet, ott már csak a kantinosok voltak amerikaiak. Mégis előtte hónapokon át húzódott a vita: az európaiaknak már azzal kellett fenyegetőzniük, hogy átveszik önállóan (vagyis eltekintenek az amerikaiak által erőltetett NATO-EU együttműködési formulától), ha Washington tovább akadékoskodik.

Hasonló jelenetek egyébként mindennaposak a transzatlanti kapcsolatokban. Amikor az EU elvállalta - szintén önállóan - a kongói küldetést, az amerikaiak puccsot emlegettek. Amikor az uniós országok saját műholdas navigációs rendszer létrehozásáról döntöttek, vagy a Nemzetközi Büntető Bíróság felállítása mellett kardoskodtak, Washington rendre a "NATO halálával" fenyegetőzött. Ez persze csak a nyíltan is vállalt nyomásgyakorlás, a színfalak mögötti zsarolási manőverekről kevesebbet hallani.

Az EU-nak nincs hadserege, és a képességei is elég csekélyek. Nem veszélyes rábízni egy ilyen missziót?

Vincze Hajnalka: Az EU-nak éppen annyira nincs hadserege, mint ahogy a NATO-nak sincs. Mindkettőbe a tagállamok küldik, eseti alapon, a saját nemzeti alakulataikat. Ami a képességeket illeti: az önmagát groteszk egyszemélyes fegyverkezési versenybe hergelő Egyesült Államokhoz képest az Unió erősen lemarad ugyan (tudniillik fele annyit sem költ), de azért így is második helyen áll a katonai kiadások tekintetében. Évi 180 milliárd euróval.

Az európai védelmi költségvetések minőségbeli fogyatékossága persze tagadhatatlan. A 2001. szeptember 11-i, az afganisztáni, vagy éppenséggel az iraki történések egyébként az amerikaival kapcsolatban is erős kérdőjeleket vetettek fel. Mindenesetre a balkáni stabilizációs feladatokra Európa minden szempontból alkalmasabb.

Egyrészt óriási a tapasztalata: az elmúlt fél évszázadban világszerte az európaiak adták a békefenntartó katonák 80 százalékát. Másrészt az európai megközelítés sokkal inkább megfelel a stabilizációs céloknak. A britek például többször felvetették, hogy a katonák biztonságát rögeszmésen előtérbe helyező amerikai hozzáállás nem éppen a legjobb mód a bizalom légkörének megteremtésére. Végezetül pedig az EU-csapatok egy átfogó uniós stratégia szerves részeként lesznek jelen. A katonák apró, ám elengedhetetlen fogaskerekek egy komplett politikai-gazdasági-társadalmi programban.

Azt mondta, hogy Boszniában továbbra is bizonytalan a helyzet. Milyen kockázatokkal kell számolni?

Vincze Hajnalka: Az EU legutóbbi országjelentése úgymond erősen mérsékelt optimizmussal írt a politikai kilátásokról. Ehhez társul még jópár, együttesen általában balkáni rákfeneként emlegetett jelenség: a szervezett bűnözés, a korrupció, az etnikai feszültségek, az illegális fegyverkereskedelem, az igazságszolgáltatási és rendőri szervek hiányosságai. A márciusi koszovói összetűzések ráadásul mindenkit emlékeztettek rá, hogy mennyi az elvarratlan szál a térségben, s milyen törékeny az úgynevezett béke.

Egy egészen más típusú, ám nem elhanyagolandó kockázat az EU-védelempolitika hiteltelenedésének veszélye. Mindenki tisztában van vele, hogy ez a 7000 fős, Althea elnevezésű boszniai misszió kulcsfontosságú teszt. Az EU nagykorúsodását (vagyis teljesértékű politikai-stratégiai szereplővé válását) ellenzők számára egy esetleges kudarc ajándékot jelentene.

Ez akkor válhat érdekessé, ha kisebb-nagyobb incidensekre kerülne sor. Ilyenkor előjöhetnek ugyanis a régi reflexek. A kérdés az, hogy vajon az európaiak még mindig inkább saját állítólagos tehetetlenségüket "vallanák be", vagy végre felvállalnák önállóságukat a hirtelen nyilván határtalanul "segítőkész" Washingtonhoz képest.

Magyarország szempontjából jelent-e valamit az EU-műveletre váltás?

Vincze Hajnalka: Talán némileg felgyorsíthatja a hamis illúziókat dédelgető magyar külpolitika kijózanodásának folyamatát. De ez nagyon optimista forgatókönyv. Pedig a magyar diplomácia NATO-val és Amerikával kapcsolatos légvárai sorozatban dőltek össze az elmúlt évek folyamán. Most nem is beszélve arról, hogy idővel nem ártana frissen szerzett EU-tag státuszunknak megfelelő magatartást tanúsítani.

Az iraki válság, illetve általában a transzatlanti csetepaték során világosan láthattuk, hogy Amerika számára kizárólag két esetben válunk átmenetileg érdekessé. Egyrészt ha ismét nemzetközi jogsértést követ el, és ehhez ismét lelkes bólogató jánosokra van szüksége. Másrészt ha trójai falovakként használhat minket az EU önállósodásának aláaknázására. Mint eddig folyamatosan. A magyar külpolitika egyre nehezebben kerülheti meg a kérdést, hogy vajon tényleg ezt a szerepet szánjuk-e magunknak.

Emellett számtalan egyéb tendencia is jelentős hangsúlyváltásra, elkötelezettebb európai politizálásra ösztönözné Magyarországot. Mármint ha levonnánk a konzekvenciáikat. Az EU fokozott aktivitása a számunkra prioritást jelentő Balkán-térségben csak az egyik ezek közül. Ide sorolható még az úgynevezett nem katonai biztonsági kihívások jelentősége (például környezet, migráció, nemzetközi bűnözés): ezek leküzdésében ugyanis értelemszerűen az Unióé a főszerep.

És akkor még nem is említettük, hogy globális szinten egyre fontosabbá válik a biztonság fenntarthatóságának kérdése. Vagyis az amerikai típusú, látványos álmegoldások helyett az Unió által szorgalmazott strukturális problémakezelés. Nem véletlen, hogy külső megfigyelők egyértelműen az EU gyors "felemelkedését" jósolják. Mint például egy ismert amerikai jövőtrend kutató, aki már azt a címet is adta legújabb könyvének, hogy: "Az európai álom, avagy Európa jövőképe hogyan szorítja csendesen háttérbe az amerikai álmot".

Hazánk biztonságát mégis csak a NATO garantálja. Nem veszélyes számunkra, ha Amerika fokozatosan kivonul a térségből?

Vincze Hajnalka: Nos, erős iróniával fogalmazva: ettől nem kell tartanunk. A mostani boszniai akció előkészítése során is azon folyt a huzavona, hogy Washington semmiképpen sem szeretné kiengedni a keze közül a dolgokat a régióban. Ahogy az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője fogalmazott: "Nem jellemző a szuperhatalmakra, hogy feladnának olyan területeket, ahol meghatározó befolyással bírnak".

A kérdés lényegére visszatérve: tudniillik hogy ki is garantálja a mi biztonságunkat? A rossz hír az, hogy a Washingtoni Szerződés 5. cikkelye biztosan nem. Ez kiderült, amikor szeptember 11. után életbe léptették, s minden tagállam igyekezett leszögezni, hogy ő akkor majd nemzeti hatáskörben eldönti miként (fegyverrel, együttérző szavakkal stb.) tesz eleget a szerződésbeli előírásoknak. Mert ennél valóban nincs is több a szövegben.

A jó hír az, hogy viszont május 1-jétől EU-tagok vagyunk. Ez biztonsági szempontból nem csak azért érdekes, mert például a nemrég aláírt uniós szerződés a NATO-énál összehasonlíthatatlanul erősebb kollektív védelmi formulát tartalmaz. Ami szerint az EU-tagok kötelesek minden rendelkezésükre álló eszközzel megtámadott társuk segítségére sietni.

Hanem azért is különösen megnyugtató, mert az európai integráció immár fél évszázada egy valódi sorsközösség kiépítéséről szól, amiben az (egyébként földrajzilag is összetartozó) EU-országok millió szálon kötődnek egyre elválaszthatatlanabbul egymáshoz.

Vincze Hajnalka legújabb tanulmánya a témáról "Az európai biztonság- és védelempolitika néhány elméleti-gyakorlati vetülete" címmel jelenik meg hamarosan (Az Európai Unió biztonság- és védelempolitikai dokumentumai, 2. kötet, SVKK-Chartapress, 2004.)