hirdetés

Magyar Megújulás Mozgalom néven politikai pártot alapított Torgyán József

Magyar Megújulás Mozgalom néven politikai pártot alapított Torgyán József volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter - ezt maga jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján.
2006.09.15 12:00, Forrás: MTI

hirdetés

Mint mondta, választási és nem tömegpártot alapított, amelynek azért van még csak munkacíme, mert jelenleg is bírósági bejegyzés alatt áll. Az MTI kérdésére Torgyán József elmondta: tizenhárman alapították a szervezetet, de annak "hatalmas tömegbázisa lesz". Hozzátette: a mozgalom célja, hogy gyökeres változtatásokat érjen el, ami csak úgy kivitelezhető, "ha az egész hatalmi elitet leváltjuk".

Torgyán József szerint Gyurcsány Ferenc csak egy "átmeneti figura", a politikai életben alapvető átrendeződés fog végbemenni a jövőben. Közölte: sikerült egy, az állampárti rendszernél is rosszabbat létrehozni, elfogadhatatlan közállapotok uralkodnak, ezért döntött úgy, hogy visszatér a politikai életbe, holott korábban ezt későbbre tervezte. Azzal indokolta visszatérését, hogy nem tudja elviselni a Ceaucescu-éránál is nagyobb falurombolást, hogy Szent István országából "rablók és pribékek Magyarországa lett".

Torgyán József szerint "a kormányzat és a látszatellenzék is illegitim", mert hazugsággal és a jogszabályok megkerülésével, a választási kampányban sajtóhírek szerint 31 milliárd forintot felhasználva jutottak hatalomra. Beszélt arról is, hogy szükség van civil szervezetek részvételével is az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívására, illetve új alkotmányra. Torgyán közölte: elfogadhatatlan, hogy állampárt jogutódja gyakorolja a hatalmat.

Kategorikusan kijelentette: pártjának egyedül a magyar nép lesz a szövetségese, senki más. Torgyán József a keresztény-nemzeti erő létrehozásával elsősorban a fiatalokat szeretné meggyőzni, mert álláspontja szerint a megújuláshoz rájuk van szükség. Mellettük vállalkozókra, gazdákra, munkásokra számít. A kisgazda eszmeiséget szeretném feltámasztani és annak programját végrehajtani - tette hozzá.

Az MTI kérdésére azt mondta: a pártnak várhatóan nem lesz alelnöke, csak elnöksége, de erről csak a bírósági bejegyzést követően döntenek. Torgyán József bejelentette azt is, hogy mint a mozgalom elnöke október közepétől Kis Újság néven négyoldalas kiadványt indít, emellett szeptember 25-étől működik a mozgalom honlapja is. Torgyán József azt mondta: ismét megjelentem a politika színpadán, zászlót bontottam, amit addig nem eresztek ki a kezemből, amíg az állapotok meg nem változnak.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Mit látott Havas Torgyán gatyájában? - Kiszel: irány a vagon! Torgyán doktor nem Buzerál - Kelemen Anna miatt távozik a műsorból? Orbán, Torgyán és a Szent Korona - 20 milliós per az állam ellen "Tetőtől talpig úriember" - Bochkor Gábor "kitálalt" Torgyánról Dr. Torgyán az örök ifjú - kamerák előtt udvarolt a sztárügyvéd

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Köhögés: Hogyan kezelje?
2012. febr. 11. 14:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.