
Megelőző akciók, védő- és megfigyelő zóna, intézkedések - madárinfluenza Magyarországon
Harminc szakember kezdte meg a munkát a madárinfluenza elterjedésének megakadályozása érdekében szerdán Horányban és a köré vont védő-, illetve megfigyelő zónában - közölte a Pest megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője.
2006.03.01 09:45, Forrás: MTI
Az intézkedéssorozatot az indokolja, hogy a horányi Duna-parton H5-ös vírussal fertőzött hattyú tetemére bukkantak kedden. Az állomás munkatársai azonnal a helyszínre siettek, kijelölték 3 kilométeres körzetben a védő- és a 10 kilométeres körzetben a megfigyelő zónát - mondta Virsinger György.
A forgalmasabb helyeken összesen 40 figyelmeztető táblát helyeztek el, amelyek arra hívják fel a környékbeliek figyelmét, hogy ellenőrizetlen baromfiterméket ne vigyenek el máshová, az állattartók pedig zárják el a házi szárnyasokat, nehogy érintkezésbe kerüljenek az esetlegesen betegséget hordozó vándorló vadmadarakkal.
Az állomás vezetője beszámolt arról is, hogy szerdán az állategészségügyi szakemberek végigjárják Szigetmonostor, Göd, Dunakeszi baromfitartó portáit, hogy figyelmeztessék a tulajdonosokat a rendelkezés betartására. Ajánlásuk szerint célszerű a jószág helyisége előtti bejárat elé fertőtlenítőszerrel átitatott faforgácsos ládát tenni, hogy a gondozók talpukon ne hordhassák be a fertőző vírust.
A szakemberek felvették a kapcsolatot a védő- és a megfigyelő zóna önkormányzataival, a madárinfluenzával kapcsolatos szórólapokat adnak át számukra, hogy osszák ki a településükön. A helyhatóságok segítségével pontosítják továbbá a baromfitartók listáját, hogy mindenhová eljuthassanak ellenőrző, ismeretterjesztő akciójuk során.
A védő- és a megfigyelő zónában, ez utóbbihoz tartozik Sződliget, Fót, Leányfalu, Pomáz, fokozott közúti ellenőrzésekre lehet számítani. A munkatársak, rendőrökkel közösen, szúrópróbaszerűen megállítják a húst, vagy egyéb élelmiszereket szállító teherkocsikat, hogy kontrollálják, valóban állatorvossal ellenőrzött termékből áll-e a rakomány. Ezek az intézkedések egyébként az ilyen esetekre vonatkozó EU-s előírásoknak is megfelelnek, mindez azonban nem okoz fennakadást a közlekedésben - hangsúlyozta Virsinger György.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Madárinfluenza Horányban

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Mizsetáp Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Műszaki Értékesítő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 01:16
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.12 01:08
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.12 01:03
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.12 00:42
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



