
Csak akkor jelent kockázatot a madárinfluenza vírusa, ha a fertőzött bélsár porát belélegzi az ember
Ahhoz, hogy az ember megbetegedjen, nagyon nagy mennyiségű vírust kell "felvennie" hosszú időn keresztül, vagyis szinte együtt kell élnie a szárnyasokkal, úgy, ahogy gyakran a délkelet-ázsiai országokban.
2006.02.22 11:23, Forrás: MTI
A madárinfluenza nem jelent kockázatot az emberre, vírusa csak kivételes esetben betegíti meg az embert - mondta Fodor László, a Szent István Egyetem állatorvostudományi karának dékánja szerdán az MTI-nek.
Ahhoz, hogy az ember megbetegedjen, nagyon nagy mennyiségű vírust kell "felvennie" hosszú időn keresztül, vagyis szinte együtt kell élnie a szárnyasokkal, úgy, ahogy gyakran a délkelet-ázsiai országokban. Magyarországon az állattartási szokások eltérőek, ezért a humán megbetegedés szinte kizárható - fejtette ki.
Fodor László az influenzavírusról elmondta, hogy az A, B és C víruscsoportból az A típus egyaránt megtalálható emberben és állatban. A vírus felületén kétféle fehérje van: a hemagglutinin(H)és a neuraminidáz (N). A hemagglutininból 16-féle típus létezik, a neuraminidázból pedig 9, így a variációk lehetősége 144.
Az influenzatörzsek tulajdonsága, hogy adaptálódnak a gazdafajhoz, vagyis a madárinfluenza madarakat, a lóinfluenza lovakat, a sertésinfluenza sertéseket, a humán influenza pedig az embert betegíti meg - ismertette Fodor László. A madarak sokféle vírust hordozhatnak, de az esetek többségében ezek az állatokat nem betegítik meg.
A vírus a bélsárral ürül, és ha a fertőzött bélsár porát belélegzi az ember, kialakulhat a betegség, de ehhez nagyon nagy mennyiségű vírus kell - mondta az egyetemi tanár. Hozzátette: a madárinfluenza-törzseknek két virulenciaváltozatuk van, az alacsony és a magas patogenitású (megbetegítő képességű)- a tömeges elhullást az utóbbi okozza. A magas patogenitású törzsek a baromfinál a H5-ös vagy a H7-es csoportba tartoznak.
Világszerte tizenkét madárinfluenza-járvány volt az elmúlt tíz évben, tehát a betegség nem tartozik a különlegességek közé; Magyarországon a 1970-es években is kimutatták a vírust - jegyezte meg Fodor László. A madárinfluenza okozta halálesetekkel kapcsolatban elmondta: 2003-ban Hollandiában a H7N7 vírus okozott járványt, akkor mintegy 30 millió szárnyast pusztítottak el, és 80 humán megbetegedés történt, egy ember belehalt a fertőzésbe.
A járvány Vietnamot érintette a legsúlyosabban. A 83 milliós országban az utóbbi két év alatt 40 ember halt meg az állattól elkapott betegségben. Fodor László hangsúlyozta ugyanakkor: mivel az európai állattartási szokások alapvetően különböznek az ázsiaitól, az emberek megbetegedésének rendkívül kicsi az esélye; ezért szerinte eltúlozza a kockázatot az "emberre is veszélyes" jelző állandó emlegetése a madárinfluenzáról szóló tudósításokban.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Madárinfluenza: az emberre veszélyes vírus fertőzte meg a hattyúkat Magyarországon
Embereket is vizsgáltak a madárinfluenza miatt - a védőzónán belül egészséges a baromfiállomány
Madárinfluenza - főállatorvos: nincs szükség újabb intézkedésre
Gyermekeken próbálták ki a madárinfluenza elleni védőoltást
Az emberre veszélyes madárinfluenza vírus Magyarországon! - valószínűsített eredmény

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Ghibli Kft.Network Engineer
Hays HungaryKereskedő
VIA Bérautó Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 22:46
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 22:45
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.11 21:46
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



