hirdetés

Hamis bérletért bilincs az ajándék a BKV-nál?

Több órán keresztül volt rendőrségi előállításban hétfőn egy fiatal nő, akit az ellenőrök azért akartak felelősségre vonni, mert hamis BKV-bérlettel utazott a budapesti metróban.
2005.06.23 18:00, Forrás: MTI

hirdetés

lyen esetben nem mérlegelhet az ellenőr, ez a kötelessége - tette hozzá a BKV kommunikációs osztályának vezetője, aki elmondta, hogy a helyszínre érkező rendőrök az ellenőrökkel közösen vizsgálták meg a "gyanús" - utóbb bebizonyosodott: "vegykezelt" - szelvényt. Kiderült, hogy a nő által a Ferenciek terén vett bérletet egyszer már eladták egy másik jegypénztárban - mondta Vitéz Ágnes.

A vizsgálat után a nőt a VIII. kerületi kapitányságra szállították, ahol több mint négy órát töltött - értesült az Origo. A kihallgatásra bilincset használva szállították - állította az internetes portál. Csütörtök délelőtt a kerületi kapitányságon nem óhajtottak a részletekről nyilatkozni, ellenben a BRFK kiadott egy közleményt, amelyben arról tájékoztatnak, hogy a bilincs alkalmazásával a VIII. kerületi rendőrök a rájuk vonatkozó törvényeknek megfelelően jártak el.

"Mi jogalkalmazók vagyunk, én felelek azért, ami a kapitányságon történik" - mondta csütörtök délután az MTI-nek Perlaki Attila, a VIII. kerületi rendőrkapitányság vezetője a bilincs használatát firtató kérdésre. Hozzátette: azért tartott órákig a meghallgatás, mert több nyomozati cselekményt kellett vizsgálniuk, és a kapitányságon a hamis bérlet miatt beszállított nőn kívül még 16 másik fogva tartott ügyében is vizsgálatot kellett vezetniük.

A nyomozást magánokirat-hamisítás gyanújával rendelte el a rendőrség - tette hozzá a kapitányság vezető. A hamis papír miatt kellemetlen helyzetbe került utast a BKV egy havi bérletszelvénnyel kárpótolja - közölte a BKV kommunikációs osztályának vezetője. Az utóbbi hetekben több hamis bérletszelvényt is eladtak a jegypénztárakban, eddig 33 esetben tett feljelentést a BKV - tette hozzá Vitéz Ágnes.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Bárkivel megeshet? - BKV bérletet vásárolt és a fogdában végezte Hamisított bérletet árult a BKV Szeptembertől megaújítás a tömegközlekedési bérletrendszerben Januártól számla is kell a bérlethez Kétszer emelik az árat - Hatezer forint lesz a havi BKV-bérlet jövőre?

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Köhögés: Hogyan kezelje?
2012. febr. 11. 14:07

A leggyakoribb kismama-félelmek
2012. febr. 11. 12:51

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.