Gerincműtéten esett át Gulyás Gergely, újra kellett tanulnia járni

Részletesen beszámolt az elmúlt hetek megpróbáltatásairól a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Magyar Péter szerint a Karmelitában megírt forgatókönyv alapján készült Varga Judit Hajdú Péternek adott interjúja

Az ügyészség bejelentéséről és Iványi Gáborról is írt.

KNYF: gyanúsítottként hallgatták ki Iványi Gábort és Gurmai Zitát

Hatóság elleni erőszak miatt.

Letartóztattak egy borsodi polgármestert

Több rendbeli hivatali visszaéléssel, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel és hűtlen kezelés bűntettével vádolják.

KNYF: nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben

Szerdán a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tanúként hallgatta ki Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert.

Varga Judit újabb hajmeresztő állításai Magyar Péterről

Állítólag kukákat döntött az autója elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját, bezárta egy szobába, késsel járkált a lakásban.

A békák védelmére kéri a lakosságot az MME

A bajba jutott békákon nagyon gyorsan és egyszerűen segíthet a lakosság.

NMHH: az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben

Az 50-79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Portik Tamás fiát

Inzultálta, majd kávéval öntötte le a Fővárosi Törvényszéken az apja ügyét tárgyaló bírót.

Magyar Péter: amit a volt feleségemmel művelnek, az túlmegy minden határon

Varga Judit volt férje szerint a magyar politikatörténet leggusztustalanabb leszámolása és karaktergyilkossága zajlik, amiben semmi sem szent. A volt igazságügyi miniszter és a három gyermeke sem.

Külügyi szóvivő: nincs magyar áldozata a németországi buszbalesetnek

A Flixbus egyik távolsági buszjárata karambolozott Németországban, Lipcse közelében.

Bayer Zsolt Magyar Péterről: "Takonygerincű, narcisztikus pszichopata"

Nem finomkodott a publicista.

Szijjártó: Magyarország hatmilliárd forint értékű kötött segélyhitel-programot indít Kenyában

Az élelmiszerellátás biztonságának javítása, és a mezőgazdaság modernizációja érdekében.

Navracsics Tibor: az állam nem uralkodik, hanem szolgálja a polgárokat

A helyi a kormányablak kétszázezredik ügyfelét köszöntötte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Kisbéren.

Varga Judit: Magyar Pétert nem érdekli a haza, csak a saját sorsa

Három történetet idézett fel Varga Judit volt igazságügyi miniszter friss Facebook-posztjában arról, amikor volt férje, Magyar Péter megfenyegette a kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétellel.

A legfőbb ügyész és a kormány lemondását követelte Magyar Péter

Polt Péter legfőbb ügyész és a kormány lemondását, valamint a Schadl-ügy valóban független kivizsgálását követelte Magyar Péter jogász kedden a Budapest belvárosába meghirdetett gyűlésén.

Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon

A tavaszias időjárás kihat a kullancsok gazdaállataira, így magukra a vérszívókra is, emiatt idén az őshonos és a behurcolt fajok egyaránt korábban jelenhetnek meg Magyarországon.

Karácsony Gergely: minden vitát és harcot megért, hogy Budapest CT- és MR-vizsgálatokat biztosít a fővárosiaknak

A segítség az idén is folytatódik.

Nébih: az ország déli és keleti vármegyéiben március 30-tól indul a tavaszi rókavakcinázás

Az immunizálás során a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépek segítségével juttatják ki az érintett területekre.

Magyar Péter üzent Varga Juditnak: szerintem ne félj, az igazság felszabadít

A Diákhitel Központ volt igazgatója tagadja, hogy bántalmazta volna Varga Juditot.

Gulyás Gergely Magyar Péterről: kipukkadt a lufi!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter is reagált a Varga Judit volt férje által nyilvánosságra hozott hangfelvételre.

Varga Judit részletesen leírta, hogyan bántalmazta őt Magyar Péter

Hosszú posztban reagált a volt férje által nyilvánosságra hozott felvételre a volt igazságügyi miniszter.

Rétvári Bence: többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit

A módszertant olyan szakemberek állították össze, akik ismerik minden területét a gyermekvédelemnek.

Magyar Péter közzétette a felvételt

2023 januárjában került felvételre ez a beszélgetés.

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Az egyetemen új felsőoktatási központ, valamint tudományos műhely alakul, amelyek a tanárképzés és tanártovábbképzés mellett a kapcsolódó tudományos és módszertani hátteret is biztosítják.

Hornung Ágnes: tovább folytatódnak a bölcsődefejlesztések

A munka és magánélet egyensúlyának elősegítése érdekében a kormány folytatja a szülői igényekre reagáló bölcsődei hálózat bővítését.

Itt van, mit jelentett be Magyar Péter - videó

Egyelőre egyetlen, 2023 januárjában készült felvételről beszélt. Nem akarta felhasználni, de a családja védelme miatt megtette.

MME: könnyen kezelhető az ablakokat és visszapillantó tükröket támadó madarak problémája

A jelenség hátterében a madarak költési időszakának kezdetével felerősödő területféltő magatartása, és ezzel összefüggésben a civilizációs környezet "tükörkép-szennyező" hatása áll.

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely "kamuzott" a pesti fonódó villamos építéséről is

Karácsony Gergely 2019-ben azt ígérte, hogy összeköttetést hoz létre a 14-es és a 47-es, 49-es villamosok között a Bajcsy-Zsilinszky úton.

A Semmelweis Egyetem soron kívüli CT-vizsgálati időpontokkal segíti a betegeket a Budapest Onko-projekt keretében

December 31-ig 2088 daganatgyanús vagy már diagnosztizált daganatos páciens CT-vizsgálatát tudják soron kívül elvégezni.

Húsvét - Óva intenek az élő állat ajándékozásától az állatvédők

Csak felelős állattartó válassza az élő állatot ajándéknak, vállalva, hogy az állat egész életén át gondoskodik majd róla.

Az Auchan lejárat közeli termékei is elérhetőek áprilistól a Munch ételmentő applikáció alkalmazásával

A feleslegessé vált élelmiszereket rászorulókhoz juttatják el.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az idei év a légierőről szól

Idén várhatóan két nagy szállító repülőgép érkezik Brazíliából.

Voks 24 - Tüttő Kata az MSZP EP-listavezetője

Állítólag az MSZP-nek van egy nagyon fontos képessége, amely nélkül nem lehet kormányt váltani.

Krasznogorszki merénylet - Orbán Viktor: Magyarország elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelem támogatása mellett

Mindannyiukat lesújtottak a képsorok.

Hankó Balázs: Magyarország kerüljön a tíz legjobb európai innovátor közé 2030-ra!

A tudásszolgáltató rendszerekben jelentős előrelépés ért el Magyarország az elmúlt években.

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Pölöskei Gáborné egy héttel ezelőtt - szintén magánindítvány formájában - a DK-s Gy. Németh Erzsébet ellen is büntetőfeljelentést tett.

Krasznogorszki merénylet - Szijjártó Péter részvétét fejezte ki az orosz külügyminiszternek

Folyik a terroristák bűntársainak azonosítása.

Krasznogorszki merénylet - Szijjártó Péter: nincs tudomásunk magyar áldozatokról, sérültekről

Folyik a terroristák bűntársainak azonosítása.

Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót

Szombaton rendezik meg az idei Föld órája akciót: 20 óra 30 perctől a bolygó számos nevezetessége elsötétül egy órára. Az akcióhoz Budapest mellet több hazai vidéki település is csatlakozik.

Karácsony Gergely: akadályozzuk meg a 'Rákos-Dubaj-beruházást'!

A tervezett luxusberuházás helyett a fővárosi önkormányzat előkészítő anyagai szerint Rákosrendezőn 8-10 ezer otthon épülhetne budapestieknek, továbbá lehetne ott közpark is.

DK: az NNI elutasította a kínai lélegeztetőgépek ügyében tett feljelentést

A kormány korábban több, mint négymilliárd forint előleget fizetett ki 749 kínai lélegeztetőgépért.

A polgárőrök is bekapcsolódnak az illegális hulladéklerakók felderítésébe

A kormány az elmúlt időszakban több programot indított az illegálisan lerakott hulladék felszámolása érdekében.

TASZ: nem látta el alapvető feladatát az adatvédelmi hatóság a Pegazus-ügyben

Bíróság mondta ki, hogy az adatvédelmi hatóság nem védte meg az állampolgárokat. Vajon Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke lemond?

Online párbeszédet indít a kormány a zöldenergiáról

Tizenhárom kérdésben várják a véleményeket a napelemektől a rezsicsökkentésen át az elektromobilitásig.

Szentkirályi Alexandra: indul a kamuméter

Kamuméter néven indít sorozatot a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, hogy kiderüljön, mi teljesült Karácsony Gergely főpolgármester választási ígéreteiből.

Orbán Viktor: Brüsszel háborús spirálban van

A vezetők úgy beszélnek, mint akik a saját háborújukat vívják Oroszország ellen, és nem úgy mint mi, akik ugyan "nem lehetünk közömbösek egy ilyen emberi tragédiával szemben", de nem vagyunk hadviselő fél.

Elhunyt Gyenesei István, volt önkormányzati miniszter

75 éves volt.

Szalay-Bobrovniczky: közös magyar érdek, hogy Magyarország tudjon védelmi ipari termékeket is exportálni

A stratégiai építés jelenlegi fázisában az előttünk álló feladat az, hogy a Magyarországon gyártott hadi ipari termékeket az exportpiacokra is eljuttassuk.

Újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az NVB a június 9-ei választásokra

A nyilvántartásba vétel feltétele párt és egyesület esetében is, hogy a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában szerepeljenek, oda jogerősen be legyenek jegyezve már a választás kitűzésekor.

Orbán Viktor levelet írt Vlagyimir Putyinnak

A magyar miniszterelnök biztosította az orosz elnököt, hogy hazánk készen áll az országaink közötti együttműködés fokozására.

Népszavazást kezdeményeznek az akkumulátorfeldolgozó üzemről Érden

Első alkalommal kérdezi meg a kormány az emberek véleményét a zöld átállásról.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.