
Nagy balhé készül - a kuruc.info felbosszantotta az adatvédelmi biztost
A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese szerint nincs jogi akadálya a kuruc.info hírportál elleni eljárásnak - Tóth Gábor erről a Klubrádió szerda esti Kontra című műsorában beszélt.
2007.02.01 06:49, Forrás: MTI
A kereskedelmi rádió műsorában Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos "egyfajta retorziónak" nevezte, hogy az ő mobilszámát is közzétette a nap folyamán a külföldi szerverről üzemeltetett hírportál. Emlékeztetett arra, hogy arra az e-mailjére, melyben a honlapot működtetők figyelmét felhívta a jogellenes adatkezelés megszüntetésére, csak egy "aláíratlan" választ kapott, mely szerint úgysem tehet semmit, mivel külföldi szerverre teszik fel az adatokat.
A kuruc.info korábban bírók, ügyészek, újságírók adatait közölte, majd vasárnap Schmidt Mária mobilszámát, valamint egy állítólagos listát hozott nyilvánosságra arról, hogy a Terror Háza Múzeum főigazgatója milyen közéleti személyiségeket hívott fel január 15. és 25. között. Nem sokkal később a portál visszavonta az általa közölteket, jelezve: valaki valószínűleg felültette őket. A budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese azt mondta, ugyan "nehézséget jelent a nyomozóhatóságnak, hogy a szerver Amerikában van, de ennek ellenére azt hiszem sokat tudunk tenni".
Tóth Gábor rámutatott arra, hogy a honlapot működtetők magyar állampolgárok, akik Magyarországon töltötték fel az adatokat, tehát az eljárást jogi akadály nem gátolja. Mint mondta, rendelkeznek adatokkal arra vonatkozóan is, kik működtetik az internetes oldalt. Ugyanakkor hozzátette: "az eljárás bizonyítási oldala ennél jóval bonyolultabb". A nyomozást az is nehezíti és időben elhúzza, hogy nemzetközi jogsegély útján kell bizonyos eljárási cselekményeket lefolytatni.
Tóth Mihály büntetőjogász a magyar büntető törvénykönyvet ismertetve elmondta: a magyar állampolgár által Magyarországon elkövetett bűncselekményre a Btk. az irányadó, ha pedig külföldön követik el a bűntettet, és az a magyar törvények szerint bűncselekménynek minősül, akkor is büntetendő. Hangsúlyozta: "jogi tévedés, hibás megközelítés, hogy a külföldi lap felett nincs joghatósága Magyarországnak".
Kondorosi Ferenc igazságügyi államtitkár hétfőn komoly vizsgálatot helyezett kilátásba annak kapcsán, hogy felkerülhetett-e - s ha igen, akkor milyen módon - Schmidt Mária állítólagos híváslistája egy internetes portálra. Közölte: "a rendőrséget arra fogjuk instruálni, hogy ezt az ügyet nagy hatékonysággal derítse fel".
Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére ugyancsak hétfőn azt mondta: Bene László országos főkapitány utasítást adott az eset összes körülményének megvizsgálására. Megjegyezte: mivel a szerver külföldi, nem a magyar rendőrségé a joghatóság. A magyar rendőrségnek ugyanis csak a Magyar Köztársaság területén elkövetett bűncselekményekre van joghatósága - mondta.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Az adatvédelmi biztos mobilszámát is közzétette a kuruc.info hírportál
Polgári és büntetőjogi felelősséggel is tartozhat a kuruc.info
A kuruc.info előbb közzétette, majd kamunak minősítette Schmidt Mária mobiltelefonos híváslistáját

408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Négyszáznyolc millió dollárt (920 millió forintot) adott egy neve titokban tartását kérő vevő egy New York-i aukción egy igencsak ritka gitárért, amelyen hajdan John Lennon és George Harrison játszott.
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő

Valamicskét csökkent a szlovák munkanélküliség
Szlovákiában egy kissé csökkent a munkanélküliség áprilisban a márciusi adatokhoz képest, de jóval meghaladta a tavalyi szintet.
Erős indexek Ázsiában
Ötéves csúcson zárt a tokiói tőzsde
Devizapiac
Alig változott a forint árfolyama a hét végén
Tárki
Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Csang Kiang (Zhang Qiang) a legjelentősebb kínai állami filmvállalat, a China Film Group helyettes vezetője. A filmmágnás a Pierre et Vacances hotellánc egyik rezidenciáján szállt meg a fesztivál idejére.
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
A német császár utolsó lakhelye
Múzeum lesz II. Vilmos otthonából

Füstpróbák a 4-es metró Kálvin téri állomásán - 3 napon át
A héten három napon át füstpróbákat tart a 4-es metró Kálvin téri megállójában a metróvonal építésével megbízott kivitelező cég.
Gödöllőnél
Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...

Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Egy balesetet álltak meg néhányan fotózni, mikor a helyi biztonsági őr megpróbálta megakadályozni a felvételek készítését, végül verekedéssé fajult a dolog, és senki sem sietett a segítségére.
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Egyszerűen mindenben elbűvölően izgató!
18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Megizzad a nagy munkában
18+ képek - Katarina keményen szereti...
Nem tudta, hogy a bőrönd tele van pénzzel
Milliókat adott jótékonysági célra - véletlenül
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.05.20 13:23
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.20 08:19
- Zeman: nem szabad bedőlni semmiféle buta manipulációnak2013.05.20 07:45
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!


