hirdetés

Meddő szinglik anyaságát támogatná az állam - a TASZ bővítené a jogosultak körét

Segítséget nyújt a kormány az egyedülálló meddő asszonyoknak, legalábbis, ha az országgyűlés megszavazza a benyújtott törvényjavaslatot.
2005.11.30 15:40

hirdetés

Eszerint a lombikbébi-program keretében támogatnák azokat a meddő asszonyokat, akik társ nélkül élnek, ám nagyon vágynak egy gyermekre. A javaslatot benyújtó SZDSZ-es képviselő szerint minden embernek joga van arra, hogy gyereket szüljön, ugyanakkor a teljes családokba születő gyermekeknél sem garantálható, hogy két szülő fogja nevelni őket. A törvényjavaslat szerint a meddőkön kívül azok is élhetnének a lehetőséggel, akik orvosilag igazolni tudják, hogy betegségük miatt megszűnik az esélyük arra, hogy valaha természetes úton foganjon meg gyermekük.

A tervezetet, amely szerint a leendő szingli anyák egy spermabankból választhatnának biológiai apát leendő gyermekük számára, teljes támogatásáról biztosította a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet. A társaság szóvivője nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem lehet senkit sem kizárni ebből a körből, hiszen mindenkinek joga van a gyermekneveléshez. Az egészséges szinglik számára ugyanis továbbra sem kínál lehetőséget a törvény, noha jó néhányuknak már csak éveik vannak hátra a gyermekvállalásra. A TASZ közleményében ezért leszögezi: álláspontjuk szerint a más európai országokban, például Hollandiában és Spanyolországban bevett gyakorlathoz hasonlóan az ő számukra is biztosítani kéne ezt a lehetőséget. (origo.hu híre alapján ma.hu)

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Diszkriminatív a lombikbébi program A lombikbébi programban résztvevők védelme Nagyobb támogatást kérnek a lombikbébi-programnak

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Február 11 a betegek világnapja
2012. febr. 10. 23:23

Mennyire pontos a csuklós vérnyomásmérő? - Az orvos válaszol
2012. febr. 10. 21:41

Furunkulus és karbunkulus
2012. febr. 10. 20:11

Mit szabad és mit nem foghúzás után?
2012. febr. 10. 18:37

A szájüregi daganatok és tünetei
2012. febr. 10. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.