hirdetés

Mohamed-karikatúrák - a Magyar Hírlapnak nem állt szándékában a hívők megsértése

A Magyar Hírlapnak nem állt szándékában az iszlám hívőinek megsértése, ám akiket mégis sértett a közlés, azoktól ismételten elnézést kérnek - közölték a lap tulajdonosai és vezetői.
2006.02.06 19:10, Forrás: MTI

hirdetés

"A Magyar Hírlap vezetői megvitatták a lap tulajdonosaival az iszlám vallást sértő karikatúrák közlése nyomán kialakult helyzetet. Ennek alapján ismételten, közösen is kinyilvánítják: a lapnak nem állt szándékában az iszlám hívőinek megsértése, vallási érzületükben való megbántása" - olvasható a lap közleményben.

Hozzátették: akiket mégis sértett a más szándékok és szempontok szerinti közlés, azoktól ismételten elnézést kérnek.

A közlemény második része kitér arra: az utóbbi hetekben elterjedt találgatások és szóbeszéd határozott cáfolataként a Magyar Hírlap tulajdonosai a hétfői megbeszélésen megerősítették pozíciójukban az újság vezetőit.

Egyszersmind néhány, lapon belüli szerkezeti-személyi változtatásról döntöttek, amelyeket további tárgyalások után a napokban az újság impresszuma is tükröz majd - írták, a változásról azonban ennél többet nem árultak el.

A Magyar Hírlap és a Népszabadság főszerkesztője múlt pénteken úgy nyilatkozott: a szolidaritás kifejezéseként tették közzé előző napi számukban a karikatúrákat. Az európai lapok szolidaritási akciójához csatlakozott ezzel a lépéssel a Magyar Hírlap - mondta Szombathy Pál főszerkesztő, aki úgy fogalmazott, "műbalhénak" tartja a rajzok miatti felzúdulást.

Tavaly szeptember végén jelent meg Dánia legnagyobb példányszámú napilapjában, a Jyllands-Posten című újságban Mohamed arca címmel tizenkét karikatúra. A sorozatot ez év elején egy norvég lap is közzétette, majd a karikatúrákat a sajtószabadság nevében több más európai újság is leközölte.

Ez muzulmán szervezetek, majd államok tiltakozását, továbbá a dán termékek bojkottját váltotta ki. Libanonban vasárnap felgyújtották a dán konzulátus épületét, Szíriában pedig Dánia és Norvégia nagykövetségét.

Hét európai ország, köztük Magyarország államfője vasárnap Drezdában elítélte a muzulmánok lakta vidékeken nyugati, főleg dán képviseletek ellen elkövetett atrocitásokat. Várkonyi László helyettes külügyi államtitkár pedig hétfőn Libanon budapesti nagykövetét fogadva hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem azonosul olyan megnyilvánulásokkal, amelyek alkalmasak bármely nép, vallás követői érzéseinek, meggyőződésének megsértésére.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Ég a dán nagykövetség épülete Bejrútban, 28 sérült - több ezren tűntetnek a mohamed-karikatúrák miatt Szíriában felgyújtották a dán követséget - a Vatikán is elítélte a Mohamed-karikatúrákat Képek: Műbalhé a Mohamed-karikatúrák körüli felzúdulás? Két magyar lap is szolidaritást vállalt Nyugati provokáció és muzulmán hisztéria? Botrány a Mohamed-karikatúrák körül Megrohamozták a dán nagykövetséget Jakartában a mohamed-karikatúrák miatt Botrány a Mohamed prófétáról közölt karikatúrák miatt Mohamed nyomában - képek a szent zarándoklatra készülő muszlimokról

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Köhögés: Hogyan kezelje?
2012. febr. 11. 14:07

A leggyakoribb kismama-félelmek
2012. febr. 11. 12:51

Mi a teendő foghúzás után?
2012. febr. 11. 11:07

Fagydaganatok, fagyási sérülések kezelése - Képekkel!
2012. febr. 11. 09:21

Daganatos betegségek: A harcos személyiségtípus túlélési esélyei jobbak
2012. febr. 11. 07:38

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.