Másnapos Unió: élet a francia "nem" után

Az EU-alkotmány francia elutasításának következményeiről kérdezte a ma.hu Vincze Hajnalka biztonságpolitikai kutatót.
_{2005.05.30 16:21, Forrás: Birinyi Blanka, ma.hu}

_hirdetés

A francia szavazás előtt rengeteg rémforgatókönyvről lehetett hallani arra az esetre, ha a "nem" győzne. Ez megtörtént, mi lesz most?

Vincze Hajnalka: A francia belpolitika felettébb zaklatott időszak elé néz, de gondolom minket most inkább az összuniós következmények érdekelnek. Kezdjük azzal, hogy mi nem igaz a rémhírekből. Párizs nem reked kívül az Unión, és az EU sem fog összeomlani.

Valós veszély azonban, hogy más EU-országokban a francia elutasítást - a vezetők szándékosan, a lakosság tudatlanságból - félreértelmezik. Európa-ellenességként próbálják beállítani azt, ami valójában az integráció keveslése. Franciaországban ugyanis a "nem" tábor zöme pontosan ugyanazt akarta, amit az "igen"-ért kampányolók.

Több, jobb, európaibb Uniót. Vagyis egy politikailag erős EU-t, ami képes Európa stratégiai önállóságának, szociális vívmányainak, gazdasági dinamikájának, kulturális sajátosságainak megőrzésére. A vita arról folyt, hogy ezt vajon az alkotmány elfogadásával vagy megtorpedózásával érhetik-e inkább el.

A "nem" következményei kapcsán is elsőként ez érdekes. A huszonötös Unióban ugyanis két elképzelés feszül egymásnak. Az előbb említett "erős, politikai" Uniót szorgalmazó francia, valamint az EU-t egyfajta szabadkereskedelmi övezetté hígítani próbáló angolszász vonal. Az igazi kérdés az, hogy vajon melyik tábort erősíti a mostani francia elutasítás.

A válasz korántsem egyértelmű, ezért vitáztak egymással olyan hevesen a franciák. Az "igen" tábor arra figyelmeztet, hogy az elutasítás automatikusan gyengíti Párizs pozícióját az Unióban. A győztes "nem" viszont abban reménykedik, hogy valamiféle üdvözítő válság alakul ki, aminek során - akár szűkebb országcsoporton belül - lehetőség nyílik a hosszú távú ambíciók továbbvitelére.

Ez az az előörs-terv másfél évtizede közös pontja valamennyi francia elképzelésnek. S úgy egyébként az egyedüli járható út a huszonötös EU fejlődése számára. Kivitelezése egyes egyedül a politikai akaraton - elsősorban német-francia elhatározáson - múlik. Ha az meglenne, akkor a "nem" és az "igen" egyaránt ide vezetne. Nélküle viszont mindkét esetben marad az egy helyben toporgás.

Mik az azonnali következmények? Mi lesz az alkotmánnyal?

Vincze Hajnalka: Ami a ratifikálásokat illeti, a brüsszeli vezetők siettek leszögezni, hogy minden megy tovább. Eredetileg is úgy tervezték a tagállamok, hogy 2006 végén ülnek össze, felmérni, hol mire jutott a szerződés jóváhagyása. Elméletileg elképzelhető, hogy a dominóelvtől tartva mégis a folyamat megszakítása mellett döntenek. Tény, hogy nehéz szavazókat mozgósítani egy olyan szerződéshez, ami sokak szerint "halott". Érdemes megjegyezni azonban, hogy néhány országban a francia "nem" kimondottan az "igen" mellett szóló érv lehet.

Tényleg halott az alkotmány?

Vincze Hajnalka: Nem alkotmányról, hanem az EU legújabb szerződéséről van szó. A lényeg: a benne foglaltak a kibővült EU integrációs hajlandóságának maximumát és intézményi működőképességének minimumát ötvözik. Vagyis előbb vagy utóbb, ilyen vagy olyan elnevezéssel, több-kevesebb jogi-politikai ügyeskedéssel, de mindenképp visszatérnek majd hozzá a Huszonötök.

Ráadásul a rendelkezéseinek jelentős része egyébként is csak 2009-től lépne életbe. Más részeit pedig remekül meg lehet valósítani bármiféle új dokumentum nélkül is. Egyszóval most inkább a konkrét politikai tennivalókra kellene összpontosítani, van belőle bőven. És itt szintén a német-francia motor újraindításáé a kulcsszerep.

Ön minek tulajdonítja a francia "nem"-et?

Vincze Hajnalka: Lényegi problémák és taktikai hibák egyaránt hozzájárultak. Először a taktikai hibákról. Hiba volt alkotmánynak nevezni a szerződést, és hiba volt az általános rendelkezéseket tartalmazó első két része mögé beletenni a konkrét politikákat részletező harmadik fejezetet.

Lényegét tekintve ugyanis ezekkel a konkrét politikákkal elégedetlenek a francia szavazók. Mindenekelőtt az EU "liberális sodródásával", ahogy azt ők nevezik. Vagyis, hogy a piaci erők működését nem ellenpontozza kellő politikai szabályozás. Minket, magyarokat is érintő kérdéssel illusztrálva: ha a szolgáltatások piacát a jelen szabályozatlan viszonyok közt egységesíti az EU, azzal a legkevesebbet ígérőhöz alkalmazkodik, lefelé nivellál. Ha viszont előtte összehangolná az adók és szociális juttatások rendszerét, akkor felfelé harmonizálná az uniós életszínvonalat.

Mekkora szerepe volt a franciák döntésében a belpolitikának?

Vincze Hajnalka: Valamennyi kormányzóképes párt - a jelenleg kormányzó jobb és az ellenzéki baloldalon egyaránt - hivatalosan az igen mellett kötelezte el magát. A kilenc hónapja tartó kampányban nem a belpolitikáról, hanem Európáról volt szó. Az eladási listák élén nem a belpolitikáról, hanem az Európáról szóló kiadványok álltak. És nem a belpolitika lett "szexi" (ahogy azt egy ottani elemző fogalmazta), hanem az uniós ügyekkel lehetett figyelmet felkelteni, nézettséget növelni.

Persze politikuskörökben hónapok óta intenzíven folyt az egyéni helyezkedés. És persze utólag mindenkinek kényelmesebb a belpolitikai elégedetlenségre hivatkozni. A kormány kifelé kozmetikázhatja így a "nem"-et, az ellenzék pedig értékes pontként könyvelheti el a belpolitikai csatározásban. Ami egyébként most elképesztően hevessé válik majd, és a 2007-ben esedékes parlamenti- és elnökválasztásig valószínűleg már nem is igen hagy alább.

A népszavazás azonban nyomatékosan nem erről szólt. Nyilván akadtak, akik belpolitika miatt sodródtak a "nem"-hez, mint ahogy akadtak, akik szélsőjobboldali-szuverenista alapon. Ám az elutasítók táborának erejét és dinamikáját döntően az európaibb Uniót követelők adták.

Erre sokan azt mondják, hogy a franciák nem európaibb, hanem franciább EU-t akarnak...

Vincze Hajnalka: Mert erről szól a huszonötből legalább húsz országban a kormány- és médiapropaganda. A politikai-gazdasági-véleményformáló elit zöme ugyanis vagy az angolszász modellt erőlteti, vagy pedig kényelemből, tudatlanságból, gyávaságból nem vállalja az integráció eredeti céljainak és értékeinek képviselését.

Tény persze, hogy ezek a célok (Európa stratégiai önállósága, sajátos gazdasági-társadalmi modelljének megőrzése) egybeesnek a hagyományos francia törekvésekkel. Az is tény, hogy Párizs felettébb magányosan kell, hogy küzdjön az érdekükben.

De hogy mennyire közös európai célokat tükröznek a francia EU-ambíciók, arra csak két példát mondanék. Tavaly ilyentájt készült el egy "Fenntartható projekt Európa számára" c. dokumentum. Ezt egy ún. bölcsek testülete, vagyis az EU legkülönbözőbb országaiból a Bizottság által felkért tudósok, exminiszterek, üzletemberek csoportja dolgozta ki. Ajánlásai pedig szinte pontról pontra egybeestek a francia diplomácia által hagyományosan szorgalmazott irányokkal.

A másik példa pedig egy pár nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás. Ebben tíz EU-ország állampolgárait kérdezték az erkölcsi-kulturális, illetve a gazdasági értékekről (verseny szabályozása, szociális védelem). Majd összehasonlították az itteni eredményeket az amerikaiakkal. És lám-lám, kiderült, hogy a két világot valóban egy szakadék választja el egymástól. Vagyis ha az európai kormányok zömének rövidlátásától és szolgalelkűségétől eltekintünk, akkor a lakosság szintjén nagyon is jól beazonosítható az európai modell. Kérdés, hogy ki és mi fogja azt politikailag képviselni, védeni.

Vincze Hajnalka az EU politikai-stratégiai dimenziója, illetve a transzatlanti kapcsolatok tárgykörében született írásai mellett szerzője "A francia Európa-politika prioritásai" (SVKI Védelmi Tanulmányok, 2000.); a "Franciaország: a nagyhatalmi illúzióktól az ambíciók európaizálásáig" (Nemzeti identitás és külpolitika 2. kötet, TLA, 2004.); valamint "A templom őrzőjének dilemmái: Franciaország és az EU keleti bővítése" (Európa 2002, 2004/tél) című tanulmányoknak.